Csak kvízjátékok kedvelőinek! I.

Nem tudtam, mire vállalkozom.

Először is telefonálgatni kellett, s helyesen válaszolni. Ezzel nem volt semmi baj. Csak ki kellett várni, hogy felhívjanak. Egy szép napon ez is megtörtént.

Megkérdezték, hogy az elmúlt 10 évben hány új templom épült Magyarországon. Puff! Mondtam egy számot. Ezek után türelmesen várnom kellett, hogy bekerüljek abba a százba, akiket visszahívnak, mert tippjük a legjobban megközelítette a valós számot. Amikor ez megtörtént, kb. 10 percig záporoztak a kérdések a legkülönbözőbb témákban. Zene, sport, festészet, költészet, irodalom, földrajz, űrhajózás, kémia, nyelvtan, tánc, biológia, stb. Ha 3 másodpercnél többet gondolkodtam, rám szóltak, hogy időre megy! A lényeg, hogy a 100 válaszoló közül bekerültem a 10 közé, akik a legjobban teljesítettek, ezért behívtak játszani. Többek között azzal a kikötéssel, hogy váltóruhát, és legalább egy kísérőt vigyek magammal. A tőlem az akkor már régen külön élő, ám a stúdió közelében lakó férjemet választottam. Meg persze fel kellett kérnem 5 embert, akik a telefonos segítségnél a tudásukkal lehetőleg lefedik az összes szóba jöhető témát.

Bekerültem egy eszméletlenül precízen, pontosan működő gépezetbe. Az adminisztrációs munka része egy olyan szerződés volt, amit aláírva többek között vállaltam, hogy

- az adásba kerülésig nem beszélek a műsorról

- ha nyernék, de bármiért nem kerül adásba a felvétel (pl. megsemmisül a felvett anyag, leég a stúdió, megszűnik a műsor, meghal valaki és ezért kegyeleti okok miatt nem adják le, stb.) nem kapom meg a pénzt!

Aztán jött az ismerkedés a stúdióval, a környezettel, a játékkal, a hozzá szükséges eszközökkel. Néhányszor gyakoroltuk a játék - véleményem szerint - legkritikusabb pontját: a sorkérdésre való válaszolást.

Eljött a felvétel ideje. Miután befejeződött az előző rész játéka, jött a sorkérdés.

Tegyék történetük időrendjébe az alábbi szerelmes tárgyú műveket:

A: Elfújta a szél

B: Love story

C: Rómeó és Júlia

D: Szerelmes Shakespeare

Ez a kérdés minden volt számomra, csak nem ellenfél. Villámsebesen benyomtam helyes sorrendben a négy betűt, aztán elégedetten hátradőltem. Ezt nem kellett volna! Azonnal bekattant, hogy nem nyomtam meg a döntésemet nyugtázó ötödik, (Enter) billentyűt. Gyorsan megtettem, de már késő volt. Az ezek után kialakult 6,78 másodpercem kevésnek bizonyult azzal szemben, aki 6,68 másodperc alatt nyomta meg az 5 gombot. Egy tized másodperccel csúsztam le a játékról, mert abban a felvételben már nem adódott több lehetőség újabb sorkérdésre.

Már nem emlékszem, mennyi időnek kellett eltelnie, hogy újra próbálkozhassak (talán 3 hónap?), de amint letelt, azonnal elkezdtem.

Újra végigcsináltam a játékba jutás kálváriáját: a telefonálgatást, a saccolós kérdésre (ami ez alkalommal az volt, hogy az elmúlt 100 évben hány állatfaj pusztult ki az emberiség tevékenysége miatt), a villámkérdésekre való válaszolást, s ismét kaptam meghívót a felvételre. Akkor sem szóltam senkinek, hova megyek, miért veszek ki szabadságot. Csak a „barátnőm”-nek, aki márciusban látta az első próbálkozásom, s kalandvágyból felajánlotta, hogy elkísér. Megint szereztem 5 embert a telefonos segítségre, s a kisördögömre hallgatva megemlítettem a szomszédomnak, hova megyek másnap. Egy november végi hajnalon (7:15-re kellett a stúdióba érkeznem) elindultam. Volna. Az imádott 23 éves Ladám azt csinálta, amit még soha: éjszakára felkapcsolta magának a belső világítást, s az akku lemerült. Mi mást tehettem: felcsengettem a szomszédot – milyen jó, hogy előző nap szóltam neki! –, hogy bikázza be az autót.

Vigyázva kellett vezetnem, nehogy leálljon, mert akkor jó eséllyel nem érek oda időben. S útközben egyfolytában arra gondoltam: amelyik akció ilyen pocsékul kezdődik, annak csak jó vége lehet.

Ismét átestem a szokásos procedúrán, elkezdődött a felvétel, jött a sorkérdés.

Tegyék növekvő sorrendbe a szigeteket területük nagysága szerint:

A: Bali

B: Madagaszkár

C: Tajvan

D: Grönland

10-ből hárman tudtuk jól a választ, 6,32-6,61-7,50 másodperces idővel. Mikor megláttam, hogy a nevem mellett áll a legkisebb szám, úgy elkezdett remegni a lábam, hogy alig bírtam kimenni. Mintha legalábbis nem ezért jöttem volna!

Jött egy kis leállás. Átrendezték kicsit a stúdiót, beszélgettek a barátnőmmel, vízzel kínáltak, adtak időt, hogy egy kicsit lenyugodjak.

Feltornáztam magam az áhított székbe, elkezdődött a játék. Azonnal megértettem, hogy miért olyan bárgyú az első néhány kérdés: azért, hogy az ember mindennel – persze elsősorban saját magával – foglalkozhasson s ne a kérdésre adandó válasszal.

1. kérdés (005.000): Mit vásárolt magának, aki szvettert vett?

2. kérdés (010.000): Miket nevel, aki fikuszokat gyűjt?

3. kérdés (025.000): Mit használnak vályogépítéshez?

4. kérdés (050.000): Ki alakítja Obeliszket az Asterix és Obeliszk című filmben.

Na, itt elakadtam. Az a film totálisan kimaradt az életemből, így a közönség segítségét kértem. A játék addigi történetében rekordot döntöttem: a közönség 96%-a válaszolt jól. Volt nagy röhögés a stúdióban, legjobban a játékvezető szórakozott.

A következő 2 kérdés szintén nem volt számomra ellenfél.

5. kérdés (100.000): Melyik sportág a címadója az LGT együttes egyik dalának? (garantált nyeremény)

6. kérdés (200.000): A 4 ütemű, belső égésű motorok melyik üteme a kompresszió?

7. kérdés (300.000): Melyik olasz város labdarúgó klubcsapata a Lazio? Milánó, Torinó, Nápoly, vagy Róma

Tudtam, hogy sportkérdéssel bajban leszek. Egyedül Milánót tudtam kizárni, Torinóra tippeltem, s felezni akartam, hátha bennmarad Milánó és Torinó. A játékvezető jól elszórakozott velem, de végül is segített. Annyit dumált, hogy a végén felhívták a férjem, aki a 30 másodperc elindulásától számítva 6 másodpercen belül rávágta, hogy Róma. Megkérdezte, hol tartasz. Mondtam, hogy ez 300 ezret hozott a konyhára. Válasz: húzzál bele, megduplázzuk. Újabb derültség a stúdióban.

8. kérdés (500.000): Ki alapította a Karinthy színházat? Karinthy Frigyes, Karinthy Márton, Karinthy Ferenc, Karinthy Gábor.

Frigyest kizártam, és az agyam hátsó pitvarában megjelent a Hököm színház, ami mintha Mártonhoz kötődött volna. Felezést kértem. Maradt Frigyes és Márton.

Ekkor már dél elmúlt, untam az egészet. Amire vágytam: beülni abba a székbe, teljesült. Haza akartam menni.

Ezzel a játékkal kapcsolatban, tényleg senki nem hitte el, hogy az ember elsősorban nem a pénzért megy oda. Komolyan gondoltam, hogy megállok, nem vállalom a felezés eredményét, hazakullogok 300 ezerrel. De Vágó nem engedte.

Persze, hogy Márton volt a jó válasz, félmilliomos lettem. Ám ekkor megszólalt az adás (pontosabban ekkor még csak a felvétel) végét jelző duda.