Évek múltán haragudni valakire? (beszélgetés)
Harag, gyűlölet, undor azért keveredik itt és szerintem minden érzést másképp élünk meg!
Haragudni lehet sok mindenért, de hogy nálam néhány hétnél tovább tartson, azt elképzelni nem tudom.
Undor??? Ez nem múlik, mivel a legbelső lényünkből jön és belülről utasítjuk el, mivel tiltakozik minden atomunk ellene. Ez nem múlik el, de nem is gyötör és nem is kínoz, csak ha rágondolok, akkor párosul ezzel az érzéssel!
Gyűlölet?? Érdekes érzés, mivel nagyon rokon a szerelemmel. Azt az embert tudjuk gyűlölni, akit valaha nagyon szerettünk, hogy miért, mindenki más ok miatt. De mulandó ez is mivel szerettük, nálam ez kb fél évig tartott és utána már másképp láttam világot. Most pedig már úgy vagyok az egésszel, hogy legszívesebben beszélnék vele...csak már nem tudok, mivel véglegesen elvágtam mindent!:-((
akar ilyen, nem is kevés esetben .....
Én egy napig sem szoktam...
Én is tudok egy jót:
Bocsáss meg ellenségeidnek, de ne feledd a nevüket és jegyezd meg a tettüket a rohadékoknak :D
A megvetés jó szó. De van egy mondás, miszerint: én nem haragszom rád, de ha egyszer lángra kapnál, és lenne nálam víz, inkább meginnám. Sokkal jobban illik az érzéseimre:)))))))
Nem mindíg egyszerű. Akit én utálok évek óta, azt én is dobtam. Már akkor is utáltam mikor menesztve lett. De nem
mInden exel van ez így. Ez előtt is volt, azóta is, de haragot nem érzek a többi miatt. Az a bizonyos kiérdemelte. És nem a szakítás az oka.
Meg ami nagyon rossz, a bizonytalanság, hogy nem tudom mit higgyek, hogy nagyapám tudta-e mit ír alá, vagy nem. Szerintem jobban hajlok affelé, hogy be volt csípve, amikor aláírta. Lehetett ilyen, hogy ezt megtette ép ésszel? Nem tudom, nem tudom...
Igen fájdalom. Mikor a temlomban nyújtja nekem a nagynéném a kezét, nagyon fájó érzés visszanyújtani, kezet fogni vele.
Nem. Természetes, hogy ezt érzed. Talán ez nem is érzelem, mint inkább a tények feldolgozása. De nem hiszem, hogy heves, maró, mérgező gyűlölet lenne, ami lobog benned. Inkább fájdalom, nem?
Nagyon fáj ez nekem, hogy lehet valaki ilyen? Mi ketten vagyunk testvérek. Már akkor is, mikor kicsik voltunk, ha anyu vett kér csokit, tudtam, hogy az egyik a testvéremé, nem tudtam volna elvenni, megenni. Van akiben már kiskorában megvan ez, van akiben soha. Nekem is nehéz természetem van, úgy látszik. A temetésen nagyon siratta a testvére anyut. Csak arra tudtam gondolni, hogy a bűnét siratja a kétszínű, most sajnálja, mikor itt fekszik halva, akkor nem sajnálta, mikor becsapta. Rossz ember vagyok ezért? "(
Én sem hiszem, hogy ilyen esetekben az elvesztett vagyonrész feletti bánat a legnagyobb. lehet z is egyébként. De amikor valaki a saját vérében csalódik, nem valami apróságban, hanem amikor azt tapasztalja, hogy a testvére úgy csapja be, ahogy egy vadidegennel szemben is mocskosul aljas lenne, akkor tulajdonképpen azzal szembesül, hogy nincs közük egymáshoz, kevesebbek, mint két idegen egymásnak. Ha az ő hozzáállása nem ez volt, akkor ez tényleg nagy csapás. Nem kell belehalni. Nem is szándékosan tett így anyukád nyilván. De míg az egyik ember kiüvölti magából a fájdalmát, a másikat szinte élteti egy darabig a harag, addig a harmadik sorvadni kezd, belebetegszik és belepusztul. Ez nem feltétlenül döntés kérdése, inkább alkat is.
Értem mit írsz, azt is mit érzel, meg is értem, mondhatnám hogy ne emészd magad, de tudom, hogy nehéz ezt irányítani.
Nehéz dolog ez... nem tudok változtatni az érzéseimen. Azt, hogy tudta, mit ír alá, nagyon nehéz elhinnem, mert nem úgy viselkedett. Haragszom rá is, meg a nagynénémre is. Anyám meg azért kapott rákot, a nagy bánattól és a megrázkódtaástól. A interneten meg lehet nézni a betegségek lelki okait. Az igaz, hogy ezért nem érdemes meghalni, de nem csak a vagyonról van szó, hanem a becsapásról. Hol a testvéri szeretet? Hogy nem viszem el azt, ami nem az enyém. Nem hiszem, hogy nem érted, mit akarok mondani. Azt a hatalmas csalódást, amit anyám átélt, nem kívánom senkinek. Pedig csak 65 éves volt, szegény. Aki nem élte ezt át, nem tudja, hidd el. A testvére most boldogabb? Csak legyen.
Szerintem az, hogy egy életre leírok egy embert, és nem akarok többet hallani sem róla, látni sem akarom, nem tudom megbocsátani, amit tett, stb. nem ugyanaz, mint hévvel haragudni rá évekig, és azonos hőfokon átélni azt a fizikai-lelki érzést, mint amikor az aljassággal szembesültünk, és először éreztük a haragot. Szerintem az utóbbihoz az kell, hogy rendszeresen, folyamatosan szítsuk magunkban a haragot, szándékosan és tudatosan, hogy ne engedjük, hogy bármi elterelje róla huzamosabb ideig a figyelmünket. Az a nagyon erős érzés csak akkor marad meg. Viszont ez minden, csak nem normális és nem egészséges, elvégre ki akarna tudatosan és szándékosan folyamatosan frusztrált és feszült lenni tele gyűlölettel?
De azt, hogy valaki olyan megbocsáthatatlan bűnt követ el, hogy afelett hosszú évekig sem tud a másik napirendre térni, és élete végéig megveti, az más.
nme mindegy, h miért, és hogyan dobták, illetve, h mennyi ideig alkottak 1 párt ők ketten.
Sztem legalábbis ez is fontos!
Azért ez nem ilyen egyszerû, hogy részegen aláírt valamit. Nyilván anyád se csak az örökség reményében ápolta a saját apját, akit csak öregnek nevezel. Anyagi kérdések miatt nem érdemes rákot kapni és meghalni. Soha nem fogom megérteni családtagok minrk acsarkodnak a vagyonon.
Persze lehetett inkorrekt a nagynénéd viselkedése, teheted felelõssé édesanyád betegségéért és utálhatod amíg élsz, de ez biztosan nem használ neked.
Ha igaz lenne a mondás, hogy mindenki azt kapja, ami jár neki, akkor nem anyukád kapott volna rákot, hanem a nagynénéd..Sajnos nem a rossz emberekkel szoktak a rossz dolgok történni..
Azt mondják, Isten malma lassan őröl, de biztosan, remélem így van... habár én ebben nem hiszek. És tudod, mi fáj a legjobban? Hogy a nagynéném a leggazdagabbak egyike a falunkban, mégis rávitte a lelke ilyen piszokságra, pedig nincs ráutalva :(
Ez egy nagyon aljas és gerinctelen dolog volt tőle..Nem is érdemel bocsánatot..
Igen :) azért mondtam, hogy alaposan eltértünk a témától :)
jogos. de az elso postban csak egy 'piti' kirugas volt :) az meg azert mas
Erre céloztam, mikor mondtam, vagy utaltam rá, hogy igen, lehet haragudni egy életen át és még azon is túl :(
jah hat ez nem a piti kategoria. es off igen:)
Mondok egy pl. a családomból. Az anyám testvére magára íratta az egész vagyont az anyám háta mögött úgy, hogy a nagyapámat nyilván leitatták és aláírt valami papírt. Aztán mikor rosszul lett az öreg és ápolni, pelenkázni kellett az anyám csinálta, mert a tesvére azt mondta, hogy nincs ideje, mert ő munkába jár, anyám meg nyugdíjas. El tudod képzelni, milyen strapa ilyen beteg embert ápolni. Mikor meghalt az öreg, akkor derült ki, hogy anyámnak nem jár semmi a vygyonból, ami nagy. Egy szó mint száz, mikor ezt anyám megtudta, el kezdett a feje teteje búgni, elgyengült a bánattól. Egy hónapra rá megkapta a vérrákot, májusban meg is halt szegény :´( Na ez az, amit én soha nem fogok megbocsájtani a nagynénémnek, látni nem akarom, míg élek. Minden rá volt íratva és anyámot járatta az öreg körül. Na, ehhez mit szóltok? Amúgy jól eltértünk a témától :)
Végül is fogalmazás kérdése :)))
Persze igazad lehet. de ez szemelyiseg fuggo is szerintem.Meg kinek mi a piti dolog? pl mult heten vesztem ossze egy jo baratommal haragudtam ra kb 1 napig. Most nem haragszom ra de nem is fogok vele mar baratkozni.
Lehet haragudi. Sajnos vannak olyan aljas emberek, akik tudnak olyat elkövetni mások ellen, h egy életre szóló haragot, gyűlöletet váltanak ki.
Az attól függ, min követett el az az ember ellened. Piti okok miatt, nyilván nem fogsz rá haragudni egy életen át, vagy olyan dolgok miatt, amiken egy pár év eltelte után már mosolyogni tudsz. De vannak olyan dolgok, amik olyan mély sebet ejtenek az emberen, hogy azt lehetetlen elfelejteni egy életen át, mert bizony vannak olyan dolgok.
További ajánlott fórumok: