A szerencse sorozat (az élet) (beszélgetés)

Szándékosan extrém példákat hozol, persze, hogy helyeselni fogok, de nem győztél meg, éppen az extrém mivoltuk teszi őket kivételessé, így nem alkalmasak arra, hogy egy viszonylag általánosító megközelítést megerősítsenek, vagy megcáfoljanak.

Egy szóval sem mondtam, hogy nincs tőlünk független vonatkozás, ezek a körülmények, nyilván hatással is vannak ránk, én arra céloztam - ha kissé esetlenül is, mint ált. -, hogy ezek jelentősége van túlértékelve a saját felelősségünk tükrében. Megkaptad a pofont, nem számítottál rá, elfogadom, ez egy rajtad kívül álló esemény, de nem lehet egész életedben erre a pofonra hivatkozni, függetlenül az erejétől, és a szerencsefaktor hiányát okolnod, mert éppen soványkának mutatkozott a felkínált szalmaszál. (Az extrém, ill. a későbbi orvosolhatatlan következményekkel járó pofonokat most kizártam a vizsgálatból.)

Sokkal több a kínálkozó lehetőség, mint a sebeit nyalogató "károsult", számomra csak ez olvasható ki a szerencsének tulajdonított túlzott jelentőségből. Félre ne érts, T/2 a nyelvtani kategória, ami az érintettséget illeti.

Kben gondolod, hogy a "lepusztult drogos" királyfi számára szerencsés esemény volt a lottófőnyeremény??? Nyilván a legalkalmasabb személy lehetett egy ekkora összeg befogadására. Kíváncsi lennék a történet befejezésére, vajon hol, hogyan, egyáltalán él még emberünk, vagy azonnal elvitte a nyereményből megvásárolt 10szeres adag beinjektált heroin? A mázlista.

A statisztika lehet, hogy a pálya szélén marad, de ettől még nem a szerencse döntötte el egy kevésbé esélyes csapat győzelmét, az aznapi rossz teljesítmény oka lehet egyszerűen rosszul kikalkulált formaidőzítés, míg a másik oldalról ennek remekbe szabott kihasználása. A legerősebb csapat kifejezés is megkérdőjelezhető egy konkrét eseményre vonatkoztatva, mert lehet, hogy a legjobb statisztikákkal bír, szakmai körökben a legjobb képességűnek ítélt játékosokkal, a legeredményesebb edzővel, egyesületi háttérrel, kiváló taktikával, ami korábban mindig hozta az eredményt, lefegyverezhetetlen játékstílussal, x alkalmas veretlenségi sorozattal, amit csak akarsz, de egy meccs kétszereplős, az aznapi formát az ellenfél váltotta ki, tehát miért kellene a szerencsétlen időzítést okolni, ahelyett, hogy a konkrét hibákat mérlegelnénk, vagy elismernénk az ellenfél aznap mutatott érdemeit, nem szerencséjét, hanem eredményesebb munkáját, végül is az aznap jobban teljesítő győzedelmeskedett, hol jön itt a képbe a szerencse.:)

Az biztos, hogy nem kihívás érveket gyártani egyik álláspont mellé sem. Életünk végéig "vitázhatnánk" ezen, de ez inkább szemantikai ütközet lenne, mintsem az érdemi mondanivalóé. Sok szerencsét!:)

Mindenki felelős a sorsáért, és mindenki a maga sorsáért felelős.

Mindenkinek meg kell hozni a maga döntéseit, és csak ő hozhatja meg.

Ha pedig lehetőségeket "sodor elé az élet", azzal élnie kell, mert ez az élet csak egyszer van.

Az már szubjektív érzés, hogy ki mit érez szerencsének, ill. szerencsétlenségnek:)

A modern kori pokolgépes merényletek a katonák ellen (ha már harcosokról beszélünk) jól példázzák a vakfaktort. Jó időben jó helyen (2 utcával arrébb) = jószerencse, rossz időben rossz helyen (a bombát rejtő autó mellett) = balszerencse. Nevezd "jó eseménynek", "lehetőségnek" vagy bárminek aminek akarod, - szerintem - akkor is van olyan faktor, ami egyáltalán nem rajtad múlik, csak simán megtörténik és mégis döntően kihat rád. Ezt nem lehet kalkulálni.

Azt a dolgot, amiről beszéltél, én inkább eltökéltségnek, elhivatottságnak és kitartásnak nevezem, de ezeknek - szerintem - semmi köze a szerencséhez (mivel az előbbi egy minősítő tulajdonság, az utóbbi pedig egy esemény, vagy folyomány). Lepusztult drogosok is lettek már lottómilliárdosok, és vasakaratú, tehetséges hadvezérek is faragtak rá a csatatéren egyetlen fertőző beteggel való érintkezésre... a leggyengébb nyert, a legerősebb veszített.

A sportban sem értünk egyet (de ez nem baj). Az aznap bal lábbal felkelt játékos nem előre kalkulálható dolog, a működésképtelen taktika sem az, sem pedig a sérülések. A sportban pont az a legszebb, hogy a statisztika gyakran a pályán kivül marad, így az éppen legerősebbek is ki tudnak kapni az éppen leggyengébbtől... :D holott a leggyengébb az összes többi meccsét elveszíti, az erős pedig megnyerte a bajnokságot :).

"Egyik sincs meg a másik nélkül. Ha mindig a legnagyobb akarat és tehetség és a legjobb felkészülés győzne, akkor mindig a legjobb csapat nyerne, soha nem lenne sérülés vagy hiba és így mindenki más mehetne haza (le se lenne érdemes játszani a meccset."

Miért lenne értelmetlen a versengés, ha legjobb csapat nyer? A tehetség, az akarat, a felkészülés módja nem egzakt mutatók, nem egyértelműen meghatározható értékek, éppen hogy értékes "alanyok" az összemérésre! A sérülések, hibák velejáró kellemetlenségek, azért nem csupán ez áll a győzelmek hátterében, ezek akadályok, nem több. (Ok, hívd őket szerencsétlenségnek, de nem tulajdoníthatod nekik a sikereket.)

"De nincs az a szerencse, amit tenni akarás nélkül ki lehetne aknázni. "

Nem a szerencsét kell kiaknázni,hanem a lehetőséget, és ez utóbbi, az egészen extrém esetektől eltekintve - gondolok itt a konkrét megbélyegzésekre, leginkább a szellemi/testi fogyatékosságokra, ill. egyéb, nem igazán befolyásolható adottságra/betegségre - biztosan adott, nem tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol az élet ne ajánlana fel kapaszkodót, csak általában azzal nem érjük be, néha még észrevenni is luxustevékenység, inkább várjuk a szerencsét, valami ütősebb felajánlást, jelentősebb segítséget, mert ez a könnyebb, átláthatóbb, így kevésbé félelmetes verzió, ehhez nincs szükség másra, mint véget nem érő önsajnálatra, ez pedig megújuló energiaforrás az ember életében.

Szerintem nem a szerencse szükséges mindenhez, hanem az állandó küzdelemre való hajlam vagy felkészültség, a nonstop készenlét, amire nem mindig marad kapacitás, akinél mégis, az nem szerencsés, hanem kitartóbb harcos.

"...szerintem minden előre meg van írva az ember életében." - megfejthetetlen titkos írással vagy nagyon jól kódolva.

Lényege, hogy az ember előtt általában ismeretlen a tartama! Szerencsére! (na!-megint!)

Beállok a hiper-super-market (szatócs!) kígyózó pénztári sorai közül az egy emberke alkotta kígyózásba.

A többi sok-sok tagosból már az ötvenes is elfogyott, mire az előttem "araszoló" nénike?/anyóka? matatja a bukszájában a kétfotintost.

Kisvártatva megszerzi!

Igen! - ám! rámkerül a sor, kifogy a szalag!

Heveny akutom támad ettől, mire sírógörcs leküzdve egy kissé harsányabbra sikeredett röhögőgörcsben!

Ha ez egyszer esett volna meg velem viccesnek mondanám, de a "markec"-eket ez jellemzi számomra!

Ennek ellenére állítom: aki nálam pozitívabb hozzáálású az "lop,csal,hazudik,poropkat szed és "nem anya szülte"!

"Ha én elhiszem, hogy szerencsés vagyok, akkor az is leszek." - Én nem egyszerűen elhiszem, hanem tudom, hogy szerencsés vagyok.

Tanúm is van rá: az életem!

Azt gondolom, ott van "az eb elhantolva", "mennyire?"- "elég jól akarja"-e?

Mennyiség? Minőség?

Azt sejtjük, hogy semmi nem JÁR!- alapból! (élettől?, sorstól?)

Ám!-amikor adódik valami azzal lehet élni, meg még visszaélni is!

A saját jó, vagy rossz döntéseinket minősítjük mindenféle jelzőkkel. (balszerencse, baleset, balsors stb.)

A lényeg, hogy a legritkább esetben

Egyik sincs meg a másik nélkül. Ha mindig a legnagyobb akarat és tehetség és a legjobb felkészülés győzne, akkor mindig a legjobb csapat nyerne, soha nem lenne sérülés vagy hiba és így mindenki más mehetne haza (le se lenne érdemes játszani a meccset :) ). De nincs az a szerencse, amit tenni akarás nélkül ki lehetne aknázni.

Aki csak önmagában hisz és nem vesz tudomást a külső faktorokról az ugyanolyan rossz, mint aki mindent a külső faktorokra hárít. Az előbbi feltételezi, hogy egy olyan vákuumban él, ahol mindent a saját döntései/tettei befolyásolnak (nincsenek más emberek a döntéseikkel, sem társadalmi - politikai - jogi környezet ami minden nap hatást gyakorol ránk és amely változásaihoz idomulnunk kell... stb.). Az utóbbi nem ismeri fel a hibáit, így nem tud a rossz gyakorlatain változtatni. Azt gondolom, hogy mind a kettő téveszme - de csak szerintem az.

A szerencse mindenhez kell. Pl. egy döntésről - általában - csak utólag derül ki, hogy jól döntöttünk-e vagy sem (ez evidens, hiszen ha előre tudnánk, akkor nem hoznánk meg a rossz döntést).

Egyetértek izlanddal, én is hasonlóan gondolkodom, csak egy picit másképpen közelítem meg, inkább a tagadás oldaláról. Tulajdonképpen izland sem a szerencsében hisz, hanem a saját hozzáállásában, és ráutaló magatartásban.:)

A szerencsében való hit az Isteni gondviselésben való hit egy alternatívája, csak egy másik kifejezést rendeltek ugyanahhoz a fogalomhoz, mégse kelljen mindent ugyanarra a személyre kenni, kell egy bűnbak, akit következmények nélkül okolhatunk minden elénk gördülő akadálynál úgy, hogy azért ne legyen akkora a fenyegetettségünk, így a kiiktatjuk a Mindenhatót, lgbbis is névlegesen a történetből. Megmarad az általa kínált biztonságérzet, de szépen megkerülhető vele az önkritika következetes gyakorlása, miért keresnénk magunkban, vagy a rossz döntéseinkben a hibát, ha itt van a mi jolly jokerünk, életünk minden nyomorúságának kiváltó oka. Bezzeg a szerencsések, nekik az élet csupa nyerő lapot osztott, úgy könnyű, hasonló adottságokkal nekünk is könnyen menne....persze, hogyne, ez soha nem fog kiderülni, így könnyű nagy mellénnyel hangoztatni, senki nem tudja számon kérni rajtunk. A szerencse fogalma leginkább azt a célt szolgálja, hogy mindig kéznél legyen egy felelős, akit, vagy aminek a hiányát okolhatjuk azért, amit nem tudtunk elérni, pedig túlnyomó többségben a befektetett energia mértéke a hiányzó láncszem, nem a szerencsefaktor elmaradása. Lehetőség szinte mindig adódik, de a nagy kesergésben néha még akkor sem vesszük észre, ha már átszúrta a retinánkat. Akkor kell a legjobban tekerni a pedált, amikor a legnagyobb az emelkedő, párszor lehet, hogy visszagurulunk, de az igazolás csak az újabb próbálkozásokkal érkezhet meg. Ha megérkezik, azt viszont ne hívjuk szerencsének, azért megdolgoztunk, az a megszolgált fizetség.

...aztán persze minden kezdődik elölről, mert ez egy ilyen játék.:)

Ez a pozitív hozzáállás a helyes. Irigyellek kicsit ezért:) Én sajnos sokszor pont az ellenkezője vagyok.Miért nem mész Egyiptomba,ha annyira szeretnél?- Kérdezték tőlem.Válaszom:mert richtig az a repülő zuhanna le,amin én rajta ülnék.:D

A véletlenekben én sem hiszek,egyetértek veled.

Sőt, szerintem minden előre meg van írva az ember életében.

Szerintem, a szerencse is, mint minden más dolog az életben, csak is és kizárólag HIT kérdése.

Ha én elhiszem, hogy szerencsés vagyok, akkor az is leszek.

És én, elhiszem!:) Sőt, azt szoktam mondani, hogy én annyira szerencsés vagyok, hogy azt a repülőt amelyik lezuhanna, én biztos, hogy lekésném.:)

A véletlenekben pedig, nem hiszek! Tehát, számomra nem is léteznek.

Mit gondolsz milyen, mekkora szerepe van az ember életében a szerencsének?

Vagy csupán az egyén tehetsége a döntő a sorsok alakulásában?

Gondolok olyan "tehetségre", amikor azt hallod: "itt mindent a két kezemmel", "mindent a saját erőmből", "a nulláról indultam" stb. stb.

Hasonló ötleteket megbeszélhetnénk!