Alkoholista a családban (beszélgetés)

Egyetértek.

Én menekülni fogok, nekem "kedves" édesapám alkoholista, sokszor már ott tartok, hogy véresre verném az undorító pofáját.

Elrontotta az egész életem, fegmán hozzám vágta, hogy nem érdekli, így jártam.

Most is pitsa részeg, megkapta a fizut, de erre a hónapra legalább van pénzünk, mert az előzőben elitta, gépezte, nem tudom mi történt, nyomorogtunk.

Bárcsak el tudnék menekülni innen, de több, mint fél millám eltapsolta, átvert anno nagyon....

Gyűlölöm az életem, és minden mást is, emiatt a sz*r, farok miatt....

Nekem az apám alkoholista. Nem tudom mióta, mert mióta az eszemet tudom, mindig részeg volt. Most is az...

Egész gyerekkoromban vert, már nem is dolgozik mert teljesen tönkretette magát az itallal, leszázalékolták. Azóta csak sajnáltatja magát másokkal, hogy ő milyen szerencsétlen, hogy beteg, pedig magának csinálta. Annak ellenére, hogy cukorbeteg, minden nap részeg. A lába állandóan fekélyes, a lábujjait már ledarabolták.

Sajnos ő nem az a fajta, hogy iszik, hazajön és alszik... Iszik, hazajön, hozza haza a piát, itthon is iszik, és veszekszik, kötözködik, verekszik. Elviselhetetlen. Úgy érzem, nem bírom tovább. Ő nem veszi észre, hogy alkoholfüggő, azt gondolja, hogy csak keveset iszik...

Az igazság az, hogy megoldás nincs. Az lenne, ha sikerülne elköltöznünk. A vőlegényemmel az én szüleimnél lakunk, kényszerből, mert nekem nincs munkám és így nem kapunk hitelt. Meg ugye megszűnt a fiatalok lakástámogatása is. Albérletbe nem tudunk menni.

Úgy tűnik, már csak a csoda segíthet :(

Az utóbbi időben egyre inkább megtanultam NEM-et mondani. Persze, amikor valakit nem a szeretet motivál az irányodba, hanem más, mondjuk a birtoklási vágy (én ennek a családnak pótgyermek vagyok), akkor ha nemet mondasz, rögtön jön az érzelmi terror, az értetlenkedés, hogy miért teszed ezt és a vád, hogy ilyen meg olyan vagy. De én tudom, hogy nem én vagyok hülye, hanem a tükör görbe, amit elém tartanak és így fogom tudni kezelni. Persze a valakihez, valahova tartozás nagyon erős motiváció, de akkor sem kell fenntartani bármi áron. Úgyhogy maximálisan egyet értek Veled.

Ahogy röviden leírtad a történeted, látom, Te is nagyon hasonló vagy. Így, hogy mertél NEM-et mondani akkor, amikor kellett, jó irányba terelődött az életed?

Üdv:

Mar30

Velük se biztos hogy kellene a kapcsolatotot fenntartani. Társas lények vagyunk, de ha sok mindenbe nem értünk egyet, akkor szakítás.

Szerintem.

És nem kell tűrni mindent. Én is elváltam közel 2 évi házasság után. ( 1986 - ba léptem, 1987 mondták ki )

Jól bevált, nyugodt életed van, Ne Engedd Senkinek Hogy Belekotyogjon.

Nagyon köszönöm a választ. Bíztató. Valami ilyesmire gondoltam én is. Próbálom a jót látni a rosszban: ez biztosan hatékony szűrő lesz, hogy valóban az a valaki-e a nagy ő.

Azonban azzal a bizonyos rokon családdal pattanásig feszült a helyzet, mert szerintük egy gyereknek mindent tűrni kell és nem szabad ellenkeznie a szüleivel semmilyen körülmények között. Csakhogy én már nem vagyok gyerek. Azt hiszem, őket, bármennyire is nem szeretném, de elveszítem.

Még egyszer köszönöm a választ és megerősítést és Boldog Új Évet kívánok.

Üdvözlettel:

Mar30

Hivatkozz arra, Nagy fájó pont ez, de így volt helyes. Munkám van amiből ( bizonyára ) megélek, fönntartom magam.

Ha ez nem elég, nem biztos hogy Ő az igazi..

hirtelen ez jutott eszembe.

Békés új évet. Hidd el van, lesz olyan aki meg fogja érteni..

Kedves Tagok!

Tanácsot szeretnék kérni, hiszen látom, hogy itt hasonló problémákkal küzdő emberek vannak.

Anyám, amióta vissza tudok emlékzni, alkoholista. Magam is átmentem rengeteg szörnyűségen. Nem részletezem, mert az itt regisztráltak ezt el tudják képzelni. Apám, sajnos, nem jelentett számomra segítséget. Hobbijába menekült, hajnalban elment otthonról és csak késő este jött haza. Addig én küszködtem az ön és közveszélyes anyámmal. Bátyám sem volt ebben jelen, mert sokat elcsavargott és később ő is alkoholista lett. A gondot csak fokozta, hogy az anyám és az apám családja kezdetektől fogva háborúzott egymással és ez leginkább rajtam csattant. Egyik oldalról azt hallgattam, tiszta olyan vagy, mint a hülye apád, a másikról pedig, hogy mint a hülye anyád. Sok munka árán önálló egzisztenciát tudtam teremteni. Nem ment könnyen, minimális jövedelemből albérletben kezdtem, de megállok a saját lábamon és talán nem szerénytelen azt mondanom, hogy büszke vagyok arra, amit elértem. Velük pedig nem tartom a kapcsolatot. Azóta az életem fellendült, megbecsült munkaerő vagyok egy cégnél. Ezt persze nagyon nehezen tűrték, fenyegetéssel, sőt, a bátyám még veréssel is megpróbálkozott, hogy visszafordítson. Még a munkatársaimat is zaklatták. Később egy távolabbi rokon családdal kapcsolatba léptem és hozzájuk jártam "haza". De ők sohasem tudták igazán elfogadni, hogy eljöttem. Szerintük bűnös dolgot követtem el, mert ilyet gyerek nem tehet a szülővel. Nem értik, hogy nekem így volt esélyem arra, hogy elindulhasson az életem. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy számítsak rá, hogy egy ilyen háttér miatt engem mindig hátrányos megkülönböztetés fog érni. Az emberek szeretnek "ítélkezni". Veszítettem már el egy kapcsolatot, mert az illető nem tudta elfogadni, hogy én nem akarok visszamenni a családomhoz. (Bár, szerintem ezt csak ürügynek használta)

A tanácsot abban kérném, hogyan fogadtassam el a hozzám közel állókkal, hogy ez az én döntésem, melyet felnőtt emberként hoztam meg és az élet számomra azt igazolta, hogy jól döntöttem.

Illetve, jelenleg nincs párom, de majd ha lesz, akkor hogyan fogadtassam ezt el vele?

Előre is köszönöm, ha tudtok nekem tanácsot adni.

Üdvözlettel:

Mar30

Sziasztok!

Már korábban írtam ide, mert jobban éreztem abból a szempontból magam, hogy kiírtam azt ami nyomja alelkem. Az én édesapám iszik, jó pár éve, ez már nem ivás mániákus függőség. De most már olyan szintre került, hogy egyszerűen nem beszámítható. Épp ma ugrott volna neki anyunak, ha nem vagyok itthon nem tudom mi történik. Sajnos az egyetem egy városhoz köt, és csak hétvégén vagyok itthon, ominózus mai eset során csak finoman meglöktem, és vissza vett. Sajnos, aggódom mi van, ha nem vagyok itthon, vagyis most már mi lesz. Egyre nehezebb nem csak nekem, anyunak is, mert tesóm már férjhez ment. Én próbálom tartani a lelket benne, de már ott tartok, hogy én sem hiszek magamban. És persze dolgozunk, hogy megoldjuk azt amit apám elcseszett. 21 évesen azért nem ilyennek kellene lennem (látom a boldog párokat, akiknek csak annyi a problémájuk hová mennek este vacsorázni, vagy mit néznek a moziban), nem elég az egyetem, mert eléggé húzós, és muszáj a jó jegy mert ebből lesz ösztöndíjam amiből tudok segíteni anyunak anyagiakban, ugyanis családi vállalkozásunk van csak jó édes apám annyira beszámíthatatlan, hogy elbaszta az egészet szó szerint. Elitta a vegyszer árát, a műtrágya árát, és eső sem volt szóval termés nuku, a teljes csőd szélén evickélünk, és ő még jó pofizik a kereskedőkkel és 50-60% árengedményt ad. Mindennapos a hétvégi üvöltözés, hogy nem csinálunk semmit, és nem tudjuk mi az a gazdaság, és én se érek semmit, mert diplomával kitörölhetem majd, egy nulla vagyok, ő csak fizet, hogy én éljem a kis életemet, mellesleg államilag finanszírozott képzésben vagyok, ami meg kell nekem azért megdolgozom, de hát ő tudja. Szóval ez is nyomja a vállam, idegileg kész vagyok mi van itthon, az egyetem is stresszel, magánéletem semmi, hál istennek vannak jó barátaim, de egy társat még nem sikerül találnom, pedig nagyon vágyom már rá, "mert túl jó vagyok", vagyis ezt mondta nem régiben egy lány aki dobott, nagyszüleim egyike betegeskedik, testvéremék is csak 2 hetente vannak itthon mert ők is dolgoznak, persze én nem iszom, nem is járok olyan helyekre sem, meg pénzem sem engedi, ha engedném se tenném, ezért ki is néznek évfolyam társak, de nem érdekel, egyedül egy hobbi egy bizonyos sportág kapcsol ki, ha tehetem azt űzöm. Próbálok fusi munkákat végezni, szakom következtében van rá lehetőségem, most is akad 4 határidős, de nem tudok velük haladni a dolgok miatt. De ennek jó vége nem lesz senki szemszögéből. Kész vagyok magyarul, de fel nem adom az biztos, csak sok, és elegem van, félek, hogy az egészségi állapotunk megy rá erre, mert nem normális naphosszat görccsel a gyomorban lenni a szülői házban. Bár ne is lenne már köztünk, ilyet nem szabad mondani tudom, de akkor is, ennek értelmem nincs. Elválni nem akar azt mondta inkább tönkretesz minket de semmit nem ír alá! Szóval azt kívánom, hogy senki ne élje át ezt a poklot, szerencsés az akinek nem ilyen apja van. Annyira vágyom egy igazi családra, és remélem nekem azért megadatik, és úgy szerethetem a gyermekeimet és feleségemet majd, mint ahogy apám nem tette azt.

Üdv

Igy igaz, minden józan és normális, rendes ember

vágyik tisztességes és megfelelő családra, ahol közösen megteremtik a harmóniát és ami hiányzik a kommunkiáció a megbeszélés az őszinteség és mindent

megtesznek, hogy a hozzátartozókról gondoskodjanak.

Aki sajnos ettől eltérő tipus, annak a fejében meg

sem fordul mekkora károkat okoz és főleg bánatot

keserűséget a környezetében eszébe sem jut tönkreteszi a körülöttelevőket. Ugy mondják két emberen mulik és kettőn áll a vásár ez jogosan

feltehetjük a kérdést, miért a férfiak zöme válik

alkoholitává mi váltja ki vajon ezt az igazságot

somem lehet kideriteni talán még a szakemberek sem tudják rá a választ.

Üdv.Anyuci91

Kedves mélységesen együttérzek veled általában a

hivatalos felmérés szerint tényleg az ilyen ember,

aki még verekszik is fel tudja boritani a családi

életet nagyon sokan cselekszenek igy, de nem tudni pontosan az okát, mert soha nem tudják kideriteni.

A te esetedben bármennyire is tragikusan alakult

megfizetett a saját bűneiért. Az én apukám is néha

felöntött a garatra, mert anyukámmal sosem tudtak

semmiben dülőre jutni aztán a feleségnek kellett kézbentartani a dolgokat. Mondjuk volt munkahelye

és csak az volt a főbaj olyan ivócimborákkal haverkodott, ami sokat rontott rajta. Nagy ritkán előfordult, hogy verekedett én akkor teljesen kétségbe voltam esve. Az is érdekes az egészben

megteremtették a normális otthont és még sem voltak sohasem elégedettek semmivel sem.

A furcsa az egészben én soha szeretett nem kaptam

tőle esetleg anyukámtól. Már régen vége,de olykor

eszembe jut nagyon fáj. Az én családommal hála a

jóistennek jó a kapcsolatom bár az én férjem is

megitta néha a magáét, de soha senkit nem bántott

és a gyereknevelésből is derekasan kivette a részét. Bármi volt a lányoknak szivesen vásárolt

ruhát, cipőt, táskát, amit kellett. Bennünket

sohasem hanyagolt el. Bár mindenkinek hasonlóban

lenne része és boldogságban. Manapság olyan ritka,

mint a fehérholló.

Köszönöm, hogy meghallgatattok.

Üdvözlettel. Anyuci91.

Sziasztok.

Legszörnyűbb dolog egy ilyen emberrel együtt élni.

Nekem is az apukám alkoholista volt.. Még egészen kicsi voltam de már akkor is emlékszem a sör az asztalon mindig ott volt . Tehát sosem tagadta meg az alkoholt. De később.. minden egyre csak rosszabb lett.. És mind ezt 5 évesen átélni, mikor még nem nagyon értettem mi miért történik így.. én csak féltem, rettegésben éltünk. Hogy éjjel mikor jön haza részegen és mikor veri meg anyukánkat.. Minket anya csak beküldött a szobába hogy ne lássuk mi történik, és onnan hallottuk mi folyik. Mind ez éjjel 1 órakor . 2 kor.. Körübelül 2 év alatt olyan szinten tönkrement a család miatta hogy egy éjszaka elmenekültünk. A nagyszülőkhöz. Persze folyamatos zaklatások , fenyegetések stb.. Míg nem 2002 okt 22 az alkohol megölte. Nem tudtam mit reagáljak mikor meghallottam (9 évesen). De az apám volt.. ugyanakkor ahogy növök annál többet gondolkodom rajta hogy miért történt ez így.. miért pont velünk..és annyira bánt hogy nem tudtunk tudtam ez ellen semmit tenni.. nem látja ahogy felnövünk.. nem tudok már bezsélni soha többet vele .. nem kérdezhetem meg miért..

de aki egyszer elindul az alkohol óriás lejtőjén az nem áll meg..

áááá tudom hogy nem tudtok segíteni....nem segít itt már semmi. (ugyanez volt a nagyapámmal is, meg a nagybátyámmal.öröklött hajlam az ivásra)

de egy kicsit már megnyugodtam...és kipanaszkodtam magam

ezek a viták kikészítenek. azt szajkózza hogy baj van velünk..de hogy mi? azt sose mondja...maga se tudja

az én apám is annak nevezhető. bár ő dolgozott egész életében. csak akkor volt full részeg amikor nem. csak hát tönkreteszi a családot. azonkívül, hogy a szégyent csinálja még kötekszik is. ha iszik egyszerűen elszáll az agya és elképesztően irreális dolgokat talál ki és vág a fejünkhöz. mocskol minket, nem érünk semmit, nem tudunk semmiről egyedül ő a valaki. ilyenkor nem lehet leállitani. vitatkozik, provokál. mindig csak magával van elfoglalva, egoista, önző disznó. soha nem érdekelte őt a család. bár ő azt állítja hogy szeret minket, ő soha semmivel minket meg nem bántot (ha ilyet állítunk hazudunk)és hogy miattunk dolgozik (annak ellenére hogy szívbeteg!!!) és ezért beteg mert nekünk soha semmi nem elég. mi mindig többet és többet akarunk. pedig mi soha semmit nem kértünk tőle (nem is mertünk volna...hiszen mindig fehánytorgatná).

már 2 napja cirkuszol. én pedig rettenetesen ideges vagyok tőle. nem birom csendben hallgatni, ahogy anyukám teszi.

még szerencse hogy egyetemista vagyok és holnap megyek vissza a kollégiumba....de mi lesz nyáron???

sziasztok.

29 éves vagyok, és alig emlékszem olyan alkalomra, mikor apám ne lett volna részeg. szüleim 13 éves koromban elváltak, emiatt. rengeteget könyörögtünk neki minden nap, h hagyja abba, beszéltünk vele családostul, egyesével, semmi eredmény. mikor meghalt apám 3. testvére is, beültettette magának azokat a kis golyókat, h az anyjának (mamámnak) ne kelljen még őt is eltemetnie. ezzel 3 évig nagyon jól megvolt, de mivel nem ment vissza minden évben, visszaszokott. itt is elrontottuk, h nem mentnk el vele. csak be kell rakni a kocsiba és elkisérni. azóta nincs megállás. volt, h ott aludt az ágyában, míg égett körülötte a ház. miatta. minden barátom előtt megalázott már a részegségével, az életünket pokollá tette, 18 éves korom óta dolgoznom kell, h meg tudjak élni és fizessem az egyetemet. de sosem nyúlt hozzánk, se anyámhoz. apám a legjobb ember akit vha ismertem, csak túlságosan gyenge volt a problémáihoz. fél éve pszihoterapeutához járok, h megpróbáljam feldolgozni az eddigi életem apámmal, m belepusztulok, h mennyire sajnálom őt. tudjátok, én most kezdem azt érezni, h mi rontottuk el. a család. nem könyörögni kell nekik, az semmit nem ér. semmit. tenni kell. nyílván nem mindenkinél lehet, m aki agresszív, az veszélyes. de ha elég erős a család hozzá, tegyétek meg! vigyétek el, mindegy hogyan. ahogy vki írta is, megvárni míg rosszul lesz a józanságtól, és irány a kórház, ha pár hétig tiszta, talán rávehető. ha meg nem, akkor én sem tudom, magam is csak keresem a megoldást, m nem akarom feladni, és ne tegyétek ti sem. főleg, ha szeretitek. főleg, ha az anyukátok. van egy klinika szigetváron, ahol az u.n. minnesota modellt alkalmazzák, állítólag sikerrel, én is most találtam rá. vagy keressetek anonim alkoholistáktól hozzászólásokat, történeteket, és olvastassátok el vele, mikor józan. mindenkinek megvan az oka, amiért iszik, meg kell találni. én igenis hiszem, h a családon múlik. persze nem minden esetben, de nálunk pl. biztosan, és sokatoknál is lehet még segíteni. és ne tudjátok meg, milyen rossz erre utólag rájönni, h nem így kellett volna. tényleg ne adjátok föl, vmi módot kell találni rá, és ezt csak ti tudjátok megtalálni. a beültetős módszer egyébként nagyon jó, csak évente ismételni kell, ez nagyon fontos. apám is rengetegszer került lórházba, de az mit sem ér, csak megverték és megalázták. így nem lehet leszoktatni senkit. pszihológus is segíthet, ezt is írta már vki (a gonosz váradi doktoros történet), sőt ez kell is hozzá. mindenkit csak bíztatni tudok, m ha igazán szeretitek ezt a családtagot, úgysem tudtok tőle elfordulni, bármennyire is hiszitek, h gyűlölitek.