El lehet fogadni azt, ha a párom nem akar gyermeket? (beszélgetés)

Te így érzed, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kell követnie.

Nem szeretném, ha a gyereken kívül nem lenne más öröm az életemben öregkoromban, ez a gyerekeimmel is nagy kitolás lenne.

Ez nem normális állapot!

Aztán, ha majd a társ meghal, akkor ott marad a másik teljesen egyedül, mert senkije, de abszolut senkije nincs!!!

Manapság meg rendes társaságot, barátokat találni szinte lehetetlen. Itt most az idösebb korosztályról beszélek.

A gyermek v. gyermekek sok bánatot, de sok örömöt is okoznak. Nélkülök nem élet az élet!!!

Tulajdonképpen mindenki befolyásol mindenkit.

Sokan akkor kapnak kedvet a gyermekállaláshoz, amikor látják hogy másoknak van.

Így van!

Ha nekem nem tetszett két éve egy film, de egy barátom azt mondja, hogy figyelj, nézzük meg újra, én ezt meg azt láttam benne, lehet, hogy ma már máshogy látnád, akkor örömmel megnézem vele a filmet, és valószínű, hogy azt mondom neki utána: te, ez tényleg nagyon klassz volt, ma már máshogy látom, mint két éve.

A gyerekvállalás egészen más dolog.

Elég nagy baj, ha egy nő azért szül, mert valaki befolyásolja.

Én sem gondolnám, egyetlen szóval sem mondtam ilyet.

Kizárólag azt mondtam, hogy mindenkinek saját elhatározásból szabadna gyermeket vállalni, nem mások rábeszélésére "szelíd erőszakkal".

Az megváltoztathatatlanba bele lehet, bele kell törődni.

De amikor az ok, csupán a félelem, abba nem szabad!

Most nem azért,de ismerek olyan párt akiknek nem adatott meg a gyerek,de a nyakam rá hogy sokkal tartalmasabb életet élnek,mintha lenne gyerekük!!

Lassan nyugdíjasok,de boldogok,mert elég nekik az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet!!

Egyébként aki nem babázott saját gyerekkel annak nincs tapasztalata így öreg korára nem hiányzik az unoka sem.

Meri vállalni azt a súlyos döntést, hogy nem alkalmas gyermeknevelésre.

Sokkal tiszteletre méltóbb, mint az, aki mások rábeszélésére vállal gyermeket, és nem saját hitből, meggyőződésből.

Az természetes hogy néha vannak helyzetek amikor aggódik az ember. De nem ebből áll az élet.

Én nem vagyok aggódós típus egyébként.

Minek él az ember, ha még ennyi felelősséget sem mer vállalni?

Persze élhet a saját örömére, de abba belefásul egy idő után, és addigra már késő lesz. Akinek nincsenek gyermekei, nem lesznek unokái sem.

Sivár magányos szomorú közép-, és öregkor vár rá.

Ha változik a világ és nyugodtan elengedhetem majd bulizni vagy akárhova,akkor pozitív leszek,de egyenlőre maradok az aggódásnál!!

Egyébként elképzelni nem tudom hogy mikor beteg Te vígan iszogatod a koktélod hogy majd meggyógyul mert pozitív vagyok??

Mert ha az enyém beteg én is betegre aggódom magam!!

Ez csak egy példa volt az aggódás egyik fajtájára,még mielőtt ízekre szeded a mondandómat!!

Nagyon szép!

Köszönöm!

Milyen jó is volt egykoron felelőtlennek lenni!

A felelőtlenség szabadság, ami nem számol a következményekkel. A felelősség rabság, ami csak a következményekkel számol. És milyen nehéz eldönteni, hogy melyik ad több boldog pillanatot. Vagy mégsem?

Régi nyarakon, egy négyszögletes világban, ahol elvárások szegélyezték egy kamasz fiú útját, a nyár maga volt a felelőtlenség. Így aztán letolt nadrággal ugráltunk bele a vasúti hídról a folyóba, miközben felénk pöfékelt a mozdony. Vízesés alá, gát alá kormányoztuk a kajakunkat, hogy érezzük a veszélyt és a leomló víz szúrós szagát. Leeresztett zsilipek alatt úsztunk át, sóskát szedtünk a szigeten és azt ettük, kishalat sütöttünk paprikás lisztben és boldogok voltunk. Miközben soha nem mérlegeltünk, hogy mekkora bajba kerülhetünk, és milyen rémisztő dolgok történhetnek velünk.

Magunkért nehéz is felelősséget érezni. Aztán ott ül az ölükben egy tüskés hajú gyerek, rövidke hajszálai bökik az orrunkat, ahogy a fejéhez fúrjuk, és attól kezdve más határai lesznek a felelősségnek. Vagy éppen a felelőtlenségnek. Észre sem vesszük, de elkezdünk kicsikét lassítani, kerülni a veszéllyel hivalkodó helyzeteket. Nem, nem csupán önzésből, a magunk érdekében, hanem arra gondolva, hogy milyen pokoli kín lehet egy gyermeknek elveszíteni azok közül valakit, akiket legjobban szeret. És persze nincs többé egy perc nyugtunk, feszülő inakkal, ugrásra készen figyeljük, hogy mit ver, le, mit ránt magára, mibe lép bele, mi elé ugrik.

Rájövünk lassan, hogy már nem csupán magunkért felelünk, és mégis édes teher, boldog rabság, amiben, mint tudjuk, először a következményekre gondolunk és csak utána cselekszünk.

És mire megvénülünk rájövünk, hogy a felelősséggel élt élet adja a boldogabb pillanatokat. Csak miért kell ehhez a tudáshoz megöregedni?

Karácsony Tamás

"nézhetjük úgy is hogy egy életen át aggódsz,harcolsz érte"

Nézhetjük így is de miért kéne így nézni?

Pozitív gondolkodással érdemes élni.

Na látod, itt kezdődik a felelősség.

A gyerekvállalás nem lutri, hogy majdcsakleszvalahogy.

Vagyis egyes családokban előfordul.

Ott már az indulásnál hendikepes a gyerek.