Barátkozás gyerekkorban (beszélgetés)

Nme gonodltal ra hogy ez minda te hibat hogy a kislanyt sehol nem fogadka el ? mindehol problemakba utkösztek ott is itt .

Ne magyarazd feresehogy sem ö sem több sem kevesebb ( ahogy te probalod vazolni ) plusz skandinav orszagokban van egy ugy nevezett Jante törveny ami ezt csak erösitti .

Ha te ott fogod jatszani a " tulokost " meg a tarsait a gyerekd nem fogjak igy elfogadni.

Probalj lenni mind mas add meg a gyereknek azt amit a többi gyerköc megkapp ( nezzel körul ) rajösz te egyedul miröl beszelek )

Tudod a idö gyorsan megy es gyorsan igazolja aazt a faktumot ha nem elngeded a gyerkenk a teljes adaptaciot az uj tarsadalomba akkor ne legy meglepve ha gyerek egy szep napon igy 13 -14 evesen nevelö szulök utan fog nyulni .

Mert ez igy van mindehol skandinav orszagokban .

Én sem vagyok szakember, csak egy nagymama, akinek autistának diagnosztizálták először az unokáját igen magas IQ-val. Emiatt a baráti körben lévő, autisztikus jeleket felmutató gyerekekre (több ADHD-s van köztük), sokkal jobban figyelünk. A mienket is nehezebben fogadták be, a lányom rengeteg energiát fordított arra, hogy a gyereknek legyenek barátai.(Pedig kedves, önzetlen, barátságos.) Az a véleményem, hogy valahogy a szülők ódzkodnak a speciális nevelést igénylő gyerekektől és ez hat ki a gyerekekre is. De van egy jó hírem. A baráti körben két ADHD-s gyerek is van, akik -ugyan állandó neurológusi ellenőrzés mellett- de boldog középiskolás éveket töltenek nagy baráti körben természetesen kiváló eredménnyel. Azon kívül, hogy negyed- vagy félévente meglátogatják az orvost, aki elbeszélget velük egy kicsit, az égvilágon semmi nyoma nincs annak, hogy probléma lenne. De eleinte a baráti kör kialakításában nagyon sokat segítséget nyújtott -érdekes módon mindkét esetben- a nagymama.

Én úgy látom, hogy az válik be, hogy a szülőkkel kellett megismerkedni és összebarátkozni, mert akkor támogatni és nem ellenérzéssel fogadni fogják a gyerekek barátkozását. (A lányomnak is így sikerült.)

de, változhat.

csak te ezt nem igazán tudod befolyásolni.

én is eléggé visszahúzódó voltam.

egyedül kell rájöjjön dolgokra.

megismerje saját magát.

teljes mértékben úgysem változik meg, ha ilyen a személyisége.

bennem is mai napig megvan, h ha valaki nem rokonszenves számomra, nem teremtek kapcsolatot.

nagyon megválogatom, h kihez szólok. :))

Köszönöm, hogy részletesebben leírtad, mi a probléma. Bonyolultabb a helyzet, mint az első bejegyzésed alapján gondoltam. Még csak nem is tudtam, mi az az ADHD, utána kellett néznem.

Egykorú amúgy a lánykád az enyémmel. :)

Érdekes, amit írsz, hogy könnyen tanul, mert azt olvastam most az esetével kapcsolatban, hogy bár eszesek, de általában nehezen tudnak koncentrálni az ADHD-s emberek. Jó, hogy ő a tanulásban nincs akadályozva.

Már több közösségben is volt a szokásos ovin, iskolán kívül? Valóban sokat tudnának segíteni a pedagógusok is az ilyen gyerekek beilleszkedésében, de sajnos sok esetben még az átlagos gyerekek kiközösítését sem veszik észre. Mert bármelyik gyermekkel megtörténhet, hogy elszigetelődik a társaitól valamiért.

Azért ha legalább nálatok szívesen játszanak a gyerekek a lánykáddal, akkor továbbra is tedd ezt lehetővé, hátha később javul valamit a helyzet ezáltal a suliban is. Ha van lehetőség, ő is mehessen másokhoz, akár a te kíséreteddel. Jó lenne egy partner pedagógus, mondjuk a tanító nénijével megbeszélni, hogy kicsit figyelje meg, hogy viselkedik a suliban, és a többiek vele. (Ha eddig még nem lett volna erről szó.)Hátha kapnál támpontot, hogy miért fogadják el előbb, majd fordulnak el tőle a társai.

Nem vagyok szakember, csak egy édesanya magam is, így igazán segítő dolgot nem hiszem, hogy tudtam írni, csak együtt tudok érezni, amennyire ez lehetséges.

A kislányom 7 éves, kifejezetten nyitott, barátságos, társaságra vágyó gyerek, nem arról van szó, hogy visszahúzódó lenne.

A problémája elsősorban nem az ismerkedéssel van, hanem úgy látom hogy a kialakulóban lévő kapcsolatok megtartásában. Eleinte elfogadják a gyerekek a közeledését, aztán pár nap-hét után mégsem, és valahogy minden közösségben a kiközösítik. Volt olyan ahol a pedagógus nagyon támogatta, ott kevésbé, de a legtöbb helyen nem nagyon fogadják el. Hozzátartozik, hogy ADHD-s, de a viselkedése teljesen "szalonképes", tehát nincsenek dühkitörései, nem agresszív, sőt, egy nagyon okos, vidám, kedves, klassz gyerek. Az lehet hogy a többiek "furcsának tartják" aminek talán van is alapja, hiszen nem egészen olyan mint az átlag (pl. 150 körüli IQ-ja van, de alig-alig érti hogy miért bántják időnként egymást az emberek, neki ez nem fér a fejébe... sokszor még azt sem veszi észre amikor őt bántják, annyira a jót feltételezi mindenkiről, csak amikor már nagyon egyértelmű a dolog...) Pl. volt olyan amikor örömtől sugárzóan újságolta, hogy az oviban ő lett XZ "tartalék" barátnője. Amikor kérdeztem, hogy ez mit jelent, teljes naivitással adta elő, hogy arról van szó, hogy ha Z nincs ott akkor XZ hajlandó vele játszani, de erről Z nem tudhat. Hirtelen azt sem tudtam, mivel ártok kevesebbet, ha hagyom a boldog tudatban hogy lett egy brátnője, vagy megpróbálom elmagyarázni neki, hogy ez mennyire gonosz dolog... Szóval nem könnyű, mert ösztönösen nem tudja felvenni a versenyt a sok ügyesen helyezkedő és ebben a korban már elég komolyan manipuláló, játszmázó gyerekkel, így mindig ő az aki egyedól marad. Biztosan sokminden "böki a kortársak csőrét" pl. az is hogy ő rendkívül könnyen tanul, de ezen nem tudok változtatni... Annyi mindennel szemben tudnak a gyerekek toleránsak lenni, vele miért nem?

A programokkal, gyerekek áthívásával folyamatosan próbálom segíteni, bár sokszor ez is kudarcba fullad... pl. itt nálunk szívesen játszanak vele (úgy tűnik) de lehet hogy csak a játékaival, vagy mert épp nincs más, de az iskolában már nem annyira...

Próbálnék segíteni neki abban hogy kicsit jobban olyan legyen mint a többi gyerek, hogy könnyebben elfogadják, de nagyon nehéz.

Ha visszahúzódó természetű a gyermeked, túl sokat nem tudsz tenni.

Esetleg olyan ötletem lenne, hogy az érdeklődése szerinti helyekre, csoportokba kéne járatni. Pl. ha szeret rajzolni, vagy kézműveskedni, akkor ilyen szakkörökbe, ha táncolni, akkor beíratni tánccsoportba (pl. néptánc), de a sport is jó lehet. A lényeg, hogy rendszeresen járjon ugyanabba az érdeklődésű körbe, ott talán közelebb tud kerülni hasonszőrű gyerekekhez. Akikkel szívesebben van együtt, azokat akár szülővel együtt meg lehet hívni pl. zsúrra, kerti partira, kirándulni, stb. Csak vaktában "lövöldözök", mert nem árultad el, milyen korú/nemű gyermekről van szó, vagy mit szeret csinálni.

Ha kevés barátja van, vagy csak egy-két gyerek játszik vele, az nem baj. Nem kell, hogy "népszerű" legyen. Ha teljesen egyedül van, egyáltalán nem teremt kapcsolatokat, vagy netán kiközösítik, azzal foglalkozni kell, akár szakember bevonásával is.

Szia, szerintem képtelenség ebbe szülőként "beleszólni" a barátkozást nem lehet kényszeríteni. Legalábbis az én anyukámnak nem sikerült, bár én pont fordítva voltam, mint Luca: mindig csak távolból "csodáltam" a többieket, mindig földönkívülinek éreztem magam gyerekkoromban. Anyukám hiába nógatott, hogy ne legyél már ennyire gyáva, menjél már oda te is játszani stb., stb., csak annál inkább nem mertem.

Utólag visszagondolva az volt a stratégiám, hogy minden új helyre kerülve összebarátkoztam egy olyan lánnyal, aki közösségi ember volt és az ő révén mégsem éreztem olyan elhagyatottnak magam, de továbbra is kívülálló, "hallgatóság" maradtam. A gimiben, egyetemen aztán lett baráti társaságom, ahol jól éreztem magam.

Most felnőttként sem értem az embereket és ugyanolyan visszahúzódó vagyok, nem létesítek kapcsolatokat, de már nem is törekszem rá, nem vágyom közéjük. (Kivéve a munka terén, mert ott könnyen sikerül magabiztosnak lenni, de ha már munkán kívül találkozom egy kuncsafttal, ugyanúgy nem tudok vele miről beszélgetni.)

Én Asperger-szindrómás vagyok, mint arra felnőttként rájöttem, de Luca esete egészen más.

A lényeg, amit mondani akartam ezzel, hogy szerintem ezt neki magának kell megoldani, neki kell rájönnie, mit kell tennie, hogy ne utasítsák el, vagy inkább megtalálni a megfelelő barátokat. Talán ebben tudod segíteni, minél több gyerekkel összehozni, ha valakivel szimpatizálnak, azzal gyakran megszervezni a találkozást stb.

Az, hogy lesznek-e barátai vagy a perifériára szorul, az sokban függ attól is, hogy milyen a természete. Ezt pedig nem lehet befolyásolni. Ha szeret háttérben maradni és csendes megfigyelőként jelen lenni, akkor az állandó tanácsosztással csak rontasz a helyzeten. Ha új gyerek a csoportban, akkor eltelik egy idő, amíg megismeri a többieket és ők is megismerik. Pont úgy, ahogy egy felnőtt, amikor munkahelyet vált. Túl sokat nem tudsz tenni, majd ő kialakítja a maga helyét. Akkor viszont, ha problémát veszel észre, még akkor is ha esetleg nem mondja otthon azt azért észre lehet venni, lépni kell.Beszélgetni a gyerekkel. Kivel szokott játszani, kinek segített, mit játszott? Ezek sok mindent elárulnak.

Ha egészségügyi probléma van, ami miatt elfogadtatás talán nehezebbnek látszik, ezt beszéld meg az óvónővel.Bár ilyenkor is a gyerek egyénisége a döntő. A gyerekek gyakran sokkal hamarabb elfogadnak bármilyen fogyatékosságot vagy eü-i problémát, mint a felnőttek. (ha ilyen dolog áll fenn, érdemes szülői értekezleten előhozni a témát)

Csak javasolni tudom, hogy fölöslegesen ne aggodalmaskodj, mert sokat ront a helyzeten.

hasonló érdeklődési kör mentén érdemes elindulni. már a piciknél is ez hoz össze a legkönyebben. Ha ez megvan, akkor pedig igen, barátkoznia szülőkkel, áthívni a ygerekeket, kis szúrt rendezni, nem az egész csoportnak, csak pár gyerknek, akiket a gyerek választ, hogy tényleg tudjanak joban ismerkedni, ne vessezn el a barátkozás a tömegben.

közös érdeklődés, közös programok, a többit a ygerekek megoldják , és kialakulnak a haverságok, jóesetben barátságok.

Próbáltátok áthívni magatokhoz a csoporttársakat? Akikkel azért játszik...

Hány éves egyébként? Fiú vagy lány?

Tanácsra, ötletre lenne szükségem: szülőként hogyan tudom a háttérből segíteni a gyerekemet abban hogy a kortársai elfogadják és legyenek barátai? Mit mondjak, tanácsoljak, tanítsak nek hogy könnyebb dolga legyen és ne ő legyen az aki minden nyitottsága és barátságosssága ellenére a perifériára szorul? Vagy ez sosem fog változni?

(Óvónénik, tanárok véleménye is érdekelne, vagy hasonló helyzetben lévő szülőké, vagy olyen felnőtteké akik maguk is ilyenek voltak kicsinek... bármi...) Annyi mindent próbáltunk már, de nem megy :(