Az esélytelenek nyugalmával (beszélgetés)

A történet alapján szerintem a következő tanulságot lehet levonni: igenis, fel kell venni a kesztyűt, nem lehet az életben mindig csak futni, menekülni.

Meg kell tudni kiállni önmagunkért, harcolni saját magunkért, a jövőnkért, a terveinkért. Itt az ideje, ha az életed során nem akarsz örök vesztes maradni.

Gondolkodj el ezen, mert ez tanítás volt az élettől neked, részedre.

Kárörömnek és hasonlóknak itt semmi helye szerintem, mert ettől te még nem lettél erősebb! Majd ha te magad állsz ki saját magadért és úgy nyersz csatát... akkor büszke lehetsz magadra, és megköszönheted a sorsnak, hogy megmutatta neked az utat.

Én nem úgy olvasom, hogy győztél volna, mert semmit nem tettél, csak jókor voltál jó helyen, illetve kibekkelted, hogy valaki megnyerje helyetted a meccset.

Ettől még persze jó érzés lehet, nem vitatom.

Még ha kárörvendős is, hiszen tudjuk: az a legszebb öröm, mert nincs benne irigység.

Ezt nagyon át tudom érezni. Akár én is írhattam volna. Hasonló helyzet. Egyszer csak kifordult magából, irigy lett, kisebbségi komplexusos, mindent rám vetített, az összes magánéleti problémáját, meg szinte mindent. Előtte egy évig adta a szentet, azt hittem, egy jóindulatú emberrel van dolgom, aki a lelke mélyén ártatlan. Ő még a lelke mélyén se. Olyan alja szintekre süllyedt le, hogy elképedtem, hogy ez hogy lehetséges? Nagyon félreismertem! Ez van, ha félreismerünk valakit.

Neki az a hobbija, hogy mások előtt szégyenít meg embereket, de közben poénnak adja elő, így mindenki poénnak veszi. Szerintem az egyik legszemetebb dolog a világon, mert ebben hatalmasat lehet sérülni. Hihetetlen, hogy nem érzi ennek a súlyát!