A pánikbetegség gyógyítható? (beszélgetés)

Nem hiszek abban, hogy azt kell mondogatni, hogy ez irracionális, meg nincs oka, meg hülyeség. Ez bemagyarázás. Nem, valami oka van és nem irracionális. Hisz különben nem létezne.

Kineziológus segített valakinek? Most ezen gondolkodom, csak nincs rá túl sok zseton.

De igen, betegség.

Valóban hálát adhat, aki nem ismeri első kézből.

Kíváncsi vagyok, vajon az a mentős, aki a kezdődő első rosszullétemnél azt mondta, "ilyen nincs", ma hogy gondolja.

Bár igazából nem is vagyok kíváncsi. Tojok rá.

Pánikbetegség, miután minden testi betegséget kizártak, nekem az alábbi tünetetim voltak:

első körben hetekig nem tudtam elaludni, az elalvási fázisba kerülés pontjában felriadtam, nem kaptam levegőt,

következő felvonás, szédülés, magas vérnyomás, csillagok a szem előtt, idegesség, remegés

harmadszor, zavartak a fények, a hangok, nem tudtam utcára kimenni, egy kávézóba beülni, egy boltba elmenni, moziba menni, emberek közé menni....

Akkor ezek nagyon valószerűek és rémisztőek voltak, enyhe depresszióval, halálvággyal.

Szerintem, ezek nem betegségek! Ki lehet TELJESEN gyógyulni. Nem, nem a levegőbe beszélek. Pánikbeteg voltam, általános iskolában jött ki előszőr, olyan szinten, hogy hetekig nem tudtam elaludni. Voltam pszihológusnál, tanultam pár technikát, de nem ez miatt múlt el, elmúlt, mintha elvágták volna, a szorongás persze nem, és az sem hogy mindent túl reagáltam, izgultam mindenen amin csak lehetett. Aztán középiskola végén, érettségi előtt jött ki, olyan szinten, hogy durva fizikai tüneteim voltak (magas vérnyomás). Ekkor pszihiáterhez kerültem, gyógyszeres kezelésre, és isten mentsen tőlük (tisztelet a kivérelnek) de sajnos az a tapasztalat, hogy nem azon vannak, hogy gyógyzser neélkül teljes életet élj, ők ragaszkodnak a kis pénzükhöz, a kontrollhoz és hogy akár egyre nagyobb dózist írjanak fel, soksuor felelőtlenül. Nem csak magam bőrén tapasztaltam, volt párom ugyan ezt a felelőtlenséget, és pénzéhességet tapasztalta. A mája egészségére is ráment a felelőtlenül használt gyógyszer!

Én úgy ahogy volt otthagytam a dokikat, a második phszihomókus szörnyű volt, azt éreztem neki nagyobb gondjai vannak mint nekem. Gyógyszereket szépen lassan elhagytam. Mi segített? Állatokkal való foglalkozás, kutyaiskola, ezoteria ezen belül önismeret, meditácó, bach cseppek ... Türelem önmagamhoz, félelmekkel szembenézés, tömegbe, emberek közé mentem, fesztiválra, hogy edződjek. ÉS végül a szakmám által is emberekkel kell foglalkoznom és sokszor hallgatom az ő gondjaikat.

Ezért gondolom így ez nem betegség, ezt nem szabad gyógyszerrel kezelni! Ezt saját magunknak kell megoldani és gyógyítani.

Nem is voltál pánikbeteg, ezt hidd el és adj hálát az érte!

Okosabb vagy az orvosoknál:)))))

Ha legalább van egy dolog, amibe kapaszkodhatunk, akkor nincs pánik. Ha az ember legalább önmagába kapaszkodhat, akkor már nehezen ver gyökeret az ilyenfajta kétségbeesettség, mert ez tulajdonképpen az. A pánik jelzi hogy elveszett a stabilitás, a gyökér, amivel kapaszkodhatunk, amibe kapaszkodhatunk. Ez a gyökér "mi" vagyunk.

"semmi ágán ül szivem" - mondja a költő...

Itt nincs stabilitás. Teljes magány, bolyongás, kilátástalanság. Ez elég jó táptalaj sajnos neki. Arra gyúr, hogy kétségbeessünk és elveszítsük ÖNMAGUNKAT!

Az első feladat talán az lenne, hogy hű legyek magamhoz mindenáron, és tegyem magamat, saját magam szövetségesévé. Ez lenne a gyökér, és egyben a talaj is. Mert a megoldás is nálam van.

Köszönjük! :)

Majd kipróbálom.

Egy megoldás:

[link]

Sziasztok!

Én is pánikbetegnek tartom magam, de még nem voltam orvosnál. Nem szedek gyógyszert, elég enyhék a tüneteim szerencsére, és már ezt-azt megtanultam kezelni. Na meg vannak helyek, helyzetek,amiket elkerülök, megakadályozva a félelmet. Nem metrózok például, csak a megszokott útvonalon, akkor is óriási levegővétellel, és akkor, ha nincs tömegnyomor.

Nem mindig tör rám, ha igen, rövid ideig tart, ha kizárom a félelmet okozó tényezőt. Borzasztóan zavarnak a magas épületek, a magasság, közvetlen mellettem, a nagy szabad terek, a tömeg.

Most kerestem fel egy pszichológust, ismerős ajánlotta. Drága, de helyre kell tenni ezt-azt az életemben. Fiatal vagyok, de sok katyvasz van bennem, és nagyon negatív irányba változtam. életvidám, sokat nevető, csacsogó lány voltam, ma már ezek feledésbe merültek. Bízom az orvosban.

Biztos hogy van kiút, biztos, hogy meg lehet gyógyulni. Akarat kérdése is az egész. Ki így, ki úgy gyógyul meg. De aki ebbe egyszer belekerül, tűri, tűri, de előbb-utóbb megunja, belefárad, és keres megoldást.

:) Én is sokszor mondogatom,hogy semmi bajom,nyugi van,stb...De azért a napi 3x0,25 frontin az megy.

Ma lefoglalom magam,kint vagyok a kertben,így jobb.

Csak ettől a hajolgatástól meg a fejem fájdult meg.

DE!!Kitartás nekünk,ezt is legyőzzük!

14 éve voltam pánikbeteg. A helyzetem annyiban más, hogy a harmadik gyógyszerrel töltött nap után szóltam a dokinak, hogy lehetne e, hogy ne legyen gyógyszer, mert borzasztó rossz vele nekem.

És megpróbáltuk. Sikerült.

A lényege az volt a terápiának, hogy ha éreztem, hogy jön a pánik, szívdobogás, remegés, fuldoklás, mindjárt hányok, mindjárt elájulok érzése, akkor arra kellett koncentrálni, hogy mindez nem fog megtörténni, ezt csak az agyam érezteti velem. Tehát, hogy ájulás környékez, de nem fogok elájulni. Remegek, de nincs mitől félnem, hánynom kell, de nem fogok hányni, stb.

És egy idő után, ahogy elhitettem magammal, tudtam uralni a pánikot. És egyszer csak megszűnt.

Később pár év alatt rengeteg dolog ért, de amikor azt éreztem, már automatikusan állítottam be az agyam arra, hogy minden rendben van.

Tavaly év elején került a kisebbik fiam kórházba, utána egyszer volt pánikrohamom, akkor össze is csuklottam, de szerintem csak azért, mert hirtelen nem tudtam mi ez az egész érzés. Aztán ahogy tudatosult, úgy kezdtem újra mantrázni magamnak a dolgokat. Azóta nem volt semmi.