Ha Te nagymama vagy és az unokád hozzád akarna költözni, mert nem tetszik neki az otthoni rendszer, mit tennél? (beszélgetés)

Én a szülőkkel is egyeztetve befogadnám az unokát, ezzel a szülők is kifújhatják magukat egy kicsit. Ha leülepedtek az indulatok, akkor meg lehet kezdeni az egyeztetést, előkészíteni a visszaköltözést.

Vagy ha iskolaváltással is lehetne segíteni, és hozzám az az iskola közelebb van, akkor meg lehetne "osztani" a gyereket. Minden eset más és más.

Az is előfordulhat, hogy távolabb élünk egymástól, és esetleg továbbtanulási gond is megoldódik a költözéssel, de ekkor javasolnám a kollégiumi változatot. Mégsem a nagyszülő dolga az iskoláztatás.

Beszélnék a gyerekemmel és a párjával, hogy oldják meg közösen az életüket, mert szenved a gyermekük benne. Szerintem nem megoldás, hogy a problémát a szőnyeg alá seperjük és költözzön csak a mamához az unoka. A gyereknek a szülei mellett van a helye.

A nagyi csak villámhárító lehet, ha muszáj!

én is mama vagyok 9 évesek az unokáim

sajnos ritkán látom őket mert messze laknak

fiús anyós vagyok de nem az elfogult

fajtából

szeretem a menyemet is de az unokáimat

imádom.Van egy pár aranyköpésük amiket

amig élek nem felejtem el

természetes hogy befogadnám őket

Hol vagytok?!

Nincs (ki) mondanivalónk....egymásnak?

Anyukáknak a nagymamitól:

"beszélnék arról, a hétköznapok csendjén,

hogy vált ünneppé az, hogy létezel "

(:Hepp Béla,-Szavak :)

Ui:1 nagymamától, kicsi humorral kombinálva...

A tinik lelke olyan mint egy felfújt lufi,és elég sok tűszúrás éri ezt, miközben a levegő fogy belőle.

Most olvastam a 18-as hszt,teljesen egyetértek vele:))

Amúgy meg ,akármikor kisírhatja a lelkét majd,remélem addigra elviselem majd a nyafogást:DDDD

Igen! de...az uni kisírja a lelkét-mondjuk a nagyinak, ésssssss felhívom a szülőt (vagy előbb már Ő engem), hogy elmondhassa a saját verzióját.

Bizony!!!! a nagyinak elég csak meghallgatni.....ŐKET.

Dönteni nem tud, s nem is akar!

++++utána is gyönyörű éveket kaphatsz Tőle.++++

Úgy gondolom, ha nem sebeztétek meg nagyon egymást, akkor pár év múlva, már rendben lesz minden!!!!!

Jajj....Oké az elzavarni szót tedd macskaköröm alá!:)

Természetesen ez alatt azt értettem,hogy hazaküldeném ,egy kiadós beszélgetés után!:))

Az unokámat soha nem zavarnám el...még akkor sem, ha a gyerekem 'úgy kioszt'

A szülőknek pedig szuverén joga érte jönni és hazavinni.

Csakhogy: a szülő-gyerek kapcsolatát nem a nagyi irányítja, és problémájukat sem ő akarja megoldani. (persze lehet Őt okolni, és rá hárítani a felelősséget.)

Ui: majd meglátom....

Az is.

Ha nagyi leszek ,és ilyennel áll elő az unokám ,gondolkodás nélkül ezt tenném.

:))

Anyám megélte velem a tinikor,nekem is meg kellett élnem a nagylányommal,aki szintén megbolondult 16-17 éves korára,és meg is szökött a nagyihoz,aki egy szóval nem mondta neki ,hogy spuri haza !

Úgy helyretettem a nagyit ,hogy arrólkódult'.

A szülőknek és a gyerekeknek ameddig együtt élnek ,egymással van dolguk,egymással kell megoldani a problémáikat,én így gondolom.

(természetesen nem extrém problémákról beszélek,hanem amikről itt szó van)

mesélek..az uni kisebb korában mindenki boldogságára! akár egy hónapot is a nagyinál van.

Miért szakad meg ez a folyamat?

Mesterházi Mónika: Őszinte sorok (nem pontos..)

'Minden sejtem tanulja, ki vagyok.

Hasítsam szét magam, hogy jobban értsem?

Fáj egyáltalán?

Valami nagyobb nyomás szorongat, hogy erről beszéltem?

Régebben figyelemért mondtam el,

lám az életemnek súlya van--

Ma oly kevés ember érdekel.

És nehezítem, hogyha súlytalan--'

így gondolom én is, de akkor sem baj, ha 'becsappja' maga után az ajtót,mert az anyuka tudja, hogy idejön 'kisírni'! engem meg 'meglephet'.De,a telefon az um.'felnőttek' között cikázik.

Sajnálom, hogy ennyire kevés nagymami szól ehhez a fórumhoz.

én biztosan befogadnám őket

mivel a gyerekeknek nem kell végig nézni

hogy a drága szülők éppen megbolondulnak

csak ne szó nélkül jöjjenek el otthonról

Nem szörnyülködök, és nem is az anyuka álláspontját ecsetelem...

'Büszkeség és balítélet'--kéz a kézben, együtt jár.

Remélem is, hogy nem!

Nekem is 10-zen éves unokám van, de nem tudja sem az anyját sem engemet 'zsarolni' ilyesmivel.(Külön szoba van nálunk is neki).Eszébe sem jut, csak olyankor búvóhelyet keres magának.

Ha valami megoldhatatlan probléma adódik közöttük,mindjárt hozzánk 'menekül'.

Amit én tudok csinálni, mindjárt hívom is az anyukát,hogy elmondja nekem is mi volt a gondja.Nap-mint nap jön a lányához,s mivel ott vagyok közöttük, sokkal könnyebben beszélik meg egymással a dolgaikat. Lecsillapodnak.Az uni pedig önként, és boldogan megy haza.

A lényeg az, hogy a szitut senki sem érzi-éli meg kudarcként..

17,5 évig semmi gondom nem volt vele... álomgyerek volt, szó szerint... mindenki bennünket irigyelt (a fiam dettó ilyen), és akkor bekerült egy olyan közegbe, ahol nem jöttünk rá hirtelenjében, hogy micsoda személyiségrombolás folyik (hogy jöttünk volna rá, kulturális intézmény... művészeti csoportnak nevezett valami volt)... totálisan kifordították a gyerekem, egyszerűen nem ő volt... gyámhatóság, pszichológus, minden, amit el tudsz képzelni, de már késő volt.

A fiam 16 éves, semmi gondom vele... tanul, barátai vannak, segítőkész és kedves otthon, van kötelesség- és felelősségtudata. A lányom is ilyen volt...