Akiket cserbenhagytak (beszélgetés)

Szia!

Lehet tudni, h mi és hogyan alakult?

Köszi

M

Tudod, valahol én is ezt gondolhatnám, de nem az! S ezzel még véletlenül sem akarom védeni, mert a cserbenhagyására nincs bocsánat. Bár rendkivül zárkózott ember, nyilván ezért is élt egyedül elég sokáig, itt azt hiszem inkább arról van szó, hogy nem elég ERŐS, nincs energiája rám, egyszerüen nem férek bele az "életébe", mert elmerül a problémáiban.

Tudom, hogy mi, nők, sokkal, de sokkal erősebbek vagyunk. És én már nem először állok fel a padlóról.

És azt gondoltam, hogy közösen beszélünk a cserbenhagyás bármelyik változatáról, tudunk tanulni egymástól, egymás erejéből.

Ez nemrég történt, alig egy hónapja. A kapcsolatunk akkor már 9 hónapja tartott. Szóval Mamám elhunyt szeptember 17-én, csütörtökön, ezt este meséltem neki skypon és másnap, pénteken kezdődött egy három napos kiállítás, amin részt kellett vennie. kb. 8 perc dolgozunk egymástól, nem jött át még egy ölelés erejéig a követező héten, skypon is csak annyit tudott közölni, hogy "hullaállapotban leledzik" - értsd: fáradt. Benned aztán van empátia - reagáltam, mire valószinű megsértődött. Aztán csend, majd azon a héten vasárnapra hívott le a hugáékhoz egy könnyü kis vacsira - nem értette miért nem tartok vele. Mintha nem fogta volna fel, hogy nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy jópofát vágjak. És a hugáéknál az lett volna a fő téma, hogyan kell felügyelni a 14 éves gyereket, mert neki tréningre kell mennie.

Tudni kell róla, hogy júniusban neki ítélte a bíróság a 14 éves fiát (elperelte az anyjától), ráadásul anyagi problémái is vannak. Szeptemberben, mivel indult az iskola már alig-alig találkoztunk, talán ha két perce pár alkalommal. Már nem hívott telefonon, a skypon is alig beszéltünk. Bár október elején volt egy rövid találkozónk, (anyagi dolgokat kellett megbeszélnünk) és akkor mondta, nem fog bocsánatot kérni, mert nem akart megbántani. Azóta meg se kép, se hang.

2 és fél évet töltöttem együtt valakivel. Az utolsó fél évben együtt is laktunk. Hétköznap Debrecen, hétvégén itthon voltunk, rosszat nem tudok mondani róla. Családtervezés, stb, ami ilyenkor van. Aztán volt egy kisebb műtétem, még ez sem okozott gondot. Júniusban volt a 30. szülinapom, óriási meglepi bulit szervezett a mostohaanyám, s Zs. Elhittem, h senkinek sem jut eszébe, h egyáltalán létezem, aztán este igen jól meglepődtem. Másnap Zs kérésére felkerestem a dokit, h gyerekvállalásról beszéljünk (én is szerettem volna, de a műtét miatt inkább később). Kiderült, h akkor már 10 hetes terhes vagyok. Még aznap szakítottunk, s hazaköltöztem. Örjöngött, s mindent megtett, h elvetessem a babát. Közölte, h a nevét sem adja, s nem érdekli az egész.

Azóta sem tudok róla semmit, bár nem is érdekel. Ha történik vele valami rossz dolog akkor természetesen engem hibáztat, s akkor vádaskodik, de már ez is hidegen hagy. Megpróbált meggyőzni, h adjam örökbe a gyereket.

nekem sincs olyan igazi nagy barátnőm, egy se! mondjuk olyan, mint a tied volt, nem is kéne:(

Szemét dolog volt, amit tett veled, és még ő nevezi magát bnőnek?! Felháborító!!

Próbáld valahogy védekezni?(magyarázkodott?)

Hú, ez kemény!!

Nem lettem volna a helyedben:(

Mit tettél?

Szia!

Szerintem nem lehet feldolgozni, csak az idő segít, hogy az ember tudjon tovább élni.

Sziasztok!

Olyan emberekkel szeretnék ezen a fórumon beszélgetni, akiket a lehető legrosszabbkor cserbenhagyott a "barátja". Ti hogyan reagáltatok rá? Hogyan dolgoztátok fel?