Elköltöznél a párod nagyijához, hogy vigyázni tudjatok rá? (beszélgetés)

Én nem végigasszisztáltam, hanem végig csináltam az ápolást, nem hónapokig, évekig.

Nagyon könnyű ítélkezni. Én megtehettem, hogy itthon maradjak, de nem mindenki teheti ám ezt meg.

Ha egy néni nagyon beteg, az csak még inkább az lesz. Egy fiatal nő, gondolom most kezdi építgetni a karrierjét, ha gyereket szeretne nem biztos, hogy meg tudja oldani a gyerekkel a foglalkozást, ht.munkát és a néni gondozását és még legyen NŐ is a férje szemében.

Nagyon szép gondolat, hogy nem hagyjuk a családunkat egyedül, amikor tehetetlen lesz, de lehet a gyerekeimtől veszem el az időt, netán a házasság is rámegy, mert nem lehet egy normális közös program . Nem bántam meg, amit én végig csináltam, de u.ettől igenis megkímélmém a gyerekeimet, a mostani eszemmel 1000%

Egy idős ember, nem olyan , mint egy kisgyerek megfogom a kezét és elmegyek vele vásárolni, kirándulni, üdülni stb. Egy idős ember nem akar kimozdulni, még akkor sem, ha esetleg tudna, a kivétel erősíti a szabályt.

A jogi dolgokat meg nem is említem már, az is nagyon necces.

Nem kövezném meg, ha nem menne a fiúval, ezt a munkát nem lehet megfizetni, ez 24 órás nonstop szolgálat.

Az első kérdés egészen más, nem az, hogy ki hova költözzön.

Az első kérdés az, hogy a nagyi akarja-e, hogy valaki(k) beköltözzenek hozzá??? Ezt megkérdezte már tőle bárki is?

Ha eddig olyan jó állapotban volt, akkor attól, hogy nem cipelhet-emelhet nehezet, még nem lett magatehetetlen. Valószínűleg a háta közepére sem kíván senkit, pláne olyat, aki még ott sem lakik, de már azon agyal, hogy kidobná a bútorait, átalakítaná a házat a saját igényei szerint stb... és talán még elvárná, hogy a nagyi legyen nagyon hálás, mert ők önfeláldozóan segítenek neki.

Első körben segíteni kell a nagyit, de nem ráerőltetni semmit és senkit. Ha majd olyan állapotba kerül (ha kerül), akkor lehet újratervezni az életet, és a nagyi életét is.

Te mennyire kötelezted el magad ebben a kapcsolatban? Mert a barátod bevállalta, hogy anyádnál éljetek, mert neked ez kényelmes.

Te viszont nem mondasz le a kényelmedről azért, hogy ő ne aggódjon a nagyijáért?

Igen, ha ott laknátok vállalni kéne a háztartást is, de a párod nyugodt lehet, mert úgy érezheti, hogy mindent megtesz a nagymamáért.

(aztán ki tudja, lehet megörökli a házat)

Nem tudom, hogy mi baja van a nagyinak, de abban biztos vagyok, hogy nem fog bent ücsörögni a TV előtt, ha eddig nem ez volt a kedvenc időtöltése;)

A nagyi és ti egy városban laktok?

Ugyan úgy külön lennétek, ahogy anyukádnál?

Ha nem tudtok megegyezni, akkor lehetne azt tenni, hogy az egyik héten nagyinál, másik héten anyunál (persze, ha egy város és a munkahely megközelítése nem lenne problémás).

Annak nem tartom értelmét, hogy a nagyit eltiltsátok mindentől, mert akkor hamar leépülne.

Azért ha nem szaladunk messze FI kérdésétől,itt nem egy magatehetetlen idősről beszélünk.Hanem egy aktív nagyiról akit most leállítottak a nehéz munkákról.Bevásárolni ,tüzelőt behordani,,és ami akad a ház körül kinti munka.Ezekhez nem kell költözni ,pláne ha van a közelben is segítség.

A néni pedig nem fogja magát hasznavehetetlennek érezni,,,,akitől elveszik a szorgos kis életét és fotelra kárhoztatják.Sokat árthat ez is,.még a legnagyobb jóakarat mellett is.

" Az is lehet, hogy ez a kapcsolat nem az igazi, és nem is elég erős ahhoz, hogy egymást támogassák a nehéz szitukban. Lehet, hogy túl fiatalok még hozzá. Akkor el fog kopni. És akkor így lesz jól..."

Ezt biztos a macska krampácsolta. :)

Ebben semmi piedesztál nem volt. :)

Az érzés kölcsönös. Úgy fest, hogy van kettőnkben mégis valami közös! :) Viszont akkor te meg légy oly kedves, és ne tegyél az életemmel kapcsolatban ilyen mélyreható megállapításokat, mert fogalmad sincs róla. Ami nem baj, nem is kell, hogy legyen.

"Nyilván csak te vagy, mert nem voltál hasonló helyzetben. Nyugodtan köpj." - Ezt nem értem, elmagyaráznád?

Én ilyet nem írtam, hogy x év múlva úgysem lesz vele. Ezt hol olvastad? Azt írtam, hogy megértem a srácot, és a helyében én is mennék.

Örülök, hogy nem ismerlek. :)

Kamasz voltál...

Én is csináltam anno, szóval nem kell a piedesztál. :)

Azért írd meg, hogy kit gondozol, és adod fel a magánéleted légy oly kedves.

Abban az esetben, ha el tudnánk szeparálni tőle magunkat semmi kivetnivalóm nem lenne.

Azaz mi a lakás alsó vagy felső szintjén teljesen önálló életet tudjunk élni. Mi se zavarjuk őt a mindennapjaiban, ahogy ő sem minket.

Elkészíteném neki, ami kell, fát vágnék, reggelit, ebédet, vacsorát vinnék neki stb..., de ne egy légtérbe kelljen élni, ahol csak egy szoba választ el tőle.

Én a nagyszülőkkel nőttem fel, rengeteget kaptam tőlük. Amíg éltek, mindig számíthattunk egymásra. Nagymamámat vittük magunkkal nyaralni, miután nagyapám meghalt, naponta látogattuk, mi főztük neki az ebédet és így tovább. De bármennyire is imádtam és kötődtünk is egymáshoz nem tudtam volna elképzelni, hogy egy kétszobás lakásban együtt élünk.

Lehet egy kis átalakítást végeznék a költözés előtt, hogy a megszokott bútorokat használhassuk. De legfőbb feltétel a külön élettér lenne.

Nem lehet, hanem az biztos, hogy van a maminak egy fia is, FI párjának az apukája. :) Értő olvasás...

Nyilván csak te vagy, mert nem voltál hasonló helyzetben. Nyugodtan köpj. :)

Nem vagy a srác helyében, és elég barátnő ellenes vagy. Nem tudom miért, ezt nyilván te tudod.

Más: MOST élünk, és most akar az emberek jó része boldog lenni, nem majd... :)

Ha ők csak 2-8 évig élnek/lesznek együtt, az ő dolguk, de bolondság arra hajazni, hogy x év múlva úgyse leszek vele, hát akkor irány a nagyi.

Elég szemellenzősen nézed a témát.:)

Tök jó, hogy tudod, hogy én mit tapasztaltam meg és mit nem. Nem is tudtam, hogy ismerjük egymást. :)

Nálunk a rákos mamát sem a házigondozó szolgálat látta el, meg nem az elfekvőbe volt bedugva az élete utolsó hónapjaiban, hanem otthon volt velünk. Igaz mondjuk, hogy én még kamasz voltam, ezért nem én láttam őt le, de ott voltam. Tudtam milyen, láttam milyen. A fürdetésekben többször részt vettem, én mostam a hátát. Úgyhogy azért van sejtésem milyen ezt megélni. Rohadt nehéz, és fájdalmas.

Nálunk a családban eddig az öregeket valaki mindig magához vette. Nem azt mondom, hogy ez így az etalon, meg a helyes, de emiatt én magam se leszek képes másként eljárni, ha majd eljön az az idő, amikor rajtam lesz a sor.

Borzasztó nehéz, de én meg azért nem tudnék tükörbe nézni, ha nem tenném meg azt, amit az adott körülményeim megengednek.

Így én megértem a srácot, és a helyében mennék.