A karácsony nem kötelező

Tudom, hogy hülyén hangzik... de csak most jöttem rá: a karácsony nem kötelező.

Mindig is szerettem volna a többséghez tartozni, beilleszkedni, "NORMÁLIS" lenni, ezért a karácsonnyal való küszködés furcsa érzést keltett bennem.

Nagy kudarcként éltem meg, amiért nem élveztem ezt az ünnepet. Közben kirekesztettnek éreztem magam valamiből, amiben a többiek mind benne vannak. De én nem. Mintha valami baj lenne velem. Mintha eleve hibás gyártású lennék. Mert egyszerűen nem értem az egészet. Nem értem, mi ez a felhajtás. Szeretném élvezni, de valójában utálom. Utálom a karácsonyt.

Nekem nincs pozitív asszociációm ezzel a szóval. Nem szól a fejemben a halk, andalító ünnepi zene, nem csordul meg a nyálam a mézeskalácsra, fűszeres alkoholos italokra. Értem, ha valakinek ez megvan és örül, hogy minden fényes, minden szép és ő a családjával lehet, de én nem. Számomra régen is a karácsony az volt, amikor össze KELL ülnöm olyan emberekkel, akik valójában nem is kedvelik egymást. Feszültség, veszekedés... képmutatás.

De hogy lehet így gondolkodni? Hogy lehetne pont a karácsony fakultatív, mikor mindenhol ott van, már novemberben? Bármerre mész, emlékeztetnek, hogy itt van a nyakadon, állj neki vásárolni, tervezni, ÖRÜLNI.

De tudjátok mi a jó?

Az, hogy ez nem számít. Mert nem kötelező! Nem kell ünnepelnem. Ez csak egy újabb nap számomra. Egy olyan nap, amit megtervezhetek olyannak, amilyennek én szeretnék. Egy tiszta, fehér lap, csillámok, fenyőfaminta nélkül.

A hagyományok akkor jók, ha pozitív érzéseket váltanak ki belőlünk. Tehát: ha minden évben találsz valamit, amit szeretnél csinálni, és ennek megvan a jótékony hatása, akkor az rendben van. Ha ez nincs, akkor a hagyomány rossz. A hagyománnyal szakítani kell.

Azt hiszem, jobb furcsának lenni és jól érezni magam, mint normálisnak lenni, és nem élvezni. Idén kihasználom az ünnep adta munkaszüneti napokat. Azt csinálom, amit akarok. Lehet, hogy új hagyományt teremtek magamnak.

Ugyanis, ha nem tudnátok, a karácsony nem kötelező.