Valóban boldognak kell lennie annak, akinek van párkapcsolata? (beszélgetés)

8o % ?

Hol az az ötven százalékos ?

Meg lehet találni;)

És persze az, hogy szerintem tökéletes, nem biztos, hogy másnak is az. A lényeg, hogy nekem megfeleljen;) Mások véleménye, egy kicsit sem érdekes.

Mindenben ideális pár nincs. Aki erre vár azok lesznek egyedül végül. :)

Egy hölgyismerősöm mondta a 80%-os párját keresi. Ellentétben egy másikkal, akinek hosszú elvárási listája volt. Ő a tökéletest kereste. Nem találta meg.

Egy ideális pár ritka mint a fehér holló.

A rossz párkapcsolat maga az átok.

Annál tényleg jobb a magány.

Szerintem NEM igaz a mondás, hogy "rossz a rosszal, de még rosszabb a rossz nélkül". Akkor inkább egyedül.

Bár kétségtelen, hogy IDEÁLIS esetben boldog, aki párkapcsolatban van. Nyilván vannak hullámvölgyek. Viszont nem feltétlenül boldogtalan az, akinek nincs.

"de azt nem szeretm, ha valaki folyton panaszkodik a párjára."

Hát erről beszélek!

Nem tudom, hogy milyen lélek kiöntés történik, és azt sem, hogy ez milyen időközönként.

Azt se bírom, ha valaki állandóan válással fenyegetőzik, de nem lép. Ezek olyan drámázások szerintem, és egy idő után senki nem fogja komolyan venni, és akkor azon fog nyafogni az illető, amin pl. a FI...

Nem arról írtam, hogy nem lehet kiönteni a lelkünket, hanem arról, hogy nem kell terhelni azzal, hogy csipcsup dolgokon összevesztünk.

Lehet másról is beszélgetni egy barátnővel és nem csak a gondokról, sőt! Inkább másról kell, mint terhelni a nem komoly problémánkkal.

Én is össze szoktam kapni a férjemmel, de sosem rohanok a barátnőmhöz panaszkodni. Panaszkodni, akkor kell, ha segítségre van szükségünk, egyéb esetben csak picsogás. Na meg mit is kellene a kis hülyeségeken kibeszélni?

Az örökös panaszkodás után jön, hogy megmondják milyennek kell lennie valakinek.

Ha ez nem kell, akkor az se kelljen, hogy panaszkodjon. A barátnő nem lelki szemetesláda. Ezt tiszteletben kell tartani.

Több évtizedes barátságok vannak mögöttem, együtt sírunk, együtt nevetünk, együtt mulatunk, együtt temetünk, de soha eszembe nem jutott, hogy bárkit terheljek azzal, hogy összevesztem a férjemmel az új szőnyeg színén;)

Természetesen, a FI nem árulta el, hogy milyen veszekedésről/történésről van szó, mert ha komolyabb, mint a szőnyeg színe, akkor az egy más eset, bár tudnék mesélni arról, hogy bántalmazott barátnő azért eltitkolta már a veréseket, hogy ne kelljen végig hallgatnia a tanácsainkat. És igen, az is terhes volt már nekünk, hogy a szenvedéseit mesélte, de annyira ragaszkodott ahhoz az állathoz, hogy mi voltunk a gonosz perszónák, mert nem akarjuk, hogy társa legyen...

Miután életben maradt, akkor már rájött, hogy még sem voltunk olyan gonoszok...

Tehát, idevetni 2 mondatot és ebből ítéletet mondani a gonosz, megmondó barátnőre lehetetlen...

Szerintem egy baráti beszélgetés kétoldalú, nem csak monológokból áll. Te elmondod a magadét, a másik meg reagál rá a saját nézőpontja szerint, és nem mindig úgy, ahogy szeretnénk. Volt már olyan, hogy a barátnőimtől olyan véleményt kaptam, amivel nem tudtam egyetérteni, de esetleg érdemes volt rajta elgondolkodni.

Mondjuk a te esetedben, én sem tudnék egyetérteni a barátnővel. Attól, hogy valaki éppen kapcsolatban van, még nem biztos, hogy boldog benne, és kapcsolat nélkül sem kell feltétlenül boldogtalannak lenni. Szimplán csak mások az ember örömei és gondjai, attól függően, hogy van-e kapcsolata avagy nincs. Ha ennyire bántja a barátnődet, hogy társtalan, akkor keressen magának valakit. Ha neki annyi elég, hogy van mellette valaki, akkor nem lesz nehéz neki partnert találni.

„Valóban boldognak kell lennie annak, akinek van párkapcsolata?” Igen, boldognak kellENE lennie, egyébként mi értelme a párkapcsolatnak? Más kérdés a párkapcsolat minősége. Ha menthetetlenül rossz (fizikai, verbális, érzelmi bántalmazás), hagyni kell a fenébe! Ha pusztán hétköznapi veszekedésről van szó, lehet dolgozni a kapcsolat javításán; azt csak te tudod eldönteni, hogy érdemes-e.

A barátnőd az általad írtak szerint nem alkalmas arra (ki tudja, miért?), hogy a te szemszögedből lássa a problémádat; tőle ez ügyben ne számíts segítségre!

Rég hallottam ekkora baromságot.

A házasságon belüli erőszakról még sosem hallott a barátnő? Mert ezek alapján ő is legyen boldog, van aki elveri minden este...

Még sosem jutott eszembe, hogy a barátnőmet terheljem a csip-csup veszekedéseinkkel, ahogy az intim történeteimmel sem, pedig mi kisgyerek korunk óta barátnők vagyunk.

Ráadásul a barátnőmnek ugyan van gyereke, de sosem volt férje, de még tartós kapcsolata sem. Persze, nem ezért nem terhelem ezzel, hanem azért, mert nem gondolom, hogy részletekben menően kellene rázúdítanom a szokványos vitáinkat...

Persze, szoktam mondani, hogy ja! összekaptunk, mert nem ízlett neki a kaja, vagy bármi, de ezen picsogni nem szoktam és azt sem érzem szükségesnek, hogy emiatt a barátnőm vállán sírjak, kiöntsem a szívem neki vagy bármi;)

Ez egy nagyon fontos kérdés. Viszont a válasz nem könnyű, mert főleg az egyén beállítottságától függ, hogy milyen úton tudja ezt elérni.

A lényeg, hogy az igazi boldogság az, ami nem másoktól függ, hanem belülről jön. Éppen ezért el sem lehet venni. Ez mindenkiben benne van, csak nem tanulunk meg figyelni rá, mert a külvilág zaja elvonja róla figyelmünket. A megtalálásában leginkább az önszeretet, önismeret, a tudatosság, a hála segít.

A te utadat csak te találhatod meg. Egyik ismerősömnek a meditáció volt az. Egy másiknak Szabó Péter. Megint másik akkor találta meg, amikor baptista lett.

Semmi rosszat nem érzek a barátnőd reakciójában.

Valószínű csak megbánta hogy elvált holmi veszekedések miatt. Úgy tűnik annyira magányos, hogy már egy ilyen átlagos időnként veszekedünk kapcsolatnak is örülne.