Csöpike

Azzal kezdeném, hogy kicsi babám nem volt tervezve, vagyis pontosítok, tervezve volt, de nem mostanában.

Szerettem volna fiatalon anyuka lenni, 5 éve voltunk együtt a párommal mikor becsöppent az életünkbe! Én egy 1 éves tanfolyamon vettem részt Budapesten, hát pont be bírtam fejezni. Március 20-án kiderült, hogy 8 hetes terhes vagyok, nagyon megdöbbentünk, mert semmi jele sem volt annak hogy áldott állapotban lennék! Elmentem a védőnőhöz, aki november 6-ra számolta ki a picikét!

Az elejétől kezdve csak lány nevekben gondolkoztam, habár mindenki azt jósolta fiam lesz. Hát bevált a jóslat, az 5. hónapban közölte a doktor úr hogy hát igen, pöcse van a menyasszonynak.:) Úgyhogy mondtam a páromnak válasszon fiú nevet. A Máté mellett döntött! Szeptembertől én felköltöztem anyukámhoz Pestre, mert párom váltott műszakban dolgozik kint Ausztriában! A kiírt idő előtt nekem 3 héttel már jósló fájásaim voltak, de el is múltak. 2-án még elmentem a szokásos heti CTG-re, és a doktor úr, aki aláírta a papírom, még poénkodott is, hogy ha gondolom, mehetünk szülni. Közöltem vele, hogy még ráérek!

Nem volt se választott dokim, sem választott szülésznőm. De nem voltam megijedve.

November 5-én este 8-kor éreztem a menstruációs görcsre hasonlító fájdalmat, anyukámmal, az élettársával és annak a fiával éppen biliárdozni voltak, én meg otthon nagy pocakkal! 3 negyed 9 körül értek haza, én közöltem anyuval hogy lehet, hogy valami lesz, mert addigra túl voltam 5 fájáson! Nem mentünk egyből, vártam páromat, aki jött hozzám Szombathelyről aznap, na és persze vártam a magzatvizet, ami persze nem jött. Este 10-kor még vígan megvacsoráztam és ennek köszönhetően, meg az idegeskedésnek nem kaptam beöntést. Párom fél 12-kor érkezett meg, szóltam neki hogy várjon lent, mert megyünk szülni!

A kórházban megvizsgált az ügyeletes doki, aminek nem örültem, mert már így is nagyon fájt, és közölte velem, hogy félig ki vagyok tágulva, úgyhogy burokrepesztés. Nagyon megijedtem, féltem, de aztán nem is volt vészes, egy kattanó hangot hallottam és a doki már mondta is hogy szép tiszta és lassan folydogál a vizem. Mondom, én nem érzem, felálltam és zutty jött a zuhatag. Majdnem 2 órán keresztül folyt a víz. Közben felgyorsultak az események, mert utánam még 4-en jöttek szülni!:)

2 órakor kaptam oxitocint, de akkor már elviselhetetlen volt a fájdalom. 3-kor szóltam Zsófinak, a szülésznőnek, hogy nyomnom kell, megkért, hogy még ne, vagy csak kicsit nyomjak. Úgy tettem bár nem volt valami kellemes. 4 körül majdnem üvöltve közlöm vele, hogy nekem már pedig igenis nyomnom kell. Megvizsgált "gyorsan" mondta, hogy már majdnem jó, csak egy pici méhszáj még ott van, de Ő majd eldugja nekem!:)

Addigra bejött a dokibácsi is nézelődni, amikor végre mondta, hogy nyomhatok azt sem tudtam mit csináljak pontosan (első baba), mondták, hogy vegyek egy nagy levegőt, hát én vettem és azonnal ki is fújtam, mire anyukámmal az élen rám kiabáltak, hogy ne fújjam, tartsam bent és nyomjak.

Leírhatatlan az amikor érzi az ember, hogy lassan valaki jön kifelé, ráadásnak az én babám úgy jött, hogy az egyik keze a fején volt. Ami még plusz, hogy köldökzsinór meg szegény nyaka körül, de hála istennek nagyon vékony volt a köldökzsinór. Amikor kicsusszant, nem sírt csak köhögött, de miután elvitték fürdeni, mérni akkor aztán megmutatta, hogy neki igenis van hangja. Úgyhogy november 6-án 4.55-kor 52 centivel és 3150 grammal megszületett Kovács Máté! Utána még várni kellett egy kicsit a méhlepényre, mert nem akart megszületni, miután meg lett én megnéztem és egyáltalán nem gusztustalan, csak furcsa.

Az utána következő varrást, meg tisztogatást nem ecsetelem, nem volt valami kellemes, nem is hiányzott, de túl vagyok rajta. 3 napot töltöttünk kórházban és utána már söpörtünk is hazafelé!

Máté baba ma már 3 hónapos 63 centi és 6150 gramm, mosolygós, vidám baba, csak akkor sír ha éhes és már végig alussza az éjszakát!

Remélem nem lett túl hosszú, és leendő anyukák ne féljetek, túl lehet élni.