A vágyakról

Igen sokféle spirituális irányzat létezik, ezek közül több is van, amely arra ösztönöz, hogy tegyük magunkat egyre függetlenebbé testi vágyainktól.

Egyes szélsőségesebb tanok szerint csak úgy érheti el valaki a megvilágosodást, ha teljesen magába fordulva - minden fizikai ingertől elszigetelődve, csupán minimális táplálékkal és ivóvízzel fenntartva a fizikai test élettani folyamatait - vizsgálja meg létezésének valóságát. Buddha azt tanította az őt követőknek, hogy az emberi szenvedést a vágyak és a sóvárgás okozza, és aki ettől képes megszabadulni, az válhat csak igazán szabaddá.

De mi is a vágy? Hogyan lehetne szavakba önteni? Amikor valaki vágyakozik, boldogságát egy jövőben megvalósuló eseményhez köti, tehát a jelenében egy elképzelt jövőt él át újra és újra. Aki pedig boldogságát csak a jövőben képes elképzelni, az a jelenében, tehát megéléseiben soha nem lehet boldog. Jelen pillanatait a folyamatos reménykedés, önbuzdítás, és a jövőjében elképzelt esemény megvalósulásának érdekében tett erőfeszítések jellemzik, mindez tarkítva egy igen erős hiányérzettel. Ezért is van az, hogy aki például tárgyak, „ereklyék” megszerzéséhez, vagy valamilyen egyéb jövőbeli cél eléréséhez köti boldogságának kiteljesedését, soha nem válik igazán boldoggá, hiszen a boldogságot nem a jelen pillanatában keresi.

Az ilyen ember mikor eléri a célját, vagy megszerzi azt a bizonyos tárgyat, csalódottan tapasztalhatja, hogy koránt sem következett be életében az a pálfordulás, amire számított. Az a kitörő öröm, csodás beteljesülés, amit elképzelt magának, nem valósul meg, vagy csak gyorsan múló jókedvet él át, így a benne tátongó űrt, hiányérzetet csillapítván újabb célokat tűz ki maga elé. Új mókuskerékbe száll be és akár egy egész életet így élhet le, hogy soha nem tapasztalta meg igazán a boldogságot, élete csupán keserű sóvárgás.

Aki nem tud hálás lenni létezéséért, életében megtapasztalt minden apró örömért is, az soha nem tapasztalja meg az igazi boldogságot sem. Aki figyelmét folyton valaminek a hiányára és nem a létre, a létezésre összpontosítja, csak e hiányból fakadó keserűség lesz a fizetése.

Az ilyesfajta érzések, hiányt gerjesztő vágyak nem kapnak helyet egy tudatosan élő ember életében. Joggal merül fel sokakban a kérdés: miért kellene fizikai testünkben megélt létezésünket sanyarúan, minden földi élvezettől megfosztva, másoktól elszigetelve megtapasztalni? Nem is kell, épp ellenkezőleg! Ha a vágyaink tiszta lényünkből fakadnak, és nem egy illuzórikus világ elvárásainak akarunk megfelelni általa, nem sóvárgással és vágyakozással, hanem felszabadult könnyedséggel és a teljesség érzésével telik meg a szívünk.

Fizikai testünkben élve is élhetünk boldogan, megtapasztalhatunk csodálatos és kellemes dolgokat teljes tudatossággal és lelki békével, csak tudnunk kell, mi ennek a titka. A titok a teremtésben rejlik: képesek vagyunk-e teremtő erőinket, képességeinket a szolgálatunkba állítani, vagy sem? Itt most nem egyszerűen a gondolataink vagy a képzeletünk teremtő erejéről van szó, hanem annál sokkal többről. A jelen pillanat teljes befogadása, szeretete adja az alapot minden további teremtésnek, ezért is nagyon fontos, ki miként éli meg a létezését földi testében.

Aki energiát szán arra, hogy minél inkább megismerje saját lényét, annak képességeit, és tudatosan fejleszti is azokat, szívéből fakadó vágyai sorra beteljesülnek.