Autószempilla vélemények (beszélgetés)
Az így is zabálni valóan édes :))
Én anmyumnak születésnapjára ilyet fogok venni.Igaz anya már lassan az ötvenhez lesz közel de amikor láttam fent a neten elsőnek akkor mutattam neki es mondta h tetszik,en meg megigertem h szulinapjara megveszem.Neki amugy twingo-ja van.:D
Az én autóm pasi, elég hülyén nézne ki rajta. De nemrég láttam egy új típusú VW Bogáron, brutál édi volt.
Nekem is tetszik, kisautóknak külön jól áll. Egy fekete tetejű, piros Opel Adam-én láttam először, jól nézett ki:)
Nem bántottál.Tegnap előtt láttuk a lányommal (15 éves ) és megtetszett nekünk.Most a ballagás miatt sok a dolgom,de majd szakítok erre is időt :)
Majd tegyél fel képet! És elnézést kérek, nem akartalak bántani
Nekem kis új swiftem van és remek lesz rajta a pilla.Majd meg is mutatom nektek :D
De hát csak meglepődtünk, mert még nem láttunk ilyet!
Jaj, hát nehogy már rosszul essen. Ennyi gyerekség kell, sőt még több is belefér. És igazad van abban is, hogy ennyi pénzt buta dolgokra is lehetne költeni. Ez nem az!
Én komolyan gondoltam, hogy ha lenne autóm, pasisra dekorálnám.
Azon a képen, amit találtam, annak a kis pink autónak is kifejezetten jól áll a szempilla. :D
Szerintem senki sem akart bántani. Csak újdonság volt, és emészteni kell.
aranyos kis hülyeség ez, apró , vicces autókon jól mutat
Nos a hozzászólások 80% a inkább csipkelődő mint segítő.Szerintem dobtatok ki már pénzt az ablakon szarabb dolgokra is mint pl: cigi,alkohol,kola,energiaital, mozi vagy bármi más.Én nem iszom nem cigizem és örökre marad bennem egy kis gyerekség is akár a 6 éves korból.Ezért magamra fogok költeni pontosabban az autómra 2000 ft-ot és autópillát fogok venni.Legyen mindenkinek gyönyörüséges szép napja! :)
Tök jó egy kicsi gyerek alibinek! Még a madarak miatt is meg lehet állni a járda közepén.
(Egy régebbi hirtelen elhatározással most is megállok, azért is! :D Legfeljebb azt mondják, lüke vén nő vagyok.)
én is nézegetem vele :) Nekem huncut tekintetű autók jönnek be...
Nem kell az ilyet kinőni később sem. :D
A lányom szokta nézni, milyen az autók tekintete... vannak cukik, mérgesek, gonoszak... :) Igaz, ő 6 éves... ;)
Az se rossz. :D
Ha lenne autóm, én pasit akarnék, nem lánykát.
Vigyázzon csak rám egy megbízható, erős férfi! Nem egy pislogó kislány. :D
...egyébként aranyos - fiatal csajoknak való:)
Intelligens látszatot keltő szemüveg... vakító fogsor... :D
Az ajtókra valami izomzat, hm?
Vaksi vagyok, én "aszittem", matrica. :D
Lebeg a szélben? Akkor kell fixáló is. :D
Szakáll, bajúsz? Gyere, bizniszeljünk! :-)
ja,hogy ez 3D-s...asszittem" oda van festve...
Látod? Vannak kiaknázatlan lehetőségek, csak figyelni kell! :D
Pasis autó-dekor miért nincs?
Úgy döntöttem, új vállalkozásba fogok. Autószempillaspirált fogok piacra dobni!
Nem tudom, mit mondjak! :D
[link]
Milyen kis autókon? Játékautókon?
:D :D - nekem meg egy bicajom .....
jajnekem, mi a csuda ez? :D
Pártatlan vagyok, autóm sincs...
De le vagyok maradva! Rendezhetem at az eletem,na,meg a kocsimat is sminkelhetem...!!!
Ugye,ez csak vicc????
További ajánlott fórumok: