A lélek ősze (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A lélek ősze
Most találtam rá a cikkre, nagyon tetszett. Kár, hogy az írója évek óta nem járt itt.
Imádom a hóesést 17 éves korom óta... Az első nagy szerelmemmel órákon át sétáltunk és csókolóztunk szakadó, gyönyörű szemű hóban.. Egy későbbi írásomban talán az ő emléke is előjött!
Részlet:
Esik a hó. itt állok az ablaknál. Nézem. Gyönyörű ! Nagy pelyhek jönnek egymás után. Tudod mi jutott eszembe? Azon gondolkodtam, hogy mi is ott vagyunk köztük. Az egyik (egy vékonyabb) voltál Te, s jól megtermett én! Mennyire egyformák vagyunk! Mennyire csak egy hónpihe vagyunk mi is a többi között! De az a kettő amit én figyeltem azok nem hagyták el egymást! Szépen jöttek lefelé… Néztem .. Boldogan kavarogtak a többi között. A többi nem vette észre, hogy ők nem közönséges hópihék! Ez a kettő még valahol fent megérezte, hogy összetartozik, s egészen addig jöttek együtt, amíg le nem értek. Nem olvadnak még el. Várnak még egy kicsit. Jó helyen landoltak, ott nem tudja eltaposni őket senki! Ügyesek. Bár már most tudom, hogy jön az erős napsütés, akkor majd elpusztulnak. Addig viszont ott vannak! Csak én látom őket. Úgy estek, hogy egyelőre tudják egymást védeni. Védik is. Lehet, hogy ez a két hópihe még a tél beállta előtt egymásba szeretett? Biztosan! Különben hogyan tudtak volna ilyen szépen megmaradni. A szeretet tartja őket össze. Megyek vissza. Megnézem ismét. Biztatásomat észreveszik, melyben benne van, hogy ne adják fel!
A többi hull, betakarja és elfedi őket. Így legalább kicsit védve vannak. Még örülhetnek egymásnak!
Ne sajnáld, hogy vége... örülj, hogy megtörtént:)
Az ősz a kedvenc évszakom! Minden ami szép és jó az életemben /a gyeremekeim mefogantatása is!/ erre az időszakra esett. Imádom az ősz színeit. Engem feldobnak... Erőt adnak. Ahogy korosodom - mert bizony telik az idő - egyre inkább. Nekem nem az elmúlást, hanem éppen egy időszak szép lezárását jelenti, ami után jön egy kicsit hidegebb, fázósabb időszak, hogy ismét nemsokára ősz legyen... A lelkemben sincs ősz. Az ember lelkében olyan időszak van, amilyen impulzusok érik.
Koszonom hogy a cikkeddel egyutt elohoztad a szep emlekeimet es ra dobbentem hogy igazan jol esik ujra atelni dolgokat..
Jó volt olvasni a cikked.Megerősítette bennem a tudatot, hogy mennyire a hozzáállásunktól függnek a dolgok.
Örülök neki!:) Arra gondoltam, hogy nem kell feltétlenül minden őszi történetnek szomorúnak lennie. Az a fontos, ami bennünk van, nem amit az ablakon kinézve látunk.
Feldobtad a hangulatom-:)
én mindig ősszel lettem szerelmes. talán mert szeptemberi gyerek vagyok
Én a téllel voltam így. Alapjában nem szeretem a hideg miatt, de régen nekem is hasonló történt télen, épp ezért amolyan kettősség érzése van bennem. Nem érdekelt a hideg, az, hogy fázom, sem az idő. Próbálom felidézni azokat az érzéseket, amiket akkor éltem át, de már nem igazán megy, egyre jobban halványodnak, ahogy az évek telnek. Kár, hogy mindennek vége egyszer...
A szerelmek általában nem tartanak örökké. A fontos, hogy a szép emlékek életünk végéig bennünk élnek.
Szép történet:) Milyen kár, hogy egy ilyen szerelem is véget ért egyszer.
Sokan mondják, és még több helyen olvasom, hogy ősszel testünk és lelkünk kisebb-nagyobb mértékben követi az időjárás és a természet változását. Sokan érzik ilyenkor, hogy fáradékonyabbak lesznek. Ahogy egyre korábban sötétedik, úgy szerveztünk is hozzászokik a rövidebb aktivitáshoz. És ahogy a sötétedés és az egyre hűvösebb idő bezár minket a négy fal közé, ahhoz hasonlóan mintha lelkünk is kezdene bezáródni.
Ugrás a teljes írásra:
A lélek őszeTovábbi ajánlott fórumok: