Anyák vagyunk

Anya lettem, mikor először ölelhettem át a kisbabámat a szülőágyon. Abban a pillanatban még nem is értettem meg ezt, csak boldog voltam, hogy végre láthatom, akire annyit vártunk, hogy sikerült, hogy kint van, hogy vége a fájdalomnak, együtt vagyunk, egy család. Ahogy teltek a napok, hetek, egyre többször bukkant fel a gondolataim közt: "Anya lettél!". Olyan hihetetlen az egész. Minden új élmény, minden boldog pillanat ezt erősíti és minden nehézség és probléma is, ami a babám ápolásával, nevelésével kapcsolatban adódik az életemben.

Anya vagyok, annak minden boldogságával és fájdalmával.

Idén májusban először ünneplem ezt. A gyermekem még kicsi, nem fog még nekem ujjal tapicskolt képet készíteni az alkalomra, kicsit még elméleti ez az ünnep. Az apukája biztosan meglep egy csokor virággal majd azért. :)

Ahogy látom cseperedni ezt az apróságot, ahogy napról napra segítem a fejlődését, úgy értem meg, mi mindent tett értem az édesanyám. Lassan megértem a mérhetetlen aggódások súlyát a vállán, a mindennapokban újra és újra ismétlődő anyai feladatok monotonitását, a babakacaj okozta hatalmas boldogságot, az alvó kisgyermek felett állva érzett békességet.

Annyi mindent élt át édesanyám, míg felnevelt engem, annyi mindenről eddig fogalmam sem volt!

Idén ezért is más számomra az anyák napja. Persze eddig is mindig ünnepeltük, ajándékkal, virággal, csodálatos vasárnapi ebédekkel.

De most más lesz.

Most van bennünk valami közös, valami cinkos összekacsintás, hogy tudjuk, anyák vagyunk mindketten és ismerjük ezt a szerepet.

Szeretlek édesanyám!

Köszönöm, hogy megszültél, babusgattál, tanítottál, ápoltál, etettél, ruháztál, iskoláztattál sok éven keresztül. Hogy annyiszor aggódtál értem, gyógyítottál, vigasztaltál, óvtál és megvédtél, öleltél és szerettél. Boldog anyák napját!

"Kiss Jenő: Anyád szemében

lobogjon, égjen!"