Egy Anya... (beszélgetés)

Láttál egy - számodra idillinek tűnő - jelenetet a villamoson. Nekem nem idilli, hanem megszokott.

Egy anya hátrafordul a villamoson a mögötte ülő fiaihoz, és mond nekik valamit. Te (ahogy írtad), ugyan semmit nem hallottál, értettél abból, hogy miről is volt szó, de tetszett az, hogy az anya nyugodt hangon beszélt a fiúkkal.

Mi ebben a meglepő? Ez miért különös? Ettől nagybetűs anya egy számodra teljesen ismeretlen? Hogy nyugodt hangon beszél?

Ami az írásodból nekem lejön, nem egyéb, mint egy anya és két fia közti beszélgetés. A leírtakból nem derül ki, hogy az anyuka nevelni akarta-e a gyerekeit, nincs utalás arra, hogy a fiúk rendetlenkedtek volna, ami miatt az anyának rájuk kellett szólni. Ez az anya egyszerűen mondani akart valamit a fiúknak. Tehát semmi köze az általad leírt "tudatos és módszeres gyermeknevelés" módszeréhez.

Nekem ez olyan, mintha az ember kiragadna egy jelenetet a család egy napjából és erre alapozná a véleményét.

Egy jelenetből nem vonnék le ilyen messzemenő következtetéseket, hogy íme egy nagybetűs anya, a követendő példa.

Mindezek mellett mégis értem a mondanivalódat, csak én ha cikket írnék a gyermeknevelés jó példáiról, nem egy kiragadott jelenetet tartanék követendő példának, és ajánlanám mások figyelmébe.

Ne vedd bántásnak tőlem, de így érzem.