A világháló rózsaszín szemüvege

Hat évig tartó kapcsolatom után, nagyon nehezen kezdtem el újra egyedül, önállóan élni, ismerkedni. Úgy éreztem taszít a város, az emberek, az ismeretlen arcok. Biztonságban akartam tudni magamat és a kis lelki világomat, így jobbnak láttam, ha a megszokott szobám négy védőfala között maradjak. Mivel én is, mint minden ember, társas lény vagyok, egy idő után szükségét éreztem annak, hogy emberekkel kommunikáljak. Mivel még mindig nem volt erőm ahhoz, hogy kilépjek az ún. valós világba, könnyebbnek látszott a számítógép egyszerű bekapcsolása. Igazából nem konkrét céllal indítottam el a virtuális szörfözésemet, csak le akartam magam kötni valami újjal, érdekessel. Pár hetes értelmetlennek mondható keresgélés után találtam rá Hoxára is, és valójában akkor tudatosult bennem, hogy nem én vagyok az egyedüli szörfös ezen a tengeren...

Két éve, egy már megszokott magányos szombati estén, miután a jól bevált kifogásokkal ismét lemondtam minden programomat, böngészni kezdtem egy társasági oldalon. Korombéli emberek, főként fiúk adatlapját nézegettem, különösebb cél nélkül (na jó, talán a nagy "hátha ma..." miatt is).

Ekkor történt meg az első "csoda". Megláttam Őt! Nem volt szokásom senkinek sem írni, véleményezni, de úgy éreztem neki kell, hozzá kell szólnom! Meg is tettem, persze csak óvatosan és taktikusan. Nagy meglepetésemre nagyon is benne volt a beszélgetésben. Az egész szombat éjjelt végig beszélgettük. Szinte vonzottak a szavai, mondatai, gondolkodásmódja, mindene.

Annyit tudni kell, hogy a beszélgetés közben kiderült, hogy nem csak, hogy nem egy városban élünk, de még csak egy országban sem, ami elég negatívan hangzik, ennek ellenére nem tört meg a varázs.

Attól a naptól kezdve minden nap beszélgettünk, hosszú órákon át, mindenről, ami csak létezik. A beszélgetések alatt már kialakult bennünk egy érzés, ami azt sugallta, hogy ez még így, interneten keresztül is más, mint egy barátság. Nehezen vallottuk be egymásnak, hogy megtörtént az, amiben nem igazán hittünk, de nem akartuk elsietni.

Egy hónapos intenzív beszélgetés után úgy döntöttünk, hogy márpedig találkoznunk kell.

Érdekes, hogy bennünk soha sem fordult meg az, hogy mi van, ha a másik nem az, akinek mondja magát. Teljes mértékben bíztunk egymásban, és mint utóbb kiderült már akkor ismertük egymást, az internetes beszélgetések elegek voltak ahhoz, hogy tudjuk a másik gondolatát. Az első találkozásunkkor történt meg a második "csoda". Első látásra egymásba szerettünk. Hihetetlen élmény volt.

Azóta eltelt másfél év. A második "csodát" követte a harmadik és így tovább, a mai napig egy csoda vele az élet.

Voltak nehezebb időszakok a kapcsolatunkban, mert sajnos a kettőnk közötti távolság ugyanakkora maradt, de a szerelmünk széttörte a határokat.

Idén nyárára tervezzük az összeköltözésünket.

Hihetetlenül boldogak vagyunk, de erre a boldogságra nem találtunk volna rá a mindent beszövő világháló nélkül!

Sok sikert mindenkinek a társkeresésben, legyen az internetes, sms-es, vagy a hagyományos ismerkedési mód. A lényeg, hogy miután egymásra találtatok, szeressétek egymást nagyon.