Az Ember (beszélgetés)

Hát le vagyok maradva:-))

Akkor jó a dalszöveg.

Paksi Endre dalszerző, dalszövegíró, énekes, az Ossian együttes frontembere.

És jó gitáros.

Erre gondoltam.

Persze a költő meg is tudja fogalmazni.

Nagyon jól összefoglalta Paksi Endre, hogy milyen az ember:

Ember, mit jelent e szó?

Dicsőség, vagy szégyen?

Ember, gonosz pusztító

Vagy csodákra kész isten?

Ember, a csillagokig ér

De a démonoktól retteg.

Ember, egy falat ételt kér

És elherdál száz kincset...

Száz arcát mutatja feléd

Száz szerepét

Jóságát, kegyetlenségét,

Önzését, nagylelkűségét.

Ember, a győzelemre tör

De a küzdelmet rég unja

Ember, embereket öl

De gyermekeit óvja...

Félig ördög, félig angyal

Titkot rejtő álarcokkal

Összegyúrva értelemből

Ösztönökből, félelmekből

Nagyon szép, Ölelésre lendül karja:

kis gidácska meg az anyja

álldogál ott; beereszti,

szíve dobban, megismeri:

Ha már vers ...

Alig 3 perc Szabó Lőrinc versére is ...

Ha már Ensiferum szóba hozta 😊👍

[link]

Nagyon régen olvastam ezt a verset.

Kedves volt tőled, és köszönöm hogy ide kitetted!

Mire a végére értem belekönnyeztem... ❤️

Fiam egyik óriási élménye, még gyerekkorából, amikor a határban járva a barátjával, egy őzgidára lettek figyelmesek, "aki" egy drótkerítésbe akadt.

Amikor felfigyeltek a furcsa hangokra, még az őzmama is ott volt, végül otthagyta a gidáját, de a közelből figyelte az eseményeket.

A fiam lassan közelebb ment, majd megnézte, mi is a baj pontosan, és nagyon óvatosan,a lehető legkevesebb mozdulattal sikerült kiszabadítania a gidát.

Ez szívmelengető élménye a mai napig.

Igazad van, mindenképpen.

És elnézést hogy félrevittük a témát. Bár ez is ugyanúgy emberi.

Úgy gondolom a gonoszság, a fájdalom, a részvét, az együttérzés, a sajnálat, a tisztelet mind benne volt a leírt történetben. És a jóság is, ahogy eltemette az őzgidát.

Lehet elemezni, hogy az Ember hogy árt a környezetének és másoknak, de szerencsére az Ember ugyanazzal az erővel tud harcolni a jóért és a másik segítéséért.

Emiatt jutott eszembe ez a régi vers, mint másik történet.

elég lett volna egy kink is

helyett

hát ezen biz jót röhögtem:-)))

Mátraalján falu szélén,

Lakik az én öreg néném.

Meleg szívű, dolgos, derék,

Tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska sete-suta,

Rátévedt az országútra.

"Elütött egy román traktor,

De szar ez így reggel hatkor!"

Eltörött a gida lába,

Ül a földön és lóbálja.

Panaszosan sír szegényke,

Arra ballag öreg néne.

"Átugrok én minden bokrot,

Imádom a kemény rockot.

Ha szereznék egy bőrzekét,

Hallgathatnék rock zenét.

Nini itt egy őzike,

Megnézem, hogy őrzik-e?

(Sehun senki!)

Gyere velem kis barátom,

Te leszel a bőrkabátom."

"Nem akarok veled menni,

Nem akarok dzseki lenni."

Öreg néne megszánja,

Hazaviszi levágja.

"Au, juj ez szörnyű!"

A gida lábát nem húzza,

Öreg néne most nyúzza.

"Jaj, jaj, jaj de rossz ez

Van már neki bőrzekéje,

Koncertre jár öreg néne.

Végig tombolta az estét,

Pénzért árulta a testét.

Köszi, ismerjük!

Talán elég lett volna egy link...

és ez is az Ember... egyben vigaszul a látottakért.

Fazekas Anna

Öreg néne őzikéje

Mátraalján, falu szélén

lakik az én öreg néném,

melegszívű, dolgos, derék,

tőle tudom ezt a mesét.

Őzgidácska, sete-suta,

rátévedt az országútra,

megbotlott egy kidőlt fába,

eltörött a gida lába.

Panaszosan sír szegényke,

arra ballag öreg néne.

Ölbe veszi, megsajnálja,

hazaviszi kis házába.

Ápolgatja, dédelgeti,

friss szénával megeteti,

forrásvízzel megitatja,

mintha volna édesanyja.

Cili cica, Bodri kutya

mellé búvik a zugolyba,

tanultak ők emberséget,

nem bántják a kis vendéget.

Gyorsan gyógyul gida lába,

elmehetne az őzbálba,

vidám táncot ellejthetne,

de nincs hozzá való kedve.

Barna szeme bús-szomorún

csüng a távol hegykoszorún.

Reggel bíbor napsugarak

játszanak a felhők alatt.

Esti szellő ködöt kerget,

dombok, lankák üzengetnek:

"Vár a sarjú, gyenge hajtás,

gyere haza, gida pajtás!"

Könnybe lábad az őz szeme,

hej, nagyon is visszamenne,

csak az anyja úgy ne várná,

csak a nénét ne sajnálná!

Éjjel-nappal visszavágyik,

hol selyem fű, puha pázsit,

tarka mező száz virága

őztestvérkét hazavárja.

Ahol mókus ugrabugrál,

kopácsol a tarka harkály,

vígan szól a kakukk hangja,

bábot cipel szorgos hangya.

Várja patak, várja szellő,

kék ég alján futó felhő,

harmatgyöngyös harangvirág,

vadárvácskák, kékek, lilák.

Öreg néne megsiratja,

vissza - dehogy - mégse tartja,

ki-ki lakjék hazájában,

őz erdőben, ember házban.

Kapuig is elkíséri,

visszatipeg öreg néni,

és integet, amíg látja:

"Élj boldogul, őzgidácska!"

Lassan lépdel, csendben ballag,

kattan ajtó, zörren ablak,

onnan lesi öreg néne,

kisgidája visszanéz-e.

Haszontalan állatkája,

egyre jobban szaporázza,

s olyan gyorsan, mint a villám,

fenn terem a mohos sziklán.

De a tetőn, hegygerincen

megfordul, hogy búcsút intsen:

"Ég áldjon, rét, kicsi csalit" -

s mint a szél, eliramodik.

Nyár elröppen, levél sárgul,

lepereg a vén bükkfárul,

hó borul már házra, rétre,

egyedül él öreg néne.

Újra kihajt fű, fa, virág,

nem felejti a kisgidát,

fordul a föld egyszer-kétszer,

zörgetnek a kerítésen.

Kitekint az ablakrésen:

ki kopogtat vajon éjjel?

Hold ragyogja be a falut,

kitárja a kicsi kaput.

Ölelésre lendül karja:

kis gidácska meg az anyja

álldogál ott; beereszti,

szíve dobban, megismeri:

őzmama lett a kisgida,

az meg ott a gida fia.

Eltörött a mellső lába,

elhozta hát a kórházba,

hogy szemével kérve kérje:

gyógyítsa meg öreg néne,

puha gyolcsba bugyolálja,

ne szepegjen fiacskája.

S köd előtte, köd utána,

belevész az éjszakába.

Gida lábát két kezébe

veszi lágyan öreg néne.

Meg is gyógyul egykettőre,

felbiceg a dombtetőre,

s mire tölgyről lehull a makk,

a kicsi bak hazaballag.

Mátraalji falu széle,

kapuban ül öreg néne,

nincs egyedül, mért is volna?

Ha fú, ha fagy, sok a dolga.

Körülötte gidák, őzek,

látogatni el-eljőnek,

télen-nyáron, évről évre,

fejük hajtják az ölébe.

Falu népe is szereti,

kedves szóval becézgeti

öreg nénét, és azóta

így nevezik: Őzanyóka.

Piros pipacs, szegfű, zsálya

virít háza ablakába,

nagy köcsögben, kis csuporban

szivárványszín száz csokor van.

Egyiket Gál Péter hozta,

másikat meg Kovács Julcsa,

harmadikat Horváth Erzsi,

úttörő lesz valamennyi.

Vadvirágnak dal a párja,

énekszótól zeng a háza,

oly vidám a gyereknóta,

nevet, sír is Őzanyóka.

Mátraalján, falu szélén

lakik az én öreg néném,

melegszívű, dolgos, derék

mese őrzi aranyszívét.

Gidára vár sós kenyérke,

kalácscipó aprónépre;

egyszer te is légy vendége,

itt a vége, fuss el véle!