Depresszió, magány, gyász, félelem és egyéb démonok… (beszélgetés)

Először egyáltalán nem fogalmazódott meg bennem, hogy beteg vagyok,aminek a neve depresszió.igazából talán nem is hittem el,hogy tényleg létezik ilyen, azt gondoltam,hogy azok az emberek akik nem "harcolnak", könnyen bújnak e mögé a szó mögé!

Nem is szerettem az önsajnáltató, panaszkodó embereket! igazságtalannak éreztem, hogy nekem a sokkal nagyobb problémáimmal meg kell küzdenem,közben mosolyognom, és boldognak lennem!ami ment is egy darabig... soha senki nem gondolta,hogy nekem akár lehetnek problémáim,olyan igazán lényegiek, mert önfeledt voltam, és mindig mosolyogtam, szerintem még álmomban is!volt,hogy nem volt könnyű, de elhittem! másként nem ment, elhittem,hogy jó lesz minden, akármi is történt, jó lesz, minden jó lesz! hányszor öntöttem másokba lelket, pedig lehet,hogy én belül sokkal jobban sírtam.

Aztán... nem is tudom... talán az álmatlansággal kezdődött. amit nem is értettem,hiszen mindig jól aludtam! aztán az étvágytalanság, volt hogy napokig nem ettem, aztán hirtelen meg zabálás tört rám, de nem ettem jó ízűen, csak tömtem magamba...aztán jött az,hogy kerültem az embereket, a barátaimat, ismerőseimet, családomat.nem azért mert én nem akartam látni őket,hanem,hogy én nem akartam,hogy engem lássanak... mindig kifogásokat kerestem,ha kérdőre vontak, hiszen nem sejthettek meg semmit! próbáltam felállni, voltak jó időszakaim! de csak mert nagyon akartam.dolgoztam rajta, tudtam,hogy nem élhetek így...mert ez nem normális. és ekkor tudatosult,hogy beteg vagyok! depressziós! felkerestem egy pszichológust, akivel elkezdtük a kezelést, de utána mivel volt egy jobb időszakom, nem sokáig jártam hozzá!újra nevettem, hónapok kihagyásával.de kezdtem újra visszaesni! a munkahelyemen felmondtam, kiborultam, ittam rá elég sokat, miután hazajöttem amit itthon gyógyszert találtam bevettem...

másnap felkeltem... tisztában voltam a tettemmel, tudtam,mi történt előző este... és csodálkoztam először is hogy annyi gyógyszer és alkohol után,hogyhogy nem lett bajom??? de ami a legdurvább,hogy megdöbbentem, hogy megtettem, és úgy feküdtem le,hogy lehet,hogy nem kelek fel, és nem rettegés, inkább elfogadás volt bennem! mindig ellene voltam az öngyilkosságnak, és soha nem értettem,hogy tehet valaki ilyet! hát így...

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.

A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.

- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.

A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:

- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.

Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

Rendbe kell tenned magad, ez az alapja.

Meg kell ismerned mit miért teszel, feltárni a rajtad uralkodó, depressziót okozó gondolatok eredetét. Fel kell tárni, megismerni, megoldani a problémák gyökerét. Majd felülírni a "programozást"

Meg kell tanulnod szeretni önmagad, ennek az első lépése az, amit leírtam. ha önmagaddal rendben vagy, akkor az egész világgal rendben vagy.

Hisz "ami körülötted van, az mind benned van, hát hiú ábrándokat ne fess.."(Paul Fleming)

Sziasztok!

Az én életem világéletemben nem volt egyszerű, de sokat gondolkodom azon, hogy csak a gondolataim miatt... Mert néha belegondoltam abba, hogy vannak nálam sokkal, de sokkal nagyobb problémákkal küzdő emberek és boldogok stb.. Mert meglátják a jót! Én viszont nem pedig jártam sokáig pszichológhoz pszichiátérehez gyógyszereket is szedtem és mégsem érzem h boldog lennék volt, hogy egy hónapot töltöttem pszichoterápián 18 éves vagyok még csak és már volt egy nagyon komoly öngyilkossági kísérletem amit mai napig nem értek, hogy hogy éltem túl... ha valakit érdekel leírhatom! Szerintetek, mitől függ a boldogság? S itt alapvetően nem arra gondolok, hogy mennyi pénzed van, hanem hogy megtaláld azt a belső harmóniát érzést ami neked jó, de ez annyira nehéz s tudom sejtem h nálam a legnagyobb baj az, hoy nem találom önmagam s összezavarodottt vagyok :(

Olvastam én is az írásodat.Nagyon éretten gondolkodsz és cselekszel fiatal korod ellenére.Maradj mindíg ilyen megfontolt és józan ember és nagyon sokra fogod még vinni az életedben!

Sok szerencsét hozzá!

Abbahagytuk a vitázást, és befagyott a topik :)

Lehet, hogy mégis nyüstölnünk kellene egymást :)

Persze! Az embereket az egész világban az én gondolkodásmódom fogja megváltoztatni. Ez egyszerűen nevetséges.

Azonkívül juson eszedbe Jézus, ha az önzetlenségre gondolsz.

Azt hiszem, nem érdemes vitatkoznunk ezen tovább. Lehet, hogy valamit félreértettem, de a kép most is ugyanaz bennem.

az önszeretet és az önzőség nem ugyanaz a fogalom

az önszeretet pont arról szól, hogy szeretem magamat, elfogadom

az önző ember pedig nem szereti magát...

Megfigyeltem már, netes fórumokon gyakori a félreértés, mivel puszta sorokat mindenki úgy értelmez, ahogy éppen esik, így a legkönnyebb téves előfeltételezéseket és előítéleteket kialakítani. Jártam így, elkövettem már ezt a hibát. Sajnálom, hogy neked ez jött le ebből a mondatból, de gesztusok, hangsúly híján nem sok áll a rendelkezésemre.

Abban egyet értek veled, minden összefügg mindennel, azaz az ember is része a világnak, szervesen összefügg vele, így ha a világ változik, az az emberre is hat, és ha az ember változik, a viág is változik. Annak mértéke vagy érzékelhető, vagy nem, de attól még megtörténik.

No már most, ha ha valaki törődik magával és része a világnak, egyúttal a világnak egy részével is törődik. Ha valaki megtanulja szeretni magát úgy ahogy van, talán idővel megtanulja szeretni, elfogadni, megérteni a világot, és ha magában észre képes venni, min kéne változtatni ahhoz, jobb élete legyen, akkor nagyobb eséllyel talál rá erre a világban is.

Az öntörődésben ezért nem találok semmi kivetni valót. Ezért nem értettem, mért háborodtál fel azon, szeretném magam rendbe tenni, belső egyensúlyt teremteni és jobbá válni, mint amilyen voltam. Ezért írtam, részemről lényegesebb, én merre tartok, mert valahol el kell kezdeni, és saját portán rendet tenni mindig könnyebb, mint másutt tüsténkedni, mikor a saját ház pofig ég.

Az én fogalmaim szerint az önzőség az, ha valaki csak a maga anyagi-lelki jólétével törődik, céljai érdekében lelkiismeret-furdalás nélkül átgázol másokon, másokat eszköznek használ, illetve tárgyként kezel, mindig és minden körülmények között csak magára gondol.

Betegségem alatt tanultam valami fontosat. Amit túl sokáig ismételnek, az úgy is lesz, így ha úgy véled, az emberek képtelenek az összefogásra, s a pénz meg hatalom motiválja őket, akkor az úgy is lesz, úgy is fogod látni.

"Oda tart, ahova akar, hogy ez jó vagy rossz, nézőpont kérdése. Részemről lényegesebb, ÉN merre tartok, az kézzelfoghatóbb."

Ezzel egyértelműen kijelented, nem érdekel, merre tart a világ, csak az számít, veled mi lesz. És ha nem érdekel, hogy merre tart a világ, akkor tök mindegy, hogy a lelkeddel mi van, nem fogsz vele foglalkozni. Hiába próbálod kimagyarázni magad, ezt írtad.

Az emberk képtelenek az összefogásra, szétcincálja őket a pénz és a hatalom.

Hm, szeretném érteni, mért jön olyan könnyen részedről az általánosítás ("...mindenkinek az a legfontosabb...", ...mindenki önző...") és az ítélkezés ("az a te bajod"), továbbá miből szűrted le, nekem mindegy mi zajlik a világban és hogy bizonyos dolgokkal nem lennék tisztában ("csak azt felejted el, hogy Te is a világ részese vagy")?

Én nem tennék egyenlőségjelet a közé, egyáltalán bármilyen formában foglalkozom magammal és hogy önző lennék. Törődni magunkkal=önzőség? Semmi elítélendőt nem találok abbam, törődök azzal, ép legyen a testem és a lelkem és így lehessek mások javára. Szerintem fontos, hasznosabb, mint betegen tenni ugyan ezt. Pár sarkos példa: a szememben nem lenne hiteles egy családterápiás pszichológus, ha a saját házassága romokban, ha a dohányzás káros hatásairól mesélne nekem olyasvalaki akinek ép a kezében égne egy szál cigi, vagy vallása szép és jó tanait ecseteli, amikor tudom róla ott szegi meg azokat, ahol éppen nem szégyelli.

Aki magán nem tud segíteni, hogy tudna hatékonyan, hitelesen máson? Nekem ebben rejlik az ellentmondás.

Az viszont tényleg elgondolkodtató és tanulságos, amikor az ego eluralkodik, milyen rombolást képes okozni.

Igen, mindenkinek az a legfontosabb, pedig nem így van... bocsánat, szerintem nem így van. Mindenki önző, és csak azt tartja szem előtt, hogy neki mi a legjobb. Ez alapján döntenek.

Ha neked mindegy, hogy a világ hova tart, az a te bajod, csak azt felejted el, hogy Te is a világ részese vagy.

Túl általános ez a megfogalmazás, hogy a mai világ nem fogadja be a hétköznapoktól eltérőbb érdekességeket, tanokat, elméleteket, felfogásokat. Én nem így tapasztalom meg. Ismerőseim közül fele-fele arányban vannak ilyenek is, olyanok is. Aki nem vaskalapos és érdeklődő, képes meghallgatni a nálánál eltérőbben gondolkodókat, csak egyik fél se essen a "én igen is ezt így láttam, úgy tapasztaltam és hinned kell!"-hibába. A másság tiszteletben tartása kemény próba. Én se mindig állom ki :/

Én nem ítélkezem arról, merre tart az emberiség. Oda tart, ahova akar, hogy ez jó vagy rossz, nézőpont kérdése. Részemről lényegesebb, ÉN merre tartok, az kézzelfoghatóbb.

Nem úgy értettem. A mai világ nem fogadja be az ismeretlent, és az embereket, akik hisznek ilyen-olyan ismeretlen dologban. vAz, hogy mi a jó, és mi a helyes, nem biztos, hogy ugyanaz.

Szerintem az emberiség nagyon rossz irányban halad, de ez az én magán véleményem. Nem is fogad el a világ.