Azok után, hogy megsértett és megbántott, megint én engedjek? (beszélgetés)
Az én legutóbbi anyósjelöltem rávette a fiát, hogy hagyjon el engem egy fiatalabb lányért, mert "minek neked még feleség meg család, lődörögj még kisfiam valami kis tyúkkal". Így! :(
Az ok a háttérben keresendő, mert a drága anyuci nem akarta elengedni magától az aranytojást tojó tyúkot (volt párom most is jól keres). Inkább mindenfélét összehazudott rólam, hogy neki legyen igaza. Amikor kezdtünk összeköltözésről beszélni, akkor ütött be az istennyila. Mondjuk az asszony dolgozik ugyan, de azzal nincsenek kisegítve, hiszen minimálbért keres, de azt el is költi - ruhára.... :S
Azt írtam, hogy ha mindenképp le akarja valakinek adni, akkor az ne te legyél, hanem az akivel él.
Majd ha összeköltöztök, akkor lehet közös kassza.
Amíg külön laktok addig legyen enyém-tiéd. Az úgy normális szerintem. A fiam itthon lakik és nem nagyon tetszene, ha a barátnőjének adná a pénzét. Én sem magamra költöm a fizetésemet. Egy közös lakás, közös kiadásokkal jár.
Ha a fiam úgy döntene, hogy ezentúl a pénzét a barátnőjének adja le, akkor abban a pillanatban költözhetne is hozzá.
Nálunk első perctől kezdve így volt és így is fog maradni.De sebaj nem beszélek anyukával és kész!
Sőt még ha akarnám a külön kasszát ő akkor sem menne bele!!!
Talán nem kellene a pénzügyekbe beleavatkozni.
A tiéd a tiéd, az övé meg az övé.
Mivel nem vagy családtag, intézzék úgy a dolgaikat, ahogy akarják. Ez legyen az ő problémájuk; magadnak meg ne csinálj még külön belőle. Bizonyos dolgoktól el kell határolódni. Te pedig vigyázz a saját tárcád tartalmára.
Igen közös kassza,biztos nem fogunk úgy élni,hogy ami a tied az a tied ami az enyém az pedig csak az enyém,vagy fizesd már ki légyszi a fagyidat:):):)
Nem élek vele,de minden este együtt alszunk annyi,hogy nem mosok rá de főzni főzök általában:)
Nem is olyan hosszú... Ahhoz képest mi mindent lehetett volna említeni, ez szinte rövid.
Ugye, tudjuk az anyós-meny viszony az egész világon ismert. A Te eseted "nem is olyan rossz" - vannak sokkal olyanabbak.
Szeretek hegyre járni, azt élvezni. De a hegyre csak a bozóton keresztül tudok eljutni. Sokszor véresen megkarcova, de élvezem az üde hegyi levegőt..
Szereted a fiát - ezért (ezért a szerelemért) fogadd el a bozót tüskéit. És belül - a szívedben - egy gyönyörű érzés fog elterülni..
Ám aki az első nap ilyenekt mond "meg mondtam a szerelmemnek, hogy anyukáddal nem fogok kijönni .." az - mint ahogy azt a lélektani ismeretek igazolják - "nem fog kijöni"
(Ne adj magadnak rossz engramokat. Nem is tudod, miért "nem jösz ki" pedig csak rossz üzeneteket küldesz a tudatalattidnak. )
Általánosan az az igazság, hogy akkor volna jó, ha Te is meg az anyós i akkor volna boldog, ha nem eszik csokit. A csoki boldogságérzés- pótló azoknak akik nem tudják megteremteni az igaz meghitt jó interpersonális kapcsolatokat a családban. Ebből az derül ki, hogy egy kicsit mindnyájan meg vagyunk tévesztve és a tájákozatlanságunk áldozatai vagyunk..
Ugye az anyős nem vak, nincs vele annyi gondod. Neked sem hiányzik a bal kezed könyöktől. Örülj neki, hogy ez nem a te eseted és lásd meg: az élet egy kihívás - és minden nap tehetünk azért valamit, hogy szebb legyen. Nehéz - de lehetséges.
(Ne vedd sértésnek ha az almafa lecsüngő ágába minduntalan beütöd a fejed. Ő ezt nem akarta, csak ott van és ilyen - mint az anyósod is. Az anyósod az -aki életet adott valakinek akit Te szerethetsz. Vagyis neked is adott.. Lehet ezt így is látni..)
Szerintem: ha a párod mindenképp haza akarja adni valakinek a pénzét, akkor legyen az, akivel él. Hagy magának annyit, amire szüksége van, a többit leadja.
Neked viszont nem hiszem, hogy bárkit is el kellene látnod a pénzedből. Semmi közöd az ő megélhetésükhöz. Nem éltek együtt, így elmentek szórakozni, akkor fizess magadnak, mert tudod, hogy a párodnak nincs, de semmi több. Esetleg ajándék a nevezetes napokon.
Ja dolgozik keres 30 ezer forintot de az neki kn cigire elég másra nem és jár a szája ezt befizet belőle meg az,közben meg vissza szedné az összeset.
Szerintetek még ezek után menjek oda?? habár nem vele vagyok hanem a párommal és ő tartsa el na nehogy már én tegyek neki szívességet,mert ő anyós:(
Nézd a barátom mondta,hogy bármikor szólok,hogy szedje a ruháit ide hozzánk egyből szedi és jön és miatta nem fog elhagyni soha mert nem vele akarja leélni az életét hanem vele,és ugye ismeri,hogy milyen az anyja.
Sajnos akkor te is ebben a helyzetben vagy,de ha van lehetőséged ne tűrd el hidd el csak zsarolnak.
Szia!
Nehéz kérdés... Egyrészt jobb lenni külön nektek, a barátodnak egy állandó munka. Másrészt gondolom nem szívesen hagyná idős korára az anyját.
Úgy veszem ki a szavaidből, hogy nem igazán lehet beszélni az anyukával, de ezt csak közösen lehet megoldani. Mindig az a kérdés járjon a fejedbe hogy megéri-e.
Nálam is hasonló a helyzet, igaz nekem most nincs párom, mert nem bírják elviselni az anyámat, akit jóformán én tartok el hosszú évek óta. Akkor is ha nincs pénzem, vagy munkám. Magára nem szeretném hagyni, nyugdíjat nem fog kapni, de én is élném a saját életemet...
Szóval nehéz...
Szia
Sajnos nem mert ők vidéken élnek víz gáz s villany nélkül meg hát ott nem messze van a putri!ú
Gondolhatod nap mint nap milyen feszült a levegő,és sajnos az anyját nem válogathatja meg senki:(
Egyénként még annyit,hogy már az első nap meg mondtam a szerelmemnek,hogy anyukáddal nem fogok kijönni mert elmondták,hogy milyen én meg nem nyelek hanem meg mondom neki az őszintét a szemébe és nem kétszínűsködök mint ő mindenkivel szemben.Azt is észre vettem,hogy irigy arra ahogy a fia bánik velem.Tisztel becsül és szeret.Ha nekem vesz egy csokit jajj nekem miért nem vettél?:( pfff
További ajánlott fórumok:
- Dühöngők, megbántottak, kötekedők ide!
- Mi az a legcsúnyább, legdurvább dolog, amivel a párod megbántott?
- Mivel engesztelnéd ki a durván megbántott férjedet, barátodat,?
- Ma nagyon megbántottam a párom...mit tegyek?
- Bocsánatot kell-e kérni, egy baráttól, akit megbántottál, mert szerinted csúnyán viselkedett veled?
- Nem fogom őt keresni. Nagyon megbántott. Megint. Ha tényleg...