Amikor valaki csak jót tesz, mégis bántást kap vissza. (beszélgetés)

Igen, "kutya nehéz", de érdemes volna kipróbálni!

Már csak azért is, mert ténylegesen is arról van szó, hogy a fóruminditó barátnőjét sérti az apja viselkedése. Azaz: csak a legtermészetesebb reakcióját nem fojtja el, ha az őt sértő viselkedésre sértődöttséggel reagál.

Fel se tűnik neki, hogy sértő a viselkedése. Egyszerűen létezik egy ilyen típus, aki így viselkedik. Elsősorban a családtagokkal, főleg ha idegenekkel szemben kisebbségi komplexusa van.

Egészséges ember tényleg úgy reagálna, ahogyan többen leírták: humorral. De aki így nőtt fel az nem egészséges lelkületű ember. Jóval később érik, mint a kortársai, ha valamikor is ki tud lépni a szülő árnyékából.

Szerintem a humor faragása legjobban a "befogadót" érinti. Ha az otthoni, napi bántástól viccet csinálsz, akkor kihasznált leszel.

STOP! Nekem is sok év volt. sok. Mert azt látod, hogy neki jó, "kell".

XART! sértődj meg 10szer! 20szor, ha kell, de egyszer vedd észre mi a bajom, ha már a szóból nem értettél.

...ez kutya nehéz.

Hiába beszélünk meg értelmes emberek értelmesen valamit, a viselkedés más. Az reflex. És ki kell javítanod egy FELNŐTT embert, akit, partnernek tartasz.

Part6ner=egyenló. >< Gondo>javítás.

Igen, két dologról beszélünk párhuzamosan.

Ha az lenne a kérdés, hogy hogyan segítsek a megváltozott viselkedésű apámon, akkor arra próbálnánk megoldást nyújtani. De ha "valaki csak jót tesz, mégis bántást kap vissza" a téma, akkor akiről szól e kijelentés, az kellene segítsen saját magán. Ha egyedül nem megy, akkor (szak)segítséggel.

Viszont a fórumindító történet sok sebből vérzik. Szinte semmi infó, a fórumindító már nem egy fiktív történettel állt elő, így értelmetlen az alap esetet tárgyalni. A fórumindító maga is sérült, többször használta a címben szereplő mondatot saját magára. Én csak ebből tudok kiindulni.

Mert ebben nőtt fel, neki ez a természetes gyerekként, kamaszként.

Ha újabban változott volna meg, akkor nagyobb az esély rá, hogy a lány kiáll magáért, tesz valamit. Mert tudja, tapasztalta, hogy lehetne másképp is.

Sokszor az a gond, hogy az ember szinte eszre sem veszi, hogy fulladozik. amikor meg igen, nagyon nehez belole kimaszni. A felismeres mar fel siker. Ezutan mar csak ki kell gondolni a megoldast es a "hogyan" utan a megvalositas utja lepni.

Iszonyu nehez szembe nezni az ilyen problemaval.

Rengeteg energiat sz el az embertol.

Tökéletesen igazad van.

De ebben a történetben nem derült ki, hogy ez az apa mindig is ilyen volt-e, vagy (ahogy mások is feltételezték) egy nem régi trauma váltotta -e ki ezt a viselkedést nála. (halál, betegség)

Ebből a feltételezésből kiindulva próbáltam afelé gondolkodni, hogy lehet, hogy nem a messzire szaladást kellene választani, hanem megérteni az apát is, és közösen jó mederbe terelni a kapcsolatot. Ha mindig is ilyen volt, akkor nem értem, mire várt 23 éves koráig a lány.