Előző élet utaztatás, emlékek (beszélgetés)

Beleolvastam abba a másik fórumba, sőt írtam is oda, de már nagyon bánom!!!!!!

Úgy hatott rám is, ahogy rád: nem tudtam aludni. Szerencsére csak két ilyen éjjelem volt, de az brutál. Minden recsegéstől megijedtem, ahogy el akartam aludni, és éreztem a néha ezzel járó "zuhanást" felriadtam, hogy tuti kezdene paralízisem lenni... Se villanynál, se sötétben nem bírtam aludni. Rettenet volt. Szerencsére éjjel, és előző éjjel is jól aludtam. Soha többet nem nézek be oda.

Nem kell emiatt magyarazkodnod, megertem ezeket a vegyes erzeseidet, amiken keresztul mentel, nem lehetett konnyu.

Az a jo, ha sikerul feldolgozni, es ebben biztos vagyok, hogy erezte o is, amit szerettel volna neki atadni. Egy babanak az is szenvedes, hogy nem lehet az anyukajaval (vagy hogy nincs valaki, aki ezt a szerepet ellatja, szoval ha nem is anyja, de babusgatja nap mint nap), ezert ertekelte azokat a pillanatokat, amikor vele voltatok. De a tobbi, amiket elmondtal, szurik, vervetel, kezelesek stb. faj, van testi fajdalom is, szenved, erez. 100%ig megelte ezeket is.

Köszi! Igazából én is pont idáig jutottam (azt mondjuk nem tudtam, hogy én/mi a férjemmel is taníthattunk a kisfiunknak valamit, azt hittem, csak Ő nekünk).

A dologhoz hozzátartozik, hogy bár szenvedhetett is volna sokat, azért szerencsére nem így történt. Az első két hónap volt meredekebb, akkor szenvedés is volt, de miután hazahozhattuk, utána már nem kellett szenvednie, az első két hónapban is leginkább azért, mert az orvosok meggyőzhetetlennek tűntek egy ideig, és úgy gondolták, hogy neki kórházban a helye. Ez viszont azzal járt, hogy szinte minden nap vért vettek tőle, vénát kötöttek a fejébe és még sorolhatnám. Nem állítom, hogy ezek teljesen feleslegesek voltak, csak annyit, hogy zömében azok voltak, és a mai eszemmel és bátorságommal nem engedném, hanem fognám, és hazahoznám. :(

Én sem gondolom ezt büntetésnek, nem is gondoltam annak soha. Sem Rá nézve, sem ránk nézve. Nyilván nehéz időszak volt az életünkben, de meg sem fordult a fejünkben egy pillanatig sem, hogy azért beteg, mert Őt vagy bennünket büntetni kellene valamiért. Inkább igyekeztünk elfogadóan állni a helyzethez, ami elég nehéz volt, és az is nagyon nehéz volt, hogy igazán közel engedjük Őt magunkhoz, hogy ne féljünk Őt szeretni. Ez most lehet, hogy zagyvának és érthetetlennek tűnik, de egyértelmű volt, hogy nem élhet sokáig, és ilyenkor az ember (legalábbis nálunk ez volt a reakció) fél, hogy túlságosan megszereti (magyarul védekező mechanizmus). Aztán persze, hogy nem tudsz az érzés "ellen" tenni, hiszen a gyerekdről van szó, hát hogyne szeretnéd, bármennyire is tudod, hogy csak rövid ideig lehet veled...

Az első időszak a halála után nagyon nehéz volt, aztán szép lassan a helyükre kerültek a dolgok. Büszkék vagyunk, hogy mi lehetünk a szülei, és csak remélni merem, hogy mi is okoztunk neki olyan boldog perceket, mint ő nekünk.

Egyébként akárhogy is nézzük, senki sem köteles felvállalni más nehéz karmáját, nem történik semmi különös, mindenki a magáét oldja meg, ha tudja. De akkor is, valahol mindenki eljut oda, hogy nem tudsz mellette elmenni. Vannak dolgok, amikor azt mondod, valaki kereste a bajt (elissza a pénzét, és csöves lesz, nekem az ilyen saját hibájából került oda, saját dolgait törleszti, ok-okozat, nem vagyok köteles megszánni, nem kell mindig Teréz anyát játszani, ennek ellenére megszánhatom, a dolog sok pozitív karmát szül, de ettől még nem változtat a tényen, hogy ő saját maga felelős a dolgaiért), és van, amikor valaki nem kerülheti el, óhatatlanul is belecsúszott, más hibája miatt, vagy csak egyszerűen történt vele valami.

Az utóbbi esetben sokkal rosszabbul esik egyik másik komment, hiszen nem kereste magának, megtörtént.

Szerintem puszta érzéketlenségről volt szó, egyszerűen nem érezte, hogy ez milyen bántó.

Amúgy már nem tartom vele a kapcsolatot, több hasonló megnyilvánulása volt, ezért úgy döntöttem, hogy nem barátkozunk tovább.

A barátnőd tapintatlan volt, nem kell hozzá sok ész, hogy meglássuk, ezek az "előző élet miatti büntetés" című lemezek mindig egy-egy adott vallásban a tömegek csitítására lettek kitalálva.

A legtöbb esetben már ugyanabban az életben visszakapja az ember a tettei következményeit, van erre elég idő akár 10-15 év is beletelhet végső esetben, de jellemző, hogy visszakapja (sőt, van aki ennél hamarabb is), a jónak is vannak következményei, szóval ne csak negatív dolgokban gondolkozzunk. De ez a következő életbe való áthurcolkodás azért nem sok mindenre vonatkozik szerintem, csak így könnyebb volt beadni mondjuk az indiai kasztoknak is, hogy így fogadják el a helyzetüket. Vagy más vallásokban, ahol ilyenre hivatkoznak.

Ami a beteg gyerekeket, fogyatékosokat stb. illeti, egy tükröt tartanak elénk. El lehet mellette menni, meg bizonygatni, hogy nem tőlünk függ. Ez is egy megoldás. De a kolléganőd tapintatlanul belegázolt a lelkivilágodba. Ha ezt direkt csinálta, annál rosszabb, ha véletlenül, én azért elbeszélgetnék vele akkor is...

Amikor kiderült, hogy a 3 hónapos babámnak daganata van, egy "kedves barátmőm" megvonta a vállást és közölte, hogy biztosan valami nagyon rosszat tett előző életében....

Én sem tudom elfogadni, hogy ez büntetés, én mondjuk nem hiszek a lélekvándorlásban sem, egyáltalán nem szimpatikus, remélem nem is létezik.

Bocs, így nem komplett, az utolsó bekezdésben írtam, hogy te mit tanultál ebből, hogy oda született hozzátok. De azt nem írtam, hogy ő ugyanennek az ellenkezőjét tanulta, vagyis azt, hogy milyen érzés az, hogy valaki szeretne neki segíteni, mégsem tud, és milyen érzés maga a betegsége, akármilyen rövid élete is volt, és milyen érzés az, hogy valaki törődik vele, aggódik érte.

Érted, mindketten az ellentétes pólusát kaptátok ugyanannak a feladatnak, te pl. az aggódást, ő azt, hogy érte aggódnak.

Ez igaz a legtöbb karmikus kapcsolatra és szituációra

Ez nagyon megható:')

Azért vállalnak többet a közösből is, mert ők önzetlenebbek voltak. Ez a törlesztés is olyan, hogy mindenkinek csak ugyanannyi a törlesztése mint a többieknek, a közös karma meg olyan, hogy minél többen vállalnak többet a közösből, annál hamarabb elfogy, így azt is valahogy nem lehet kihagyni, de nem mindenkire jut ugyanannyi. A sajátból igen, ugyanannyi jut. És eleve, a családi karma is olyan, hogy azokat a családod által megoldatlan karmákat cipeled, ami az ő saruk. Ezért ezt az egyet el lehet kerülni, a sajátot és a közöst nem.

Ha nehezebb karmákat választasz (saját karma) és sikerül is elvégezni a feladatot, amit bevállaltál (mert egy lélek bevállalja, de nem biztos, hogy sikerül is elvégezni, azért én azt hiszem, hogy az esetek többségében így vagy úgy, de egy élet rendelkezésedre áll, illetve olyan hosszú élet, amiben ezt el lehet végezni, pár baki és újrakezdéssel is), akkor gyorsabban törlesztesz, a lélek hamarabb jut a nirvánába.

De a közös, kollektív karmából is mindenkinek ugyanannyi lenne a része elvileg, csak vannak lelkek, akik többet bevállalnak. Most ezt nevezhetjük önzetlenségnek, vagy egyszerűen többet akar teljesíteni, fogalmam sincs, alkalmasabb ezekre stb.

Én nem értek egyet a szenvedéssel minden szituációban, vagyis nem értek egyet azzal, hogy valaki azért születik nyomoréknak, vagy betegnek, mert ez valami büntetés, mert "rossz" volt. Ez választás. És nem büntetés. Ha büntetésként fogjuk fel, akkor az olyan, mintha nem kellene őket emiatt sajnálni, vagy enyhíteni a szenvedéseiket, mert "megérdemelték". Ezt valami szadista elme találhatta ki. Szerintem ellenkezőleg, tiszteljük bennük, hogy ők meg merték lépni, hogy éhező afrikai gyereknek szülessenek, vagy leukémiás gyereknek. És jól tudjuk, hogy nem tudjuk elmulasztani az összes rájuk váró szenvedést. Kicsiben lehet adakozni stb. De a nagyját ők vállalták be, ez van, és ők bírkóznak meg vele.

A karmikus kapcsolatokban két, ellentétes feladat találkozása van, vagyis mindenkinek a másiktól az ellenkezőjét kell tanulnia mint amit ő lead, így a gyilkos és az áldozat is egy karmikus szituáció. Nem büntetésként választják, nem arról van szó, hogy a gyilkos az jó volt előző életében, és akkor na, most ebben gyilkolászhat, és különben is, ebbe más erők is beleszólnak, külső, rossz erők is, a karma senkit nem kényszerít arra, hogy öljön.

De ugyanígy, a te történetedben ti egymást választottátok, vagyis a babád bevállalt többet a közös karmából, te pedig a te részedről megtanultad milyen az, elveszíteni valakit és megtanultad, milyen az, segíteni valakit a nehéz karmájában, enyhíteni az ő szenvedéseit tőled telhetően, vagy érezni milyen az, amikor tehetetlen vagy, vagy még ezen kívül egy sorozat más dolgot is. Az életed soha nem lesz már ugyanolyan mint előtte, és ez nem kérdés, hogy igen, oda akart születni hozzátok:)

Engem régebben érdekeltek ezek a dolgok nagyon, olyan 16-18 éves korom között. Aztán valahogy a feledés homályába vesztek, bár mindig felkapom a fejem, ha ilyesmit olvasok/hallok/látok.

Nagyon érdekeseket írtál, és most azon a részen töprengek, hogy a gyógyíthatatlan beteg gyerekek, éhező afrikaiak stb. milyen nehéz karmát vállalnak magukra. Vajon miért? Miért teszik ezt? Törleszteni akarnak valamit? Ha igen, akkor vajon mit? És miért pont oda születnek, ahová? Az én karmám választja az övét, vagy az Övé az enyémet? Kiválasztjuk egymást? Korábbi életünkben is volt már közünk egymáshoz? És egy elkövetkezőben is lesz vajon?

Hogy ne legyen annyira zavaros, azért érdekel ennyire, mert nekem született nagyon beteg babám, aki néhány hónapig velünk volt, és 5 hónapos korában meghalt. Ha a szemébe néztél, akkor soha nem egy kisbaba szemét láttad, olyan volt, mintha egy nagyon-nagyon öreg ember szemébe néznél.

Lelkizni nem szeretnék, mert ez nem az a fórum, de a fentebbi kérdések tényleg nagyon érdekelnének (annak ellenére, hogy nemrég egy kineziológus azt mondta, hogy nem kell mindent tudnunk, ill. talán jobb, ha nem is tudjuk).