Érdemes harcolni érte? Nagy szerelem, szeretet (volt)... (beszélgetés)

6 éve ismertem meg a nagy Ö-t. 3 éves kapcsolatomat dobtam el miatta. De megérte. Vagyis nagyon sokáig azt hittem hogy megérte. Sajnos 4 év után kiderült, hogy aki nekem nagy Ő, sajnos neki nem én vagyok az. Miután összejöttünk, egy hónappal később egy másik lánnyal kezdett viszony. Annyira szerelmes voltam, ők meg annyira jól titkolták, hogy 4 év mulva derült ki. Csak hogy akkor már 10 hónapos volt a kisfiunk.

Rendszeresen találkozgatnak azóta is :-(

Én meg olyankor egyedül vagyok Manókámmal. Próbáltam társkeresőn párt találni, de nem megy. Nagyon magam alatt vagyok azóta is.

Nyilván nem akar elmenni, csak nem szereti a kitöréseidet. Nem biztos, hogy csak az anyukát látja benned, vagy ha mégis, lehet, hogy azért, mert folyton a "kezedben a gyerek" és nem fér hozzád:) Mekkora a baba? Kisfiú, vagy kislány?

Ha teheted bújj össze apával és beszélgessetek sokat. Némi kényeztetés is jól jönne kölcsönösen mindkettőtöknek. Nálunk ezek váltak be, de az első néhány hónapban tényleg "nem fért hozzám a gyerektől"

Hasonló darabban én is szoktam szerepelni:) Főleg amikor a gyerektől nem jut időm főzni és megkérdezi, hogy mikor lesz ebéd:)

Szerintem teljesen normális:)

Arra kell vigyázni, hogy ne őrá vetítsd ki a problémádat (könnyen beszélek, én is szoktam olyant:D) és tényleg ne sugalld neki, hogy nem vagy jó nő, mert biztos nem igaz, csak a bezártságtól már kicsit megzuhant az önértékelésed.

akkor mi itt a probléma?

beszuggerálod a pasidnak a saját hiányosságaidat.lehet hogy ő nem így lát vagy észre se venné azt aminek te túl nagy jelentőséget tulajdonítasz és még jó hangosan szót is adsz tehát oda orientálod a figyelmét.ahhelyett hogy anygali módon mindig sugallnád neki a szeretet a harmóniát azt hogy milyen jó nő vagy kedvesen beszélnél vele akkor nefélj nem a rossz dolgokra figyelne.

próbáld ki.

Lehet, hogy rosszul látom, de mintha elég gyorsan megsértődnél, de ez lehet, hogy a személyes kontaktus hiánya miatt van, hiszen leírva sokszor mást olvas a lelki szemével az ember, mint amit írt a másik:)

Viszont általánosságokban nehéz arról írni, hogy mi normális egy együtt élős kapcsolatban és mi nem. Számomra pl. nem lenne az, ha hajnali negyed hatkor seggrészegen jönne haza a párom, bár közös megegyezéssel volt olyan:) Szóval lehet ilyen alkalom, ha elmegy néha a barátaival/kollégáival, de nem heti és még csak nem is havi szinten. Nem úgy, hogy egyszer csak nem jön a megszokott időben stb. De ez mind kommunikáció kérdése.

Ezzel a hozzáállással csak akkor van baj, ha nem tudja hol van a határ. Meddig próbálkozzon? Meddig reménykedjen?

Nem ismerem személyesen, de van egy olyan érzésem, hogy ha ezt a tanácsot követi, fél év múlva megint ugyanezzel a témával látjuk viszont a fórumban.

Igazad van,nem is akarok én ezen vitatkozni...

De,hogy válaszoljak a kérdezőnek, igen, mindenképp meg kell próbálni megmenteni a kapcsolatot.

Nem szabad feladni, legfeljebb,ha mégsem jön össze, legalább megpróbáltad...

Kb.20 évvel ezelőtt még természetesnek számított,ha valaki érettségi után férjhezment,majd jött a gyerek.

Én 19 évesen mentem férjhez, 21,5 voltam, mikor a fiam, 25,mikor a lányom megszületett.

tervezett,és várt volt mid a kettő.

Nem bánom,hogy fiatalon 42-43 évesen már huszonéves a nagyobbik gyerekünk...

Viszont,nehezen tudnám elképzelni, hogy a semmire gyereket vállaljanak majd...

Bár nem tudni, hogy alakul még az életük.

Én nem ítélkezem, csupán hozzászóltam a fórumodhoz.

Szerintem teljesen felesleges azon nekiállni vitatkozni, hogy mikor korai, mikor késői egy gyerek, főleg ha már megvan. Leuska pl. már rég vígan eljár majd kirándulni a gyermekével, amikor a volt osztálytársa majd remegve várja, hogy végre pozitív legyen a teszt.

Nem tudnánk inkább segíteni neki abban, hogy hogyan erősíthetné az önbizalmát és hogyan érhetné el a kedvesénél a szíve vágyát?

:) Igaz...

fiatalon is lehet "nyanya" az ember...

Én most érzem ,hogy élek igazán, miután a gyerekek felnőttek...

Azért nem kéne a negyveneseket még "nyanyának " becézni szerintem...

A legszebb,legérettebb női korban vagyunk...

Bocs, de a fiam 90-enes születésű....

Talán egy kicsit tényleg korai volt még a gyerekvállalás...

Semmi sincs veszve. Nem kell feltétlen édesanyéd "nyakára varrni" a gyereket, de egy-két napra biztosan szívesen fogadja, amíg Ti leületök higgadtan megbeszélni, hányadán álltok; a gondolataitokat, érzéseiteket. Ahogy a téma címében kérdezed: ha érdemes harcolni érte, és mindkét fél így gondolja, lehet rajta változtatni. Nem könnyen, de lehet.

Ha picit nagyobb lesz a gyerkőc, el tudod végezni levelezőn az egyetemet is.

Hogy kell csinálni? Mindent megbeszélni. Ha gondod van elmondani neki, hogy mi a bajod, megkérni, hogy segítsen rajtad. Kompromisszumokat lehet és kell is kötni.

Milyen anyai ösztönöket akarsz? Ha szereted, ragaszkodsz a gyermekedhez, azt akarod és arra is törekszel, ami jó neki, ha éhes megeteted, ha betojt tisztába teszed stb., akkor nincs hiba. Lehetsz fáradt, lehetsz türelmetlen, attól még nem vagy rossz anya. Mindenki átesik ezeken, aki nem annak vagy nagyon sok segítsége van, vagy hazudik.

az hogy felmérted ésszel a gyerek fontosságát és alárendelted magad az ő kis életének a tanulmányaid helyett már felér az a anyai ösztönnel.

az amikor felkelsz hozzá éjjel ha sír,hogy eteted,hogy gondoskodsz róla,hogy tanítod és szereted ez az anyaság.

ne várd mert már itt van.:-D

és most ugy írtál mint egy igazi érett gondolkodású felnőtt.

tehát szépen alakul.

Na ez így már őszintén hangzik. Ha ezt sikerült leírnod, az jó jel. Ledőlt egy fal.

Én éltem együtt egy barátnőmmel, másfél évig. Akkor jártam el, amikor már nem bírtam őt elviselni. Persze nem kocsmázni, mert kicsit se szeretem az alkoholt. Éjféli után 2-3 órát sétálni.

Ezért kérdeztem először, hogy van-e valaki aki támogatni tudna. Szülő, nagyszülő, egyéb közeli rokon, nagyon jó barát... Legalább addig amíg bölcsibe kerül a gyerkőc. Onnan már van esélyed egyedül boldogulni, dolgozni, egyetemre járni.