Az élet igazi oldala (beszélgetés)

Nem tudom, lehetséges.

Ez már olyan régen történt, de biztos, hogy a "babucink" csendes, nyugodt gyerek lett :))

Ma is az.

Akkor sok sikert és seméljük együtt, hogy nem lesznek hasonló élményeid :)

Sok hasonló ember van, én csak az egyik vagyok.

Megindító! Még a könnyem is kicsordult. Én még kezdő vagyok az eü pályán és remélem nem kell ilyet átélnem majd, mert megszakad a szívem!!!

Te jó ember vagy! Bárcsak mindenki ilyen lenne!

Nagyon megható a cikk:((((

"Gratulálok" nagyon szépen írsz!

üdv

Nagyon örülök, hogy olvastátok, és akár hiszitek, akár nem, szerencsére nálunk a nővérek és még az orvosok is bizony nagyon kedvesek és szeretetre méltóak, nem véletlenül választották ezt a pályát, a gyerekek gyógyítását.

Teljesen külön világ, más, mint egy felnőtt beteg. Itt, ha valaki rosszul van, az tényleg igaz.

Na és a szeretetük, az meg valami csoda, ahogy ki tudják mutatni, amennyi boldogság és öröm van a kicsi tiszta szívükben, az kész boldogság.

Sok helyre hívtak házon belül is, mehettem volna, sokkal több fizetésért, de ezt, amit itt kaptam tőlük, sehol nem tudták volna pénzben megfizetni.

Pedig sokszor jól jött volna a több kereset, de ezt így a nyugdíj felé, soha nem bántam meg.

Megható ez a történet!!

Menten sirva fakadtam, hogy milyen érzés lehetett benned!!!

Annyira bánt, hogy ilyen sokan sírnak, bár megértem. Egy régi barátnőm mondta, hogy meg akarod ríkatni a társaságot? Mondtam neki, nem. A szándékom az, hogy legalább az olvasás után legyen pár perc, vagy óra, amikor igyekszik az ember örülni annak ami van, a mostnak és a jövőnek.

És még annak is örülnék, ha legalább lenne olyan, ha még egy ember is, aki meglátja maga körül a szépet, és megváltozik, mert megérti, örülni jó, az élet nem csak rossz dolgokból áll.

Kisfiam, Bencém lett. Köszönöm a jókívánságokat, de már olyan nagy, hogy nem kell nevelni. 76-ban történt az eset, írtam is az elején, a hozzászólásoknál.

Szóval nem vagyok már olyan fiatal, de szerencsémre, hogy a gyerekek között dolgozhatok, még mindig fiatalnak érzem magam, na meg elég gyerekes a természetem.

Nagyon meghatodtam.

Sirtam is egy kicsit. Sok ilyen ember kéne és akkor szebb lenne ez a világ, még az ilyen nagyon nehéz időkben is.

Irtad , hogy kismama voltál akkor.

Kislányod vagy kisfiad született?

Sok örömet és boldogságot kivánok a felneveléséhez.

Lányok, nagyon megríkattatok. Olyan sok szépet mondtatok nekem, hogy nem tudok pityergés nélkül elmenni a beszélgetés mellett.

És a számomra a legszörnyűbbet meg sem említettem itt. Tudtam én, hogy az anyukának igaza van a maga szempontjából, de míg az én kicsikémet felkészítették a hazafelé útra és a fájdalommentes távozásra, addig az édesanyja elment ruhát és koporsót vásárolni a fiának, amit ugyanabban a mentőben vittek haza, mint Őt.

Ezt olyan nehezen viseltem, hogy hetekig, főként az igazi távozása után, nem voltam képes megnyugodni. Valahol mélyen értettem, hogy nincs pénzük és ki kell használni a lehetőséget, de ez annyira szörnyű volt nekem, hogy még ma is borzongok valahányszor csak eszembe jut.

♥♥♥

De valami szép is a végére, pár év elteltével megjelent az anyuka, és megmutatta az ujszülött babáját. Megvizsgálták őt is, teljesen egészséges lett, azóta szerencsére nem láttuk őket. :)))

Szerintem azok a kinyiló szemek hálás köszönetet sugároztak:)

Most elmegyek egy kicsit bőgni

Nem tudom mit írjak......csak nagyon fáj, érzem.

Csodálatos EMBER vagy, ezt már éreztem eddig is, de most bebizonyosodott.Egy gyermek halála a legszörnyűbb....................

Köszönöm Nektek, hogy elolvastátok és segítettetek nekem békére lelnem.

Ez a történet '76-ban játszódott, azóta hordozom magammal a két kicsim emlékét. És még több gyerekét is, pedig én még csak nem is vagyok nővér, aki minden pillanatban velük van és együtt szenved a gyerekekkel és a családdal.

Én egy mezei adminisztrátor vagyok, aki abban a különös helyzetben van, hogy közelükben lehet a gyerekeknek és abban az években sokat segíthettem nekik és a családnak is.

És még annyit, ha tudnátok, hogy szegény nővérek mennyit szenvednek amikor elveszítenek valakit, akik esetleg évek óta hozzájuk nőtt.