A bank, mint vidám hely, avagy csak ezt éljük túl?

Az utóbbi időben sok időt kellett bankban töltenem, iskolai gyakorlat címén. Az előadások rettentően unalmasak voltak, csak kamatokról, kiadásokról, bevételekről, és egymás ámításáról, átveréséről szólt. Ezzel szemben érdekesebb volt nézni az embereket, akik a nap folyamán betértek ide, ügyeik intézése, problémáik megoldása végett.

Arcukat, mozdulataikat figyelve, sokat gondolkodtam rajta, ilyenkor mi járhat a fejükben. Talán azon töprenghetnek, hogy ha itt végeztek, hova kell még menniük, mit kell még csinálniuk, mire végre haza indulhatnak? Esetleg, ha sikerült a kiszemelt kölcsönt felvenni, mit is fognak belőle venni?

A tévében a bank az a hely, ahova mindig mosolyogva mennek be, és még nagyobb vigyorral az arcukon távoznak, miközben mindenkit – ismerőst és ismeretlent egyaránt - megölelnek, akivel csak találkoznak.

A valóságban azonban más volt a helyzet. A többség remegve, idegesen lépett be az ajtón, és feszült arccal várta, hogy végre sorra kerüljön. Sajnos már láttam olyat is, hogy többen sírva hagyták el az épületet.

Erre a jelenségre találtam egy nagyon jó mondást:

"Sosem gondoltam volna, hogy a bank egy ilyen vidám munkahely! Először csak kedvesen mosolyogtak, aztán mikor meghallották, hogy mennyi hitelt szeretnénk felvenni, mindenkiből kitört a röhögés!"

E mókás idézettel ellentétben, a „hitel központok” nem azok a helyek, ahova általában az emberek vidáman és gondtalanul térnek be. A környezetemben nagyon sok olyan ember él, akinek megélhetési gondjai vannak, és ennek megoldására egyik kölcsönökből a másikba hajszolja magát. És sajnos ez nem csak egyedi eset. Sőt! Egyre inkább a mindennapokhoz tartozik, hogy hitelt vegyünk fel egy-egy kisebb beruházáshoz – például tévé vásárlásakor –, vagy akár kisebb adósság rendezéséhez. A mai gazdasági helyzetben annyira kimerültek az emberek tartalékai, hogy gyakran a havi csekkjeik befizetését is hitelből kénytelenek megoldani.

És itt nem a házimozi-rendszer vagy a legújabb Mercedes havi részletére gondolok, hanem a villany, a víz, és a fűtés sárga csekkjeire.

Gondoljunk csak azokra a reklámokra, amelyekben gyors kölcsönnel kecsegtetnek bennünket, ha váratlan probléma adódna.

Ugyan, kivel ne fordult volna elő, hogy a legrosszabbkor romlott el az autó vagy a tévé, esetleg meglepetésként hatalmas összegű számlát kapott év végén? Arról pedig ne is beszéljünk, hogy manapság egy gyerek nevelése mennyibe kerül. Pláne, ha több is van.

Nem elég, hogy egyre nagyobb és nagyobb adósságokba hajszoljuk magunkat, még a bankok is jobbnál jobb ajánlatokkal kecsegtetnek minket. Ennek a következménye pedig az lett, hogy mára Magyarországon minden második embernek legalább egy hitele van, minden harmadiknak kettő, és minden ötödiknek három, vagy annál több banki részletet kell teljesíteni hónapról hónapra.

Próbáltam elképzelni, hogy mi történne, ha a bankok egyszer csak felszólítanák ügyfeleiket, hogy bizonyos időn belül – ami náluk általában 8 munkanap -, egy összegben fizessék vissza az összes adósságukat.

Ezt azonban az olvasó képzeletére bízom.

Talán épp Önnek is van ilyen „kötelessége”, így könnyen bele tudja magát élni az adott helyzetbe.