A szép csúnyalány (beszélgetés)

Az én anyukám mindíg ezt mondta nekem:

"Kislány,nem fontos,hogy feltünően szép légy.

De a férfiakkal mindíg kedves légy.

Mert a férfi a kedvesben szépet lát,

és minnél kedvesebb vagy ,ő annál szebbnek lát."

Van ilyen is tényleg. A szépség se mindig előny.

Ahogy a viszonylagos csúnyaság se mindig hátrány.

Nem is az elítélés a jó szó erre azt gondolom, hanem az irigység és furkálás és az állandó bizonyítgatás, hogy az ember mégsem olyan hülye, csak azért mert éppen szebb az átlagnál.

Találkoztam már ilyennel, csak ezért írom.

Engem is csúfoltak a szeplőim miatt, amíg kicsi voltam. Most is van, de alig látszik, és azt kívánom, bárcsak észrevehetőbb lenne, mert már tetszik :) A kiközösítés téma sem idegen tőlem, én is átéltem, mert "másabb" voltam, mint ők, aki mellesleg nem is szép, és csak az író/olvasó könyvmolyt látták bennem :) ma már inkább szánom ezeket az embereket.

Előítéletei mindenkinek vannak, főleg ha a külsőről van szó, és a cikk igen jó példája annak, hogy mindenkiben van valami szép :)

Nekem is nagyon tetszik a cikked, jó volt olvasni. Köszönöm! A hozzászólások is elgondolkodtatnak. Én is úgy érzem, hogy az előítéleteket kellene levetkőznünk, és sokkal jobb elfogadóvá kell válnunk. Én elfogadok sok mindenkit és sok mindent olyannak, amilyen; és sok embert látok nagyon is szépnek, különlegesnek és egyedinek. Ez jó érzés nekem is, van mikor elönt a szeretet az egész világ felé, vagy egy-két idegen felé is a szeretteim mellett, akikkel találkozom. Hiszem, hogy nem véletlen kereszteződik az utam azzal az emberével, akivel ismerkedem, találkozom, váltunk pár szót. Persze máskor meg a tömegiszony vagy a buta emberek miatti düh önt el; de hát így lesz meg az egyensúly. Hozzáteszem, kis naiva vagyok, voltam is mindig, csupa bizalommal állok a dolgokhoz, de a sok csalódás megtanított már óvatosabbnak lenni, és mára már én sem hagyom magam mindig; védekezni kell. Tisztelem, becsülöm az embereket, az időseket, de ha belém kötnek, csúnyán szólnak hozzám valami miatt, na akkor én sem a szép illendő formámat veszem elő. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten! De erre az emberek tanítottak meg.

Ja, a párom is szeplős, én szeretem, soha nem zavart; és különlegesnek tartottam már az első pillanatban is, ma már észre sem veszem. El sem akartam hinni neki, mikor mondta, hogy sokat csúfolták ezért; nem értettem, miért?! És volt 1x egy pizzériában, hogy félhangosan csúfolódott egy "felnőtt" férfi a páromon, na akkor akadtam ki rendesen. Csak azért nem osztottam ki, mert vagy 5-en voltak faszik, mi meg ketten.

Én imádom a színes bőrűeket, a félvér embereket is, főleg a babákat, a kisgyerekeket.

Nem értem a szépségversenyeket, össze sem lehet hasonlítani a szépségeket.

Még annyit, hogy én pl. nem járnék szép férfival, soha nem vonzottak a túl helyes pasik. Tetszenek, el is ismerem a szépeket, de a csúnyábbak, a férfiasabbak, a természetesebbek sokkal szexibbek, sztem.

Az viszont biztos, hogy a szép emberek könnyebben érnek el dolgokat a karrierben is. Én átlagos vagyok, néhányak szemében szép is; de amikor a versenysúlyomban voltam (napi futással), sminkeltem és kis szoknyát hordtam nőiesebb cuccokkal, akkor klasszisokkal több bókot, kinyitott ajtót, figyelmet...stb. kaptam. Plusz 25-30 kg, és ez elszállt. Ennyi. Pedig, milyen lenne a világ, ha mindenki szép, sportos és vékony lenne? Szerintem a duciság is kell ebbe a világba és a kevésbé szépség is. Nem?

Akik meg nagy érzelmi intelligenciával rendelkeznek és belülről is szépek, ők meg kincsek!!! :)

Kíváncsi lennék egy ellenkező oldal által írt irományra... amikoris a szépség miatt ítélnek el és furkálnak vkit és kerül emiatt hátrányba...

:-)

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat! Nagyon érdekeseket írtatok, néhány kommenten nagyon meghatódtam, némelyik elgondolkodtatott.

Nekem meggyőződésem, hogy a szépséghez némi szerencse kell és abban is van valami, hogy nekünk is van mit dolgozni rajta...

Egyébként a történet klisészerű, nem tagadom, de valós.

Az előítéletekről sok mindent lehetne írni, nagyon érdekes téma. Gyermekkoromban sokszor voltam csúfolódás alanya, de felnőttként velem is előfordult, hogy egy új kolegát az első mondata miatt sokáig képtelen voltam elfogadni, mert butának tartottam. Szegény biztos idegességében mondott butaságot, ami párosult egy plázamaca kinézettel és én, bár ma már nagyon bánom, nem néztem ki valami sokat belőle, ezért távolságot tartottam, míg aztán úgy nem adódott, hogy elbeszélgettünk...

Pfuj, de piszok emberek vannak a világon......! :(

Jó lecke volt akkor neked is.... :)

Szinte egész gyerekkoromat végigkísérte a kisebbségi érzés.....:( Nem vagyok azért határtalanul csúnya, de azért nem vagyok egy címlaplány sem. :D Családomban még most is csak a külsőség a fontos, sokan vagyunk lányok uncsitesók-tesók, én amolyan kilógok a sorból-voltam, a barátnőim is mások voltak, amolyan "normális" tinik. Belül még mindig félős vagyok, szerintem nem is fogom már kinőni soha, mégis a legboldogabb vagyok közöttük, mert van egy olyan férjem, aki kívül-belül 100%-os, 3 kicsi gyerekünk van és nagyszerűen elvagyunk. Átlagos vagyok, amolyan "tömeggyártmány", és mégis királynőnek érzem magam a szemében. :)

Amikor ilyen történeteket olasok, hihetetlen boldogság számomra, hogy nem vagyok egyedül.:)))))

Egyébként nagyon jó történetet gépeltél kedves író! ;)

Nem tudom, miért párosítják sokan a csúfat a jósággal, a szépséget a gonosszal, ez vicces:) Le merem fogadni, az itt hozzászólók azért - ha nem is rendkívüli - de átlagos testalkattal rendelkeznek, nincs okuk panaszra.

Röviden annyit: ép testben ép lélek - s ezzel mindent elmond a régi jó mondás, ami már-már közhelyesnek hat. Szépség ide, szépség oda - fontos, hogy a testen kellem is, báj is legyen. Senki ne mondja, hogy nem. Valakire lehessen kellemesen ránézni, főleg, ha az a valaki épp az ember társa. Hiszen mellette ébred nap mint nap.

Nagyon szépen megírtad:)))

Nem minden a külső szépség, nem minden a plasztikai sebész kése...

A belső kisugárzás rengeteget számít....Hiába szép valaki kívül, ha belül csúf és gonosz.:)