Beszélgessünk a szavazások témáiról (beszélgetés)
Ja, értem, hirtelen azt hittem, hogy más opciót választottál volna.
Én szoktam használni a szavazást kihagyom opciót akkor is, ha nem akarok rá szavazni.
De nem akartam szavazni!!!
TÖRÖLNI akartam az egészet!
Ezeket mind tudom, felesleges ismételni!
Egyáltalán nem akartam szavazni!
Véletlen kattintás volt.
Sajnos nem lehet törölni, mert ilyen a rendszer!
Nem szavazok sehova, amit hozzáfűznék itt írom le.
Nemrég véletlenül kattintottam egyikre, utána az
"ezt a szavazást kihagyom"-ra. Szerettem volna
törölni az egészet, semmissé tenni, de nem tudtam.
Segítséget is kértem a törléshez, de úgysem törlődött.
Ha egyszer rákattintunk valamelyikre, az ott is marad örökre.
A kettő nem ugyanaz.
Más, hogy tagadom, szintén más, hogy értelmetlennek
tartom a szavazást és kihagyom .
Kisértetek....
hiányolom a " nem hiszek bennük " opciót, lehetséges, hogy nem vagyok egyedül.
Mit eszel újév napján megszokásból ?
Lencsét.
Nem is tudtam, nem is hallottam, hogy a babona szerint szerencsét hoz, Hoxa hatásra készitettem először tavaly.
Rettenetes volt, de az idei mindent alulmúlt.
Soha többé ! 2023-ig is viszonylag szerencsésen alakult az életünk, talán a hátralevő éveimben sem a lencsén múlik a jó- vagy a balsors.
"Meg vagy elégedve a háziorvosoddal?"
Nem ismerem a háziorvosomat.
4 éve váltottam, mert nyugdíjba ment az a háziorvosom, aki 14 éve korom óta a dokim.
Sosem találkoztam vele, mindig helyettesítik, mert afrikai missziókra jár. Szerencsére, a régi háziorvosom, mint nyugdíjas, helyettesíti, így nagyon elégedett vagyok, hiszen több mint 40 éve ő a dokim. Remélem sokáig él még és sokáig jó lesz agyban is. 86 éves...
bocsi kimaradt:van 1 olyan opció,hogy nincs kire...nem tudom hol élsz ,én nagyvárosban...egyszerűen annyit csináltam,felhívogattam a háziorvosi rendelőket,ki venne át,olyanokat,akikről jókat hallottam,voltak ,akik elutasítottak,és volt aki nem..
ha váktani szeretnél,akkor sok sikert!
Meg vagy elégedve a háziorvosoddal?
a régi mellett akár fel is fordulhattam volna-csak én jartam hozzá a családból.Az újjal sokkal elégedettebb vagyok,bar eztán sincs jó véleményem róluk....
ha nagyon gáz,válts!! végül is rajta múlik szinte minden,ha baj van ő küld tovább vizsgalatokra,ő ir gyógyszert stb,stb....
A naptár, amit használok.
Az én naptáram egy falinaptár, a konyhában lóg a falon.
Un. speditőr naptár, húzogatni kell az éppen aktuális napra a kis négyzetet.
Szép képekkel díszített a felső része.
Ezzel kezdem a napot, lépek egyet előre a négyzettel.
"Határidőnaplót készítesz vagy veszel egyet?"
Nem használok már évek óta ilyet.
Mindent a telefonomba írok be, ez figyelmeztet is a beállítások alapján.
"Vásárolnál sajttortát (mascarponés) szülinapra/alkalmakra?"
Azt nem tudom, hogy miből készítik a cukrászdában, de a fiamnak szoktam rendelni ilyen tortát a szülinapjára, mert ez a kedvence.
"Vásárolnál sajttortát (mascarponés) szülinapra/alkalmakra?"
A csillingelős autóról szoktunk vásárolni epres sajttortát, ami nagyon finom, mindenki szereti.
Az orvosi app, és a vércukormérőé nem megy nálam. Le sem tölti, mert nincs megfelelő verziójú android.
Előbbihez kaptam a kórházban eszközt, utóbbiról lemondtam. Kapják be, vércukrot mérni app nélkül még lehet.
"A naptár, amit használok"
Asztali naptárt használok, papíralapút. Szeretem. Itt van az íróasztalon, mindig szem előtt, nem függ áramtól, se mástól, és még a kézírást is gyakorolhatom, amikor írok bele.
Határidőnaplót készítesz vagy veszel egyet?
Kapok
"Hova utaznál szívesebben a kettő közül?"
Tájföld? Ne már. Thaiföld. Amúgy oda, mert ott még nem voltam.
"Ha lehetőséged lenne tartanál otthon teknőst"
Volt 2 görög tekim, Bence és Kicsi. Tavasztól késő őszig kint voltak a kertben, télen meg bent egy hatalmas terráriumban, vagy szabadon a lakásban. És lehet őket simogatni. Keresték a társaságunkat is.
Ha lehetőséged lenne tartanál otthon teknőst?
Bulgáriában a tengerparton nyaraltunk, és egy késő délutáni
sétán során megláttunk az út szélén egy hatalmas teknőst.
Olyan nagy volt, mint a laptopom. Előttünk cammogott a kavicsos úton.
Rácsodálkoztunk, milyen szép nagy példány. A lányom rögtön
haza szerette volna hozni a szobájába a teknőst.
Lebeszéltem róla, jobb neki kint a szabadban, meg a határon úgysem engednék áthozni.
A rengeteg csomagról nem is beszélve, pláne vonaton utazva.
Megemeltem és a fűre tettem szegényt, ott folyassa a zarándoklatot.
Nehogy kimerészkedjen a forgalmas útra, mert akkor neki annyi.
Teknős
Nem, mivel fogságban lenne. Arra nem lenne időm, hogy órákig kint vele legyek, amíg kiélvezi a szabadságot, ami érthető módon neki is kell.