Cikk a válaszkészségről

A szó feltételez egy képességet, mely lehetővé tesz bizonyos jelzésekre adott megfelelő választ. A saját értelmezésemben egy ősi tudás is, mely minden szülőben ott szunnyad és felébreszthető, erősíthető.

Minden kisbaba úgy jön a világra, hogy ösztönös, tökéletes jelzőrendszere működik, sőt, már a várandósság hónapjai alatt képes jelzéseket küldeni. A szüleivel, az elején legfőképp édesanyjával úgy alakul ki a megfelelő kommunikációs kapcsolat, ha az anya érzékenysége lehetővé teszi a baba jelzéseinek felismerését, megismerését és gyorsan, minél hamarabb reagál, válaszol.

A megfelelő, gyors válasz kialakítja a baba bizalmát, megalapozza az érzelmi biztonságot és megtanulja, hogy ő fontos és különleges személy, akinek számítanak az érzései és érdemes a jelzéseket kiküldeni a világba. Ez a fajta kötődés és "biztonságban vagyok" érzés nyugodttá, kiegyensúlyozottá teszi a babát, ez pedig növeli a szülői önbizalmat, tehát anya és gyermeke oda-vissza hatnak egymásra. A baba nyugodtsága és kiegyensúlyozottsága nem egyenesen arányos azzal, hogy folyamatosan mosolyog, csendben van. Egy érzelmileg biztonságos, meleg családban megengedett az érzelmi szabadság, tehát szabad érezni negatív érzéseket is, így az ilyen családban felnövő gyermek időnként bizony sír, szomorú, dühös, stb. és ennek hangot ad, mert hangot mer adni! Soha nem az a cél, hogy egy gyermek ne sírjon, hanem az, ha sír, szomorú, dühös, stb. meghallgatásra és megértésre találjon! Ne kelljen magába fojtania, elnyomnia, titkolnia és folyton jókedvűnek, mosolygósnak látszania. A válaszkészség, a megfelelő válaszok ebben is segítenek!

Ezért fontos, hogy a válasz megfelelő legyen, hogy az anya értse gyermekét. Ha a baba ölelésre vágyik, de játékidőt kap, az „nem jól megértést” jelent, kommunikációs félrecsúszást eredményezhet.

Fontos, hogy elfogadjuk a baba igényeit és a jelzőrendszer működését, mert bizonytalanság és nem megfelelő, romboló tanácsok beépítése esetén összetörhet a szülői önbizalom és a baba sem a szükséges érzelmi támogatást kapja. (pl. sírni hagyás, túlzott és korai önállóságra nevelés, elszeparálás, nem reagálás a jelzésekre, stb.)

A válaszkészség megnyilvánulása a baba növekedésével, fejlődésével változik. Másképp válaszolunk egy csecsemő igényére, mint egy 2-3 éves gyermekére. Tehát a válaszkészség egy változó, alakuló folyamat is, mely állandóan jelen van, ám alkalmazkodik a változó igényekhez. Előny a rugalmasság és éberség, mellyel felismerjük a változó igényeket és tudunk azokkal együtt haladni, nem ragadunk bele egy-egy szakaszba.

A teljes odaadás állapotától eljutunk a kompromisszumokig. Míg egy újszülött esetében a válasz –optimális esetben-azonnali, egy 2-3 éves gyermeknél már elvárható egy kis türelem, várakozás.

Lényeg a reakció, a gyermek VALÓDI igényének megfelelően.

Ezzel a módszerrel a gyermek nagyobb- és felnőttkorára elég erőt és biztonságot szerez a néha rideg és fájdalmas nagyvilág megpróbáltatásaihoz, a stresszválaszrendszer megfelelő működésének köszönhetően hatékonyan kezelheti a stresszt, képessé válik az érzelmek befogadására és maga is ki tudja mutatni érzelmeit. Bármilyen hihetetlen, ezek alapjait már újszülött kortól - vagy még korábbtól - le lehet és le kell fektetni! Szeretettel, érzelmi megnyilvánulásokkal, állandó válaszokkal, a valódi igények kielégítésével nem lehet elrontani és elkényeztetni gyereket!

A válaszkész szülő saját maga felé is érzékenyen fordul, megpróbálja felismerni saját érzéseit, igényeit, határait és annak megfelelően cselekszik. Időt szán önmagára, személyes feltöltődést alkalmaz, hisz úgy tud adni, ha maga is kap. A szülőre is vonatkozik a szabad érzelmi megnyilvánulás! Tehát - mivel mintát adunk gyermekünknek - kifejezetten előnyös, ha képesek vagyunk kimutatni, mit érzünk. Nemcsak a szépet és a jót, hanem vállaljuk, ha épp dühösek vagyunk vagy szomorúak és megoldásra törekszünk. Az életnek van árnyoldala is - kár lenne titkolni - és a biztonságos szeretetbe bele kell férjen, hogy belátom, most felbosszantott a gyermekem. Így fogja elsajátítani ő is az érzelmek kinyilvánítását.

Egyáltalán nem kell tökéletességre törekednünk szülőként, az úton vállalni kell a hibákat is, és tökéletlenséget, hisz épp egy valódi képet szeretnénk festeni a világról és magunkról, nem egy hamis látszatot! Folyamat, mire megismerjük babánkat, mire alkalmazkodunk az újdonságokhoz, változásokhoz, nem egyik pillanatról a másikra történik ez meg. Elő fog fordulni, hogy félreértelmezünk jelzéseket. A lényeg, hogy legyünk jelen a pillanatban, és engedjük meg magunknak a tökéletlenséget! Ettől lesz tarka, izgalmas és maradandó a közös áramlásunk!

Két nagy segítség a válaszkészség kifejlődéséhez és a baba megértéséhez:

- az igény szerinti szoptatás támogatója a válaszkészségnek (elég sokáig a mellre helyezés válasz mindenre, hiszen az anyatej nemcsak biológiai, hanem érzelmi táplálék is! a menetrend szerinti szoptatás nemcsak a tejtermelésre hat károsan, de nem veszi figyelembe a gyermek jelzéseit, hiszen éhségének, szomorúságának órához kell(ene) igazodnia)

- a hordozás is nagy segítség, hisz lehetővé teszi a szoros testközelség iránti természetes és jogos igényt, míg az anya mindkét keze felszabadul, végezheti dolgát, így a gyermek is részt vesz a mindennapos életben (a letett, elszeparált baba kimarad az élet folyamából, unatkozhat, anya-hiánya lehet); ha a baba épp nem igényli a szoros együttlétet, biztosítsunk szabad teret, hadd kússzon-másszon utánunk, fedezze fel a világot!