Egy betegség, ami depresszióba taszított...

2002 decemberében megfáztam. Házi praktikákkal próbálkoztam, de kevésnek bizonyultak, így a háziorvoshoz fordultam. Kaptam köptetőt és még pár hasznos dolgot. Nem segített és kiderült, hogy láz és egyéb jelek nélkül lábon kihordtam egy tüdőgyulladást.

Sajnos itt még nincsen vége. 2003 januárjától kezdve szövődményként produkáltam szinte mindent: arcüreggyulladás, homloküreg-gyulladás, hörgőgyulladás, légcsőgyulladás és légcső asztma.

A tüdőgondozóba kellett járnom kezelésre. Hetente megfordultam ott és hetente másfajta antibiotikumot kaptam, allergia teszteket végeztek rajtam. Nem javultam, sőt!!

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Nekem a köhögés lett az "életem". A nap 24 órájában köhögtem. És ekkor jött a depresszió. Teljesen magamba zuhantam attól, hogy már egyáltalán nem tudok meggyógyulni. Már semmin nem tudtam nevetni, mert minden nevetés után 20 perces köhögőroham jött rám, így inkább magamba fordulva és mosolytalanul éltem az életem. A családom próbált segíteni, de nem tudott. Volt, hogy egész nap csak sírtam, na és köhögtem.

A betegellátásról annyit, hogy végig kértem az orvosokat, vegyenek torokváladékot, elemezzék ki, de nem tették meg, csak májusban. Akkor is úgy, hogy nekem kellett elszállítanom a mintát és nekem kellett a leletért elmenni.

Egy olyan baktérium volt elszaporodva a torkomban és a tüdőmben, ami mindenkiben benne van, csak nekem kb. 15 ezerszeres mennyiségben volt megtalálható.

A javasolt gyógyszer hatott és már csak az asztmagyógyszerről kellett leszoknom. Megpróbáltam mindennap kevesebbet fújni a tüdőmbe a szteroidból. Nagyon függő voltam, sehová nem indultam "fufu" nélkül. De a végén sikerült "letennem".

Ekkor már július volt, újult erővel vetettem magamat az életbe és a depresszióm is elmúlt. De azóta ez a rossz emlék mindig eszembe jut.

Soha ne hagyjátok, hogy 100 %-os diagnózis nélkül próbáljanak meg kezelni benneteket. Minden meg kell tenni azért, hogy az alapprobléma kiderüljön. Anélkül nincs gyors és teljes gyógyulás.