Amikor kattan egyet az agy...

Fogyókúrás cikk millió számra születik. Sikersztori milliószámra születik...

És mi nők mégis várunk. Várunk arra az utolsó kis kattanásra az agyban, ami erőt ad. Kinek mi kell ehhez a kattanáshoz?

Vannak csajok, akik naponta megehetnek egy disznót sült burgonyával és mégis nádszálak. Erre mondják, hogy genetika.

Nem tudom, hogy az-e, de tuti, hogy majdnem felér egy lottó ötössel.

Vannak csajok, akik ha megérzik magukon a legkisebb felesleget, máris riadót fújnak.

Tornáznak, edzenek kettőt és kész, újra szuper alakkal vonulhatnak a női nem többi elfuserált tagja előtt.

Van a következő csoport aki állandóan fogyózik, sportol, az alakja normális kategória. Velük most ne foglalkozzunk, más tészta, egy kis önértékelési zavar, majd egyszer ehhez is írok egy cikket :))

Vannak, akik állandóan fogyóznak, de kövérek. Hm... Ez akkor hogy van?! Fogyózik, de kövér?

Alap. Rengeteg.

Itt még nem volt meg az agykattanás. Olyan ez, mint a kocsiban a vezérlés, ha egy pötit is el van rakva, akkor az egész gépkocsi szar. Fogyózik, piciket eszik. Mondjuk úgy ezerszer egy nap. De persze minimális kalóriát egyszerre. Na de ezerszer a minimális az túlontúl maximális.

Vagy egy hétig semmi, aztán egyszerre három hűtőnyi adag. És a sírás, a jajgatás, hogy én alig eszem, mégsem fogyok. Beteg vagyok, a pajzsmirigyem miatt, a szívem miatt, a seggem miatt.

Mert csak akkor jó, ha teli van a segg mindenféle jóval. Persze szigorúan kis kalóriás dolgokkal.

Na ez már az elfuseráltak közül egy csoport. Egy elég nagy csoport. Most lehet, hogy ezen sokan megsértődnek, hiszen sokan mondják ezt, hogy alig eszem mégsem fogyok. Senki ne vágja be a hisztit, én is ilyen voltam, ismerem a fajtát.

Az utolsó előtti csoport, aki fogyózik és még sportol is. Őket egyből ki is venném az elfuseráltból, mert már megtette az első lépést. Felkelt a fotelből. Az agya egy pillanatra bekattant a helyes állásba,de még nem a véglegesbe. Hmm... Hiába... Még mindig szar a verda, nem jó a vezérlés.

Pedig ide már csak egy pici igazítás kell, mégpedig egy kis türelem és bizalom magunk iránt.

Van egy kedvenc mondásom:Várni csak az tud, aki biztos benne.

Hát ez az, itt van a bibi: nem vagyunk biztosak magunkban. És miért nem?

Mert el van téve a vezérlés... kell egy szerelő.

De mikor mondjuk ki, hogy kell egy szerelő?

Amikor már ezer megaláztatás ért, amikor már ezerszer sírtunk, ezerszer álcaboldogított a csoki, amikor már nincs több gatya, amiben levegőt tudna venni az ember...

Kell egy utolsó rúgás, egy utolsó sértés, vagy csak egy megvilágosult pillanat, egy könyv, egy ajánlás, vagy egy sima seggberúgás. Na ekkor kell a szerelő!

A szerelő pedig kéznél van, hívni sem kell, te magad vagy, te magad tudod átfordítani az emlegetett vezérlést a helyes állásba, abba a helyesbe, ahonnan már nincs visszafordulási lehetőség, ahol az ÉLET van.

Csak te vagy, aki ki tudja dobni a csokit, aki magára húzza a fitnesz cuccot, aki tarzan üvöltéssel végigveregeti a mellét:

Hogy igen, gyerünk te dagadék, változtass, semmi az egész, csupán egy kis türelem, egy kis sport!

Csajok, én azt mondom, nincs holnap, ma van, ma van itt az ideje, hogy végigveregesd azt a mellet!

Ma van itt az ideje annak, hogy felállj, hogy ne keress kifogásokat!

Ma van itt az ideje annak, hogy elhagyd az elfuserált csoportot!

Ma van itt az ideje annak, hogy elkezdődjön valami új, valami örömet adó izzadva sportolós ujjongás.

Jaj kihagytam az utolsó csoportot. Hmm... lehet, hogy most jön a sértés a javából.

Ők, akik kövérek, esznek, nem sportolnak, és azt állítják boldogok így, ahogy vannak.

Hát én ebben nem hiszek. Van olyan, hogy boldogsággal tölt el valakit, hogy a nadrágja megfelelő méretű kisebb autógarázsnak?

Van szétdurranó boldogság?

Van nem kapok levegőt boldogság?

Van három lépcsőtől elájuló boldogság?

Nincs. Csak hazugság van. Magunk felé.

És most annak pár mondat, aki megsértődött:

Én nem azt mondom, hogy mindenki legyen bomba nő, nem azt mondom, hogy mindenki keljen fel és fusson el a legközelebbi fitnesz terembe. Én azt mondom, engedjük megtapasztalni azt az érzést, amit a kevesebb kaja és a sport ad. Akárhány évesen, akármilyen betegen, akármilyen lelkiállapotban, álljunk fel a fotelből, az időhiányból, a kifogásokból és emeljük fel a karunkat, lépjünk a lábunkkal és üvöltsük a világba, hogy:

Egy, két, hááááá! Kezdődik az életmódváltás!