Egyszer élünk. Hogyan küzdnünk a végsőkig? (beszélgetés)

Köszönöm szépen a jó kívánságokat.

Ma igen rossz napja volt neki, meg ismét az orvosnál nem úgy jöttek össze a dolgok ahogy kellenének, de hát miért is lehetne minden jó...

Ez eléggé letaglózta tudatilag, hogy miatta rohangálok 2 hete már és még most se nincs vége, de a biztatás csodákat tesz... a tudat neki hogy nem fáradozásból teszem és nem érdekel a sok utiköltség sem... no persze dehogynem érdekel, de előtte soha nem mutatom ki mi fáj stb... nem szabad előtte soha gyengének látszani lelkileg, talán ez a legfontosabb.

Pedig hányszor sítunk már érte aggódva, ott ahol senki se lát...

Maximálisan igazad van.

Apuval már beszéltük is többször h ha mi lennénk így már tutira nem élnénk mert már "kiszálltunk" volna a dologból.

A legszörnyűbb a dologba hogy anyunak volt 4 tesója. A nővére mellrákban meghalt 5 éve és nem beszéltek a német férje miatt. A piszichológus bátyja játszotta mindig az eszét és mikor hazajött csak összeugrasztott mindenkit. Megmondtuk neki a magunkét és megsértődött nem jön, anyu már nem is tekint rá testvérként.

Egy bátyjával beszél csak, aki havonta jár haza mert külföldön kamionokat vezet. Ő teljes más mint a másik tesó, ő egy hullámhosszon van anyuval jobban.

Ma közölte velem a sebész h fekvőbetegnél állítólag nem kell szakorvosi javaslat, hanem a h.orvos írhatja havi szinten. 4 havonta kell a REP vezető főorvosához írni egy kérelmet hogy utána is lehessen írni a kötszereket.

Kiv leszek rá mit mond holnap a háziorvos.

Szerintem is.

Az anyukák is ott voltak éveken át, évtizedeken át, ha egyet nyekkentünk... Most ő van bajban. Megmondom, én nem csinálnám ezt a helyében. Nem lennék rá képes. Inkább itthagynék mindent. :(

Sajnos így igaz, nem sok az ápolási, de ha szeretünk valakit nem azt mérlegeljük, mennyi fizetést kapunk. Én már sok éve teszem ezt és azt kell mondjam soha nem tenném ezt másképpen!

A szakorvosi javaslatokkal kapcsolatosan, nagyon meg vannak szorítva az orvosok és ez sajnos olyanok miatt van akik éveken keresztül visszaéltek a dolgokkal, jognélül íroggatak fel dolgokat és üzleteltek ezekkel, most sajnos azok szenvedik meg akiknek valóban szükségük van ápolási dolgokra.

Eltelt egy újabb nap, ami szintén kész kabaré volt.

Egy roadt javaslattal 2 hete rohngálok. A háziorvos a sebészetre, a sebészet a háziorvost szidja és mutogatnak egymásra.

A végén le mérettem a sebjeit a háziorvossal hogy írjon egy papírt a sebészeknek. Nevetséges hogy nekem kell megmondanom mit tegyenek. az biztos hogy nem tűröm hogy anyut feleslegesen "kínozzák" az állandó szállítgatásokkal ide oda.

Nem annyira könnyű a dolog a másik részét nézve. Ápolási díj nem nagy megélhetés ma magyarországon, de ez kellett hogy anyu mindent megkaphasson ami kell neki. Egy igen jól fizető munkát hagytam ott hogy itthon lehessek vele.

Egyesek szerint nagy hüje voltam ekkor, de nem érdekel mert szerintem ez így vlot a helyes döntés.

Nagyon szép a cikked és örülök, hogy tollat ragadtál és megírtad.

Példaként állhat az életetek mindenki előtt.

Nagyszerű emberkék vagytok mindketten anyukáddal. De én a férjednek is gratulálok, hogy melletted áll a nehéz időben.

Én kész vagyok az egészségügytől és az ő "megoldásaiktól".

Hogy mi.zu-hoz csatlakozzak, csak a testet látják. :(

Ezt a megoldást nélkületek nem tudta volna végigcsinálni. Sok erőt kívánok Nektek!

Ne haragudj, ezzel szerintem semmi újat nem mondtál, főleg olyanoknak, akik ezen végig asszisztáltak egy embert.

Minden kikecmergés is lelki eredetű...

Édesanyádnak remek családja van, akikért érdemes küzdeni.

A soraidból kitűnik, hogy Anyukád is egy csodálatos ember, akiért pedig nektek érdemes küzdenetek.

Megemelem a kalapomat a szeretetetek, a kitartásotok, és az önfeláldozásotok miatt.

Édesanyádnak mielőbbi gyógyulást kívánok, és még hosszú életet, hogy méltó példa lehessen sok ember és család számára!

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat.

Anyuval történtek uután a minap kaptam a hírt, hogy egyk volt esti gimnáziumi ostálytársam agydaganatban meghalt, pénteken volt a temetése. 4 hónappon belül végzett vele a kór, és amik történtek vele... Nem lennék sem ő sem anyu helyébe soha, az biztos. De hát kinek, mit hoz a sors...

Nagyon letaglózott a temetés után a dolog. Úgy lepörögtek előttem a régen történt dolgok, és hogy mennyire esendők vagyunk.

Sajnos ezt sokan nem látják be vagy nem akarja, és az ilyen beteg embereket egyszerűen semmibe nzik. Pedig ők sem különbbek mint mi vagy a betegek.

MINDEN BETEGSÉG LELKI EREDETŰ!

Louise L Hay Éld az életed

[link]

Ezt csak a saját hozzáálásotoknak köszönhető!

Ha van kiért és érzik a szereteteket bármire képes az ki igazán és őszintén szeret!

Érzi nagy szükségetek van rá még így betegen is sok erőt ad az életbe maradásra.

Szeressétek tovább továbra is!

Valóbamn jól írja globus hogy sokan a semmiségből csinálnak tragédiát, míg más minden erejét összeszedve igyekszik erőt adni betegen is a családjának!!!!

anyukád tényleg egy hős most az én könnyes szememben is...

sok kitartást és minden jót kívánok nektek...

Gratulálok a cikkedhez!

Mennyi erő tud lenni az anyákban!

Az enyém 8 évig küzdött a rákkal, végül sajnos alulmaradt. Addig tartotta magát, míg nagy nehezen megszereztem a diplomámat. Amikor végül elhelyezkedtem, és örömmel felhívtam, hogy megkaptam az első fizetésemet, akkor úgy láthatta, hogy most már minden rendben lesz velem, és ő elmehet. Sajnos az unokája érkezését már nem érte meg, de tudom, hogy fentről figyel minket...

Kívánom, hogy anyukád minél tovább veletek maradhasson, gyógyuljon meg, amennyire tud, és sok öröme teljen az unokájában!

Megbőgettél.;(

Minden jót!

No komment...egyetértek veled.

Mindegyikőtöknek még sok lelkierőt és minden jót kívánok!