Baba dilemma (beszélgetés)

Sziasztok!

Örülök, hogy megtaláltam ezt a fórumot.

Érdekes mások gondolatait és hozzászólásait olvasni ebben a témakörben.

Mi jelenleg dilemmázunk.

Én 26 vagyok, a férjem 34. Egy babát tervezünk, de kérdés mikor jön el az a pillanat amikor bele is vágunk tervünk megvalósításába.

A kérdés mindig ugyanaz? Mikor lenne itt az ideje?

Persze tudjuk, hogy nincs tökéletes pillanat a babavállalásra. De a mai világ annyira bizonytalan lábakon áll. Sok a kétely.

És míg ketten mindent kibírunk és bármi jöhet, addig egy babócával már nem olyan biztos. Ebben Zsolna hozzászólásával értek egyet.

Tehát még várjuk a megfelelő időpontot...

Azt érzem készen állok. Hogy szeretném ha 3an lennénk, ha család lehetnénk. Vágyom rá.

Tudom, hogy sok minden megváltozik majd, hogy nem lesz minden olyan mint most, baba nélkül. De abban biztos vagyok, hogy jó és szép életünk lesz majd egyszer 3asban is. És nagyon fogjuk szeretni.

Nálunk minden terv szerint ment, lakás, házasság, és aztán természetes volt, hogy babát szeretnénk.

Nem volt kétely.

25 évesen egyszer arra ébredtem reggel, hogy gyereket akarok. Addig soha egyetlen gyerektől nem olvadoztam, kivéve a 4 unokatestvéremet, rájuk meg inkább testvérként tekintettem, mivel egyke vagyok. Aztán aznap reggel puff, jött az érzés, hogy készen állok. Persze eltartott még 5 évig, se párom nem volt, se senkim, semmim. :)

Az első gyerekünk kicsit véletlen jött, de boldogan fogadtuk, nagyon örültünk neki! Másodikat nem terveztünk. Aztán mikor ő 3 éves lett, akkor annyit mondta, hogy az ő testvére így, meg úgy, hiába mondtuk, hogy neki nincs testvére, mondta, hogy de van, csak még nem látszik. :) Addig mondogatta, hogy beleültette a bogárkát a fülünkbe, és belevágtunk. Júluisra várjuk a kistesót. Hogy jókor jöttek-e a gyerekek? Biztos oka volt, bár én mindig azt hittem, hogy 25 éves koromra bőven anyuka leszek, de az élet másképp alakult.

Hát láttam egy kettő ilyet:((elvan punyulva a nő tiszta igénytelen mondván nemrég szült...Hát nem tudom a párjának,hogy van gusztusa:(

Ez meg a másik véglet mikor csak a gyerek meg a nő létezik ez nem jó.

Sziasztok!Csak az első oldal hsz-eit olvasgattam,és egyből átéreztem a "téma súlyát".

Jelen pillanatban nálunk pont ez megy élesben.

Én 28 éves vagyok,párom 34,és a kezdetekkor megbeszéltük,hogy nem akarunk sohasem gyermeket,egyikünk sem igazán "kompatibilis" a gyerekekkel.

Meg én 10 éven keresztül anorexiás voltam,nem menstruáltam,és a dokik szerint nem is lehetett volna nagyon gyerekem.

Így persze nem kellett a védekezésre sem ügyelnünk,mindig nyugodtak voltunk ezen a téren.Bár másfél éve visszajött a mensim,de nem foglalkoztunk a dologgal....Peteérésem biztos úgysincs.....

Mígnem 3 hónappal ezelőtt lett egy,majd kettő pozitív teszt.....Hogy mit éreztem akkor?Kivert a víz,nekiálltam keservesen zokogni és remegni,és elmondhatatlanul kétségbeestem.....Iszonyatosan féltem,hogy mi lesz.

Aztán megbeszéltük,hogy elvetetjük a babát.Elmentünk még azon a héten a dokihoz,akivel közöltük ezt....Mi azt mondtuk,most nem jókor jött,(mert azért olykor-olykor felvetődött a gyerek-téma,hogy talán mégis kellene),majd pár éven belül inkább....Pénzügyileg egyáltalán nem állunk úgy és persze egyébként is......

Erre a doki kimondta az igazságot:"Nézze hölgyem,komolyan válaszoljon:mi lesz jobb 2-3 év múlva?Talán megnyerik az 5ös lottót???"

És akkor leültem,és válaszoltam a kérdésre:nem,nem lesz ilyen mázlink,és SOSEM LESZ TÖKÉLETES IDŐPONT A GYEREKVÁLLALÁSRA!

Tehát most várjuk a babát,bár bevallom,én még mindig félek,de már boldog vagyok.Pedig aztán én tényleg nem vagyok az a nagy baba-barát,de tudom,hogy az enyémet imádni fogom mindennél jobban.

Most próbálok a változásokra ráhangolódni,és megmondom őszintén,elég nagy küzdelem is ez részemről,hiszen nem terveztük,meg semmi,de most belegondolva,nem bírtam volna utólag elviselni az abortusz gondolatát.És tudom,hogy ez azért történt,mert a baba jönni akart,hiszen nekünk amúgy sem biztos,hogy lehetett volna gyermekünk.

Bocsánat a kissé hosszú hsz-ért,de muszáj volt leírnom:)

Szerintem, ha valakinek ideje, pénze, ereje, lehetőségei engedik, nem kell lemondania az önző vágyakról. Attól még nem rossz szülő. Az a rossz szülő, aki akkor sem tud lemondani, ha a szükség úgy hozza!!

Egy példával tudom elmagyarázni: Attól nem rossz szülő valaki, hogy szeretne nő maradni, feleség, és azért, hogy a férjével kettesben romantikázzanak, szórakozzanak, vagy azért, hogy elmenjen a barátnőkkel kávézni, vagy fodrászhoz, rábízza a gyereket a nagyszülőkre, vagy a jóbarátra.

Viszont amikor egy anya elmegy egy discoba kelletni magát, hogy megmutassa mennyire kívánatos, a férjére meg soha nincs ideje, mert az ő idejét teljesen elviszi a baba...naaa az olyanok még ne szüljenek. Egy anya lehet ugyanolyan szép és kívánatos, mint egy tinilány, de ne akarjon már versenyezni velük, mert két külön szintről van szó.

Ismerek ilyen szülőket.. :)

Remélem értitek amit ki akartam fejezni, és senki nem érti félre.

Szerintem, ha valakinek ideje, pénze, ereje, lehetőségei engedik, nem kell lemondania az önző vágyakról. Attól még nem rossz szülő. Az a rossz szülő, aki akkor sem tud lemondani, ha a szükség úgy hozza!!

Egy példával tudom elmagyarázni: Attól nem rossz szülő valaki, hogy szeretne nő maradni, feleség, és azért, hogy a férjével kettesben romantikázzanak, szórakozzanak, vagy azért, hogy elmenjen a barátnőkkel kávézni, vagy fodrászhoz, rábízza a gyereket a nagyszülőkre, vagy a jóbarátra.

Viszont amikor egy anya elmegy egy discoba kelletni magát, hogy megmutassa mennyire kívánatos, a férjére meg soha nincs ideje, mert az ő idejét teljesen elviszi a baba...naaa az olyanok még ne szüljenek. Egy anya lehet ugyanolyan szép és kívánatos, mint egy tinilány, de ne akarjon már versenyezni velük, mert két külön szintről van szó.

Ismerek ilyen szülőket.. :)

Remélem értitek amit ki akartam fejezni, és senki nem érti félre.

Azóta sok idő eltelt.És igen már nem akarok sokáig szerettem volna rossz volt... de miután párom közölte mi is van, és mivel szeretem őt így elfogadtam.És ahogy már nem hajtunk erre a dologra csak símán élünk rájöttem nem is olyan rossz sőt.Egyre jobban máshogy látja az ember a világot.

És rájöttem baba nélkül is lehet élni s talán jobb.Látom barátnőimet hát úgy nem szeretnék élni.

Lehet ez a korral is jár nem tudom ,de az biztos, a kor előrehaladtával elkényelmesededik az ember.

szerettem volna mindig is gyereket... "majd"... de amikor a szűk baráti társaságban már a 3. gyermek született, és én csak irigykedtem... amikor megszületett barátnőm kislánya és csak azt tudtam kérdezni magamban, hogy miért neki, és miért nem nekem?... na, akkor tudtam, hogy kész vagyok rá, még ha most azt is érzem, hogy talán mégsem voltam az :D

mindig van mire várni... a gyerekvállalásra nincs jó időpont. de általában nagy többségük pont jókor születik :D

mi 2 évig vártuk, hogy legyen, lehessen nekünk is kisbabánk... amiben biztos voltam, az az, hogy nekem csakis fiam lehet.

az egyetlen kétely az orvosom felé volt, hiszen ő nem vállal szülést... de ezen is túltettem magam.

most már a tesóbabára szeretnék lassan készülődni :D

Biztos vannak olyan szerencsések akik egyáltalán nem tartanak attól hogy mi lesz majd azután ha meg lesz a baba, mert változni fog az életed.

Van aki semmire sem vágyik jobban. De van olyan is mint én is hogy vágyom egy babára, de van bennem egy félelem hogy milyen lesz, hiszen akkor már nem csak magunkról kell gondoskodni hanem első sorban róla. Háttérbe szorítani más dolgokat, de szerintem ez nem azt jelenti hogy nem vagyok készen, hanem azt hogy mindenen túl sokat parázok hát akkor egy ilyen fontos dolog ami teljesen megváltoztassa az addigi életemet hogy ne rémisztene meg kissé?

De tudom hogy kialakul és jó lesz, van egy kis kutyusom és ő érte is sokszor úgymond áldozatot kell hozni, de nem bánom mert egy tünemény és imádom. El tudom képzelni ha ezt érzem a kutya iránt mit fogok a baba iránt érezni, de nem gondolom hogy elítélendő lenne ha valaki azért kissé elbizonytalanodik.

Jó reggelt!

Ez volt a napi ajándékom: 1 x t:6;b:0.15;d:1800;c:2;s:1;o:ep

Mi lehet ez vajon?

Én azt hiszem: igen. Akarni kell. Bár persze, kialakul a 9 hónap alatt a kötődés, de sokszor ez nem elég az anyukának. Ja, azt hiszem, meg kell teremteni "agyban" is a helyét annak a gyereknek.

Nagyon jó barátnőm a második babáját nem tervezte, és rosszul is viselte a terhességet, annak ellenére, hogy nagyon türelmes, jó anyuka. Nem készült fel rá, hogy újra terhes lesz. Azóta persze minden rendben van, de nehezen fogadta el, hogy még egy gyerek lesz a családban, holott még a nagyobb fiúcska is kicsi.

Én leírom... (bár már sokadára:)

Szóval: 30 éves koromig eszembe se jutott a gyerek... nem is volt kivel, nem is volt hova... aztán, amikor akartuk volna, nem jött össze. A kolleganőim, barátnőim sorra szülték a gyerekeket, akkor már éreztem, hogy én is nagyon szeretnék anyuka lenni. De hiába, csak nem jött... Orvosok, lombik kezelések egymás után - addigra már begolyóztam egy gyerekért.

Aztán lett. Van. :) Imádom. Pont jókor jött, amikor kellett. Se előbb, se később.

Amikor találkoztam az orvossal, akit végül szülészemnek is választottam.

Addig cikáztak a kérdések a fejemben arról, hogy miből meg hogyan meg egyáltalán - de a férjem azt mondta, azt majd megoldjuk.

Meg aggódtam azon, hogy nem tudom, mit kell kezdeni egy babával, és nem is szeretem általában a gyerekeket...

Féltem attól is, hogy milyen egy terhesség a rózsaszín köd nélkül, és mennyire irreális, hogy én szüljek.

De a dokim végtelen nyugalma és vidámsága átragadt rám is, és az ő szájából valahogy nem volt félelmetes, amikor "leanyukázott" (Nézze anyuka, hát az ott egy gyerek - és mutatott az ultrahangra.).

Szóval ez volt a fordulópont, amikor megláttam a "pacámat" (UH), és a dokimat. Megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és tényleg úgy viselkedett, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb, legkönnyebb dolga. Hinni kezdtem benne!:)