Egykék és többkék (beszélgetés)

Sziasztok! Segítséget kérnék!

Egykékről írok szakdolgozatot és egy kérdőív alapján felmérném érzelmi életüket, szülőktől kapott nevelésüket...megállapítható lenne, hogy egyedi nevelésben részesültek vagy átlagosban, miben különböznek a több testvéresek személyiségvonásaival szemben. Kérem segítsetek, kb. 20 kérdőívre lenne szükségem!

ide írjon aki kitöltene nekem egyet!

Köszönöm!!!! Az is jelentkezhet, akinek van testvére!! :)

molnar_erzsebet@freemail.hu

Én el sem tudom képzelni, hogy a gyerekeim utálják egymást... Nagyon rossz lenne!

Az én anyukám és az öccse között 6 év van, ami már elég sok, és a mamámnak mindig a kisebb volt a kedvence. De mégis jó testvérek a mai napig, szerencsére. Pedig anyukám azért utlája a csokoládét, mert gyerekként soha nem ehetett: a nagymamám mindig azt mondta neki, hogy ne egye meg, mert az már kukacos, aztán meg később az öccsének adta. Egy szülőnek nem szabadna ilyesmit tennie.

Valószínűleg nálunk is fog "hozni" ajándékot a pici. A lányom abszolút nem anyás, mivel sokat van a szüleimmel kezdetektől (vizsgaidőszakban, orvoshoz menet ők vigyáznak rá, gyakran náluk is alszik), nem is hiányzom neki. Az apját meg alig látja, mert korán elmegy és későn jön haza a munkából. Szóval inkább a nagyszülőkért van oda.

A külön szoba nagyon jó lenne itt is, csak helyhiány miatt kivitelezhetetlen (pici és túlzsúfolt a lakás, de a bútorainkat mégse dobhatjuk ki az utcára, hiszen nélkülözhetetlenek, mivel abban vannak a ruháink).

Az pedig kétségtelen, hogy a szülőkön is sok múlik, de a gyerekek személyiségéről sem szabad megfelejtkezni. És vannak olyan múltbeli sérelmek, amik miatt felnőttként is utálni fogják egymást. Nagybátyám és anyám közt 2,5 év van. Anya mindig azzal akart játszani, amivel a bátyja. A mamám pedig mindig csak azt mondta: "Lajos, add oda Beának!" És állítólag ezért utálja anyámat a mai napig, pedig nem anyám tanulmányait finanszírozták, nem anya mehetett egyetemre, nem is az öccsük, még csak nem is a féltestvérük, hanem ő, mindenkinek róla dicsekedtek, ha valami rosszat csinált, akkor is csak áldozat volt stb. És ennek ellenére ő az, aki beleszól mindenbe, aki irigy, aki meg akarta mondani anyámnak, mit csináljon az örökségével és aki le se ... a beteg anyját. És mindig az volt a baja, hogy anyámnak kellett adnia a játékait, amíg picik voltak és állandóan le kellett mondania mindenről (ez nem így van). Amikor megszületett Péter -anya után szintén 2,5 évvel-, vele érdekes módon mind anya, mind az idősebb nagybátyám kijöttek és a mai napig jó a kapcsolatuk. A féltestvérükkel sincs semmi gond. Egyedül anya és a bátyja között volt mindig vita. Most annyival jobb, hogy már évek óta nem beszélnek egymással. Nem anya akarta így, csak a bátyja állandóan bele akart szólni az életébe, csak mert a felső tízezer tagja, mi meg csórók vagyunk és -ezek szerint- alsóbbrendűek. És neki, akinek megvan mindene, éppen ő az irigy akkor is, ha veszünk egy (számára szar) autót.

Hát ezért félek nagyon, hogy mi lesz. Persze igyekszem majd a játékot is fél szemmel felügyelni és nem csak az egyik gyereknek mondani mindig, hogy mondjál le róla a testvéred javára. Hiszen már itt elkezdődhet a gyűlölködés. Ez pedig a legszomorúbb dolog egy édesanya életében, ha a gyerekei utálják egymást. :( Hihetetlen kudarcként élném meg, ha így lenne... ;(

Na igen, én is látok sok olyat, hogy nem igazán kedvelik egymást a testvérek, és nem is értem, mi lehet ennek az oka.

Mi a nővéremmel nagyon különbözőek vagyunk, és mi is sokat veszekedtünk gyerekként, de sokkal több a pozitív mint a negatív élmény, és mindig számíthatunk egymásra.

Anyukám ugyanígy van az öccsével.

Míg a testvérek gyerekek, szerintem nagyon sok múlik a szülőkön; aztán ha felnőnek, már mindenki maga alakítja az életét.

Az biztos, hogy egy kistestvér érkezése nagyon felforgatja az addig egyke és minden figyelmet megkapó gyerkőc életét. Ilyenkor a szülőnek kell okosnak és ügyesnek lennie, hogy megkönnyítse a nagyobb testvér életét.

Mi januárra várjuk a kistesót, és megbeszéltük, hogy majd hozni fog valami olyan ajándékot a lányomnak, amire nagyon vágyik. Így pozitív lesz a kezdet. Ezen kívül nem lesznek egy szobában, hogy a nagy tudjon aludni a kicsitől. A picur a mi sszobánkban lesz addig, míg nem rendeződnek az éjszakák. Ezen kívül egyre jobban szoktatom az apjához, hogy minél több időt töltsenek már most együtt, hogy ne hirtelen, érje annyi minden kellemetlenség.

Persze mindenre nem lehet felkészülni, de törekszem arra, hogy élmény és öröm legyen neki a kistesó, ne pedig egy folyton síró kis csomag, aki elveszi az anyukáját... Nekem biztos jóval kevesebb időm lesz a lányomra, hisz szoptatni csak én tudok, ezért igyekszünk úgy alakítani a dolgokat, hogy a párommal csináljanak már most is minél több mindent. Amúgy a babákat nagyon szereti, úgyhogy remélem, nem lesz gond...

Értem. Hát nem tudom, nekem soha nem hiányzott testvér. Valahogy nagyon zavart volna. Szerettem egyedül a szobámban olvasgatni, novella(féléket) írni és valamiért nem érzem úgy, hogy bármikor is unatkoztam volna. 7 éves koromig a mamával és a papával laktunk együtt, 11 évvel idősebb unokatestvérem (szintén egyke) szinte naponta járt hozzánk és sajnos sokszor parancsolgatott nekem, hogy most ez van, ezt csináljam, most ide menjünk stb. Beleőrültem volna, ha egész nap ez ment volna, nem csak akkor, amikor átjön.

Maya, Te nagyon szerencsés vagy, hogy jó a kapcsolatod a testvéreddel! Anya és a legidősebb nagybátyám nem is beszélnek és ha rajta múlna, anya egyedül gondozhatná a mamát, ha romlana az állapota, mert felé se néz, holott ő volt a kedvenc. Emiatt a rossz tapasztalat miatt nem lett testvérem. Hiába van jóba a két öccsével, nem akarta megkockáztatni, hogy nekem is olyan kapcsolatom legyen az öcsémmel/húgommal, mint neki a bátyjával.

Nagyon izgulok, hogy a lányom hogy fogja fogadni a testvérét, akit december-januárra várunk. Most még simogatja a hasamat és mondja, hogy "Baba, itt, itt!", de 14 hónapos lévén nem hiszem, hogy bármit is értene belőle. Azt sem tudom, mennyire fogja megviselni, ha majd éjszaka nem tud aludni tőle (bár most ágyúsütögetésre sem ébred fel, olyan jól alszik). Ugyanakkor van olyan barátnőm, akinek a 2 éves fiának azért potyogtak a könnyei, mert a kishúga éjszaka felkelt és keservesen sírt (hasfájós), ő pedig nem tudott segíteni rajta, hogy felviduljon. Ez nagyon édes, de tartok tőle, hogy Lea lányom nem fog repesni az örömtől, ha a pici rázendít és emiatt örök ellentét lesz köztük. Azért remélem, hogy mégsem!

Nem állítottam, hogy önállótlan és önző lennél, hisz nem ismerlek.

Ahogy írtam is, és te is utaltál rá: van kivétel!

Én csak a tapasztalataimat írtam le, amit a környezetemben látok, és azok nem túl jók. Ettől még nem kéne megsértődni.

Azt viszont határozottan állítom, hogy a testvér mindenképp előnyös, mert az egyke ismerőseim mind sajnálják, hogy nem tudják, milyen érzés ez, és a szüleik halála után "csak" a házastárs és gyerekek maradnak.

Nekem egy testvérem van, és nagyon örülök neki! Gyerekként jó volt vele megosztani a szobát, együtt félni a sötétben, együtt rosszalkodni, a családi nyaralásokon se unatkoztam, mert volt kivel játszani és a szüleinknek is könnyebb volt így stb., ezt a végelenségig lehetne sorolni.

Az egykéknek -szerintem- a testvér hiányából adódóan nagyon sok élmény kimarad az életükből, s ezt most egyáltalán nem rosszindulatból mondom.

Ezek szerint nem vagyok önálló és önző vagyok. Tök jó tudni!

Anyám és a bátyja között nagyon rossz a kapcsolat, nem is beszélnek egymással. Nagyanyám felnevelt 4 gyereket és mind szarik rá. Bocsánat a kifejezésért, de így van! A legjobban pedig a kedvence tesz rá nagy ívből, ő még fel se hívja telefonon, anyu meg az öccse legalább igen! És anya bátyja volt elkényeztetve, hiába voltak hárman testvérek (meg a féltestvérük, de őt a mama nevelte). És meg is lett az eredménye: Lajos beképzelt, bunkó ember lett, mindenkit félresöpör az útjából. Tehát most lehet mondani, hogy az egyke az elkényeztetett, de akkor sem így van! Az egy gyerek nem gyerek meg szerintem hülyeség. Akkor anyám nem is volt anya soha, mert csak egy gyereket szült? Baromság. Már bocs. És most én nem ítélek el senkit, aki több gyereket vállal, mert mi is elkezdtünk gondolkodni rajta, hogy jöhet majd második is, de nagyon utálom, amikor így általánosítanak, hogy ha valaki egyke, akkor elkényeztetett. Meg mint Te is írtad, egyke élettársadon meg se látszott, hogy egyke. Akkor ő az egyetlen kivétel? Szerintem nem. És az is elég nagy téveszme, hogy ha valaki 5-6 gyereket szül, akkor majd öreg napjait bebiztosítja. Nem egy olyan esetről hallani, hogy a gyerekek bedugták öregek otthonába az anyjukat és nem is látogatták. Nagymamámmal is pont a kedvenc gyereke nem törődik, akinek még a feneke is ki volt nyalva, csak anyám hívja fel havonta meg a nagyobbik öccse, a másik, aki mamával lakik elég durván szokott vele beszélni. Erről ennyit. Ha több gyerekem lesz, biztos, hogy nem fogom kimutatni, melyik a kedvenc, mert sajnos mindenhol van kedvenc, unokatestvéreméknél a középső, azért, mert fiúnak született, nahát ő aztán mindent megtehet anélkül, hogy rászólnának, rángathatja a pár hetes kishúgát, össze-vissza verheti a nővérét, neki mindent szabad. Na, még mindig tartod, hogy az egykék az elkényeztetettek? Ja és majd megnézem, hogy ő vagy a nővére és a húga fog majd törődni az anyjukkal idős korában.

Nekem egy két és fél éves kislányom van, és most várjuk a kistesót.

Mindig is úgy gondoltam, hogy "egy gyerek, nem gyerek", és az évek során összegyűlt sok-sok tapasztalat csak még ikább erősíti bennem ezt az érzést.

Nekem van egy nővérem, és nagyon jó, hogy van! nem volt mindig felhőtlen a kapcsolatunk, mi is veszekedtünk gyerekkorunkban, de akinek nincsen testvére, nem is tudja elképzelni, mi marad ki az életéből.

Két és fél éve meghalt a nagymamám, és édesanyám valamint az öccse akkor érezték igazán, milyen jó, hogy van testvérük. A szüleik nem élnek, és azóta még többet jelentenek egymásnak.

Párom egyke, és nagyon rossz ez neki. A szülei már idősek, és nagyon bántja, hogy nincsen testvére. Ezen kívül érezhető, hogy mindig ő volt a középpontban, hogy róla szólt minden... természetesen negatív értelemben.

Több egyke is van a családomban, és ez nagyon látszik rajtuk. Az egyik unokatestvérem 28 éves lesz, de nem dolgozik, a mai napig a szülei tartják el. Iskolába jár, de folyton váltogatja őket, teljesen önállótlan. Egy másik unokatestvérem néhány hónappal idősebb nálam. Én már 19 évesen elköltöztem otthonról, önállóan éltem, eltartottam magam, diplomát szereztem, ő még mindig az anyján élősködik, pedig lassan 31 éves lesz! És még soha nem volt egy párkapcsolata sem, mert szintén teljesen önállótlan, egy zacskós levest sem tud elkészíteni.

Persze van ellenpélda is: volt egy egyke élettársam korábban, akin egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy nincsen testvére és soha nem kellett semmin osztozkodnia. De az a tapasztalatom - és most nem akarom megbántani az egykéket - hogy akik testvér nélkül nőnek fel sokkal önzőbbek és nincs bennük túl sok önállóság.

Sziasztok!Elolvastam előről,és furcsa,hogy a több gyerekesek az egykéket ugyan úgy minősítik,mint amit kikérnek maguknak fordított esetben:)

Teljesen osztom minden mondatod!!Az én barátaim ráadásul még be is ismerik,de tényleg mindenkinek van kedvenc!!!!Vagy én ismerek ilyen hihetelen fura fazonokat:)))

Köztem és a nővérem között 13,5 év van /féltestvérem/nem emlékszem arra az időre amikor még otthon lakott,de nekem sem hiányzott soha otthonról senki,és nem is unatkoztam.

"Az egykék általában önzőek egoisták."

Jó ezt mástól hallani. Egyke vagyok és engem EZ a kijelentés bánt. Nekem eddig azok voltak a legönzőbb ismerőseim, akiknek 2-3 testvérük is volt és mindenért "megküzdöttek", összeverték a kisebbet egy kocka csokiért, így másnak se adtak semmit. Nekem apámék azt mondták, azért vagyok (voltam) kis mimóza, mert nekem semmiért nem kellett küzdenem, önként lemondok sok dologról (ami azért nem feltétlenül jó, ezt én is látom) hajlamos vagyok feladni a céljaimat is.

Szerintem inkább a neveléstől, nem pedig a testvérektől függ, ki lesz önző és ki nem. Kicsi koromban gyakran volt nálunk a 11 évvel idősebb unokatestvérem (szintén egyke), vele kellett megosztanom minden édességet, tollkészletet stb. Nekem ez természetes volt. Viszont ő tényleg "tipikus egyke" volt: ha valamit nem kapott meg magának, hisztizni kezdett. Én meg gyakran rohantam ki 5 évesen az udvarra utána, vígasztalni a 16 éves hisztis unokatesómat.

Amúgy én örülök, ha valaki több gyereket vállal, sokáig én is 4-5-öt akartam, most úgy érzem, elég egy is (több ok miatt). Mert tényleg minden szülőnek van kedvence, még ha nem is ismeri be saját magának se. Nagyszülőknél is ez van: nagymamámnak unokatestvérem a kedvence, papának én voltam. Anyai nagybátyáméknál a kisfiú a kedvenc, a 2 nagyobb lány annyira nem. Sőt, a legidősebb lány 5 évesen a pár hónapos húgára vigyázott, amíg az anyja egyetemen volt. Gyakorlatilag ő nevelte és hatalmas verést kapott, ha a kis Ágival valami nem úgy volt, ahogy kellett volna. Én nem akarom, hogy a lányom is háttérbe szoruljon, esetleg emiatt megutálná a kistestvérét vagy minket, szüleit. És lehet ő se akarna testvért, mint ahogy én sem akartam soha.

De találkoztam már hét gyerekes (nem roma), nagyon boldog anyukával, akit ki is faggattam, hogy mit csinálnak együtt... leesett az állam, hogy mennyire kreatívak és változatos programjaik vannak. Mindenkinek meg van a saját feladata a házimunkában. Plusz a család minden tagja más-más hangszeren játszik, így alakítottak egy zenekart.

Hangos, nagy "olasz" család! -gondolatam.

Szia!

Miért nem volt jó neked, hogy két testvéred van? Talán középső vagy? Azt hallottam, állítólag nekik a "legrosszabb".

Ezt most nekem válaszoltad?

Igen, az valóban ritka, ha a nagyobbik gyerek a kedvenc. Nálunk is a legkisebbnek volt a legjobb dolga. De pl. a nagyobbik húgomtól már nagykorunkban tudtam meg, hogy ő rám volt féltékeny, mert neki nem volt olyan jó kézügyessége és sokat hisztizett is és azt gondolta, hogy talán engem jobban szeretnek, mert én más voltam mint ő. Na de ilyen hülyeséget!

Én, mint elsőszülött nagyon jól átláttam a családban a viszonyokat és ezt a tapasztalatot felhasználom itthon. A gyerekeimmel mindig próbálok igazságos lenni, kivételezés nincsen!

Olyan nincsen, hogy kedvenc, mindegyiket valami másért szeretem nagyon, hiszen nem lehet őket összehasonlítani, mert nem egyformák. Egyben azonban mégis: mind az enyémek! :)

Nekem két húgom van, az egyikkel nagyon kicsi a korkülönbség (17 hónap) a másikkal nagy (7,5 év).

Bár mi is sokszor veszekedtünk, de azért sokszor nagyon jól is éreztük magunkat együtt!

Anyukám egyke és azt mondta, sokszor nagyon unatkozott otthon, amikor gyerek volt. Amikor még csak a lányom volt meg, feltétlen figyelmet igényelt és mivel akkor még nem volt tesó én/mi játszottunk vele. Azóta két öccse született és már most nagyon jól el tudnak játszani/veszekedni/csibészkedni egymással. Direkt kis korkülönbséggel jöttek a világra, hogy a nagyobb korkülönbség ne akadályozza őket abban, hogy együtt játszhassanak. Lányom 4,5 éves, nagyobbik fiam 3 éves, a kicsi 17 hónapos.

Szerintem az egykeség csak anyagi szempontból lehet előnyös a szülőknek, egészségügyi és lelki szempontból viszont hátrányos a gyereknek.

Persze, több mérlegelendő szempont ill. lehetőség is felmerülhet a gyerekek számát illetően, nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnénk.