Ember árnyék nélkül 4. rész - Heló elvesztése (beszélgetés)

Kutyahűség

Fúj a szél és csapkod az eső,

senki nem jár most a házsoron.

Fagyos levegőben reszketőn,

egy magányos, árva eb oson.

Gazdátlanul rója városunk,

pedig egykor kedvenc lehetett.

Kitették őt egy bús éjjelen,

pedig ő mindenkit szeretett.

Vigyázott a gazdijára lelkesen,

majd a gyerekekkel játszott még.

Hálás szemmel nézett rájuk fel,

míg felettük tiszta volt az ég.

Így szolgálta a családot boldogan,

ám de lassan öregecske lett.

Nem kellett az elnyűtt kutyus ezután,

neki senki nem füttyentgetett.

Hálás szemét hiába is emelte,

a gazdira farok csóválva várt.

Hiába is volt boldog és önfeledt,

most az egyszer nagyon pórul járt.

Kitették jaj, őt egy sötét éjszakán,

az égen nem voltak csillagok.

Nehogy mindezt megláthassa valaki,

hogy ha odafenn a hold ragyog.

Sok fényt hozott ő a szívekbe,

de mély sötétségbe kergették.

Magányosan, félőn kóborol,

búsan tekint egyre szerteszét.

Hátha jön majd szembe egy jó lélek,

kinek lenne újra hű barát.

Vele vannak még az emlékek,

bú és remény hajt egy jó kutyát...

Jó emberek fogadjátok be az ebet!

oly messze van még neki a vég...

És bár mondjuk öregecske, meglehet,

de szolgálni hűen tudna még!

Lesz majd benne sok-sok örömöd,

amikor a család hazatér.

Mert ő igaz szeretettel vár majd rád,

ez a kutya nagyon sokat ér!

Fogadj hát be egy kivert kutyát,

boldogabb lesz, hidd el életed.

Farok csóválva néz rád, - Jó gazdim,

örökké a hű ebed leszek!

Nagyon szomorú életed lehet. Sajnállak, hogy csak a szenvedésről és a halálról tudsz írni, ha jól számolom már a 4. bejegyzésedben.

Pedig a menhelyeken történnek jó dolgok is, én is szoktam kijárni. Persze sajnos van rossz is ez tény és való.

Remélem hamarosan jó dolgokat olvashatok Tőled, mert ez így Neked sem a legjobb szerintem, hogy ez a sok bánat emészt/felemészt.

Bízom benne, hogy nem bántottalak meg, nem ez volt a szándékom.

Megmondom őszintén: képtelen voltam végigolvasni a cikket. Már az első pár mondat után rosszul lettem attól, hogy a szerencsétlen kutyusoknak mennyi szenvedést képes okozni a sok hülye, érzéketlen ember.

Csodállak azért, amit csinálsz a számkivetettek érdekében.

Hathetesen magatokhoz vettetek, sokat

játszottam a gyerekekkel és nagyon boldog

voltam veletek. Ahogy nőttem, egyre nőtt a

mozgás- igényem és vele együtt az étvágyam

is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha

odamentem egy simiért, sokszor belém is

rúgtak.

Aztán egy nap beültettetek a kocsiba. Én olyan

boldog voltam, végre hónapok óta először látok

mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén

álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam

utána, de mire visszaértem, ti már sehol sem

voltatok.

Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között,

labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt

olyan is, aki rá is gyorsított. Ki akartam futni az

út szélére, mert nagyon féltem.

Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon,

éstöbbet nem tudtam felállni. Nagy nehezen

kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni,

de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt.

Fáztam, sötét volt és féltem. A labdámat még

mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy

visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam,

senki nem állt meg segíteni.

Többórás fekvés után megállt mellettem valaki,

nem törődve a vérrel és a sárral, betett az autóba.

Egyfehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz,

amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta.

Új gazdám, aki tizenöt perce ismert, nagyon sírt

és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat,

hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki

mondani: Köszönöm. Aztán elaludtam, az utolsó

dolog, amit hallottam, gazdám kétségbeesett

zokogása volt.

Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim

sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a

cipőket és nem eszem annyit, még mindig

élhetnék...

Egy öreg kutya siráma

Nademost, akkor, miért is? Hát nem kitettem a belemet is érted? Őriztem álmodat, elvoltam napokig is, étlen-szomjan, mert elfeledkeztél rólam – bezzeg, az a sörösüveg, az mindig ott volt a kezed ügyében – ugattam postást, idegen lébecolót, még a szomszéd kutyájára is acsarogtam, és ez a köszönet?

Elviseltem a nyakörvet, na persze, kell az, hiszen megyünk szurira, mégsem lehet akárhogy! Az autódat se nyálaztam össze, pedig, komolyan mondom, kedvem lett volna hozzá, tudod, micsoda szenvedés óra hosszat ott sülni meg, abban a bádogdobozban, mert neked éppen felállt a farkad arra a kis vörösre? Nehogy azt hidd, hogy nem vettem észre! Mit gondolsz, amikor hazajössz, miért a sliccedet szimatolom meg elsőször?

Naná, hogy tudni akarom, van-e más is az életedben!

Na jó, néha lepisiltem a kerekedet, de sohasem ugyanazt, mindig igyekeztem váltogatni őket, miért, te nem ezt csinálod a téli-nyári gumikkal?

Most meg azt mondod, eleged van belőlem!

Hát azt hiszed, mész valamire nélkülem? Nagyon tévedsz! Ha nem vagy itthon, ki az, aki megvédi a házadat? Engem nem lehet ám lekenyerezni, holmi fülvakargatással elintézni, nem bizony, ami a tiéd, az az enyém is, és azt nem adom!

Olyan sokat kérek én?

Néha egy kis bögyörgetés, nem mondom, jól esik, egy kis has vakargatás, na, az maga a kéj csimborasszója, de ennyi, hát ez olyan túl sok lenne?

Mostanában már teliholdkor sem vonyítok, mert tudom, hogy nem bírod. A szomszéd csirkéit se hajkurászom, részint, mert mondtad, hogy nem szabad, részint, mert már úgysem érném utol őket, tudod, már nem vagyok a régi.

Szóval, most akkor mi van?

Be akarsz adni egy olyan izébe, menhelyre, vagy mi a fenének hívják?

Hát, élet az?

Te mit szólnál hozzá, ha bedugnának egy 2x2 méteres cellába, ahol csak egy irányba nyílna az ablak, és még az se a rózsakertre? Na?

Figyelj! Még eléggé komolyan vesznek – legalábbis a kerítésen kívülről.

Elleszek én, itt, a ház tövében, jó melegen süt már a napocska is, nem is eszem már annyit, mint régen – ó, boldog ifjúság, amikor két jérce meg se kottyant – elvagyok itt egy kevés száraz táppal, csak azt a ketrecet ne, kérlek, az rosszabb mindennél!

Azután, ha eljön az időm, majd szépen, csöndben elalszom. Hidd el, észre sem fogod venni. Majd félre húzódom. Majd ásol nekem egy csinos kis gödröt, ott, a kert végében, tudod, a többiek mellett, nekem jó lesz.

Csak kérlek, azt a ketrecet, azt ne!

Ismeritek ezt a kis verset? Mindig könnyes lesz a szemem, ha elolvasom!

Egy híd köti össze a földet az Éggel

ez a szivárványhíd, mely

csodás színekkel ragyogón ível

földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak

pompázó virágok nyílnak,

friss-zöldek a pázsitos rétek,

üdék a völgyek, dombvidékek.

Örök a tavasz, nem esik a hó.

Van bőséggel ennivaló,

mindig lágy-meleg az idő,

a víz is mindig frissítő.

Ha egy kedvencünk kihűl,

erre a szép helyre kerül.

Az agg, megtört állatok,

itt lesznek újra fiatalok,

újra épek a megcsonkultak

és egész nap csak játszadoznak.

Az én drágám is itt lakik,

és nagyon vár már valakit.

Hisz egy hiányzik csak neki:

Nincs itt vele, ki szereti;

hát hancúrozik egész nap,

míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:

-orra tágul, füle feláll,

lába remeg, szűkül a szempár,

rohanni kezd: megjött a gazda! -

S hogy megérkezett s meglátott:

hozzád rohan a barátod,

felkapod kitárt karodba,

csókolgatod újra meg újra,

belenézel hűséges szemébe,

s indultok. Majd elérve

a csodák útjának végére,

a szivárványhídon együtt mentek át

és ez lesz nektek az igazi mennyország.

Minden cikkedet olvastam eddig fájó lélekkel! Jó lenne ,ha csak érző szívű, jó emberek lennének a földön. Nem lenne ennyi szenvedés.:'(

Imádom őket! Ha lehetne mindet befogadnám!

Le a kalappal előtted, hogy ennyi ártatlan léleknek próbálod megmutatni az utolsó pillanatban is, hogy vannak köztünk jók is! Remélem van mennyország és ott vannak ők is, várva valakit akivel tovább mennek a szivárványhídon!:(

8 éves koromban kaptam a kiskutyámat aki 16 évig élt velünk. Amikor itt hagyott minket örökre, megfogadtam soha többet nem lesz kutyám........De, ember tervez ugye...Ma már három igen rosszcsont blöki boldog gazdija vagyok - ebből kettő mentett kutyus - és két hét múlva jön a legújabb családtag!

Amíg tudunk segítenünk kell ezeken a kis árvákon, hiszen senki másra nem számíthatnak csak ránk! És ők ezért hihetetlen hálásak, akkor is ha csak rövid ideig tudjuk csak megszépíteni a napjaikat, nekik ez sokat számít!

Hát Én végig bőgtem ahogy olvastam!Mi is elhoztunk egy kutyát,azt el sem lehet mondani mennyi szeretet van benne, sajnos a mai napig fél, ha nyúlok felé,de ahogy odaér a kezem kiegyenesedik és rámnéz azokkal a meleg barna szemeivel:-)

imádom ,ha lehetne, akkor az összeset magamhoz venném!

Két kutyusunk van.Még....Pár nap múlva érkezik a harmadik.Örökbe fogadtunk egy kutyust,aki menhelyről érkezik.Már nagyon várjuk.

"Kutya nélkül lehet élni,de nem érdemes."

[link]

Láttam a kutyácskát.

Átérzem mindazt,amit leírtál,ne szégyelld,hogy ember vagy,mert Te segíthetsz ezeknek az érző szívű élőlényeknek.Ebben nincs mit szégyellni!

Szégyellje magát az,aki olyat tesz úgy emberrel,úgy állattal,ami kárára van annak mind lelkileg,mind fizikailag.

Teljesen átérzem azt a gyűlöletet amit érzel az olyan emberek iránt, akik bántanak, elhanyagolnak, kitesznek állatokat.

Hiszem, hogy visszakapják az élettől valamilyen formában, persze tudom, hogy az ártatlan állatoknak ez nem vigasz.