Vonjuk be az apukákat is a baba születésébe! (beszélgetés)
A férjemnek felejthetetlen élmény volt kislányunk születése. Szerintem az apás szülés erősíti a gyeremek és az apa közti kapcsolatot. Gyakran eszébe jut, ahogyan elnézzük kislányunk fejlődését...gyakori az "Emlékszel, amikor..." kezdetű mondatok. :)
Nálunk az elején azt mondta apa hogy nem szeretne bejönni,annyiban is hagytuk,úgy volt a hugim jön be velem...este indulni kellett,szoltunk huginak,hamarabb beért a Klinikára mint mi.Bementem,előkészítés,stb,aztán kiment a dokim hogy szóljon,egy hozzátartozó bejöhet...és apa jött be,hugom kint várt egész éjjel,hajnalra született meg pici Mátékánk,miután a pocakomról elvették,apa fogta a karjában:-))
Ha minden jól megy, apa megint bejöhet velem a szülőszobára! :)
Ez azért jó téma, mert mindenkinek igaza van. Aki szerint "nőkre tartozik" annak is, és aki szerint jó ha benn van, annak is! Ez a kettősség jelemezte az én nézeteimet is, bár sokat nem vívódtunk, ő szívesen jött, én meg örültem neki. A kezdetektől fogva együtt mentünk a vizsgálatokra is, érdeklte mi zajlik odabenn, de nem "lihegtük" túl a dolgot.Nálunk a női dolgok mindig tabu témák voltak, nem beszélünk róla, ilyen téren konzervatívok vagyunk.nem néztünk szüléseket együtt,nem jártunk felkészítőkre, és én a szülés kezdetekor arra koncentráltam, merre jár az ő tekintete, az említett kiszolgáltatottság miatt.Nem akartam, hogy "úgy " lásson. De ott volt!
A mai napig szívesen mesél mindenkinek az élményről, de nem magát helyezi középpontba, és nem azért volt jelen, hogy ezzel dicsekedhessen, vagy valamiféle társadalmi elvárásnak tegyen eleget. Egyszerűen velem volt, segíteni akart, és ott lenni, mikor szerelmünk gyümölcse végre megérkezik! Abban a sok ismeretlen, bizonytalan dologban ő volt az egyetlen biztos pont. Tudtam, képes döntéseket hozni, ha úgy hozza a szükség. Erőt adott, hogy foghattam a kezét, segített a légzésben, mikor már alig voltam tudatomnál, volt, hogy csak csöndben ült mellettem...nagyon sokat segített a jelenlétével.
A jutalma cserében az volt, hogy ő vághatta el a köldökzsinort, ő vehette kezébe először a csöppséget, és ő fektette a pocakomra is! Nem mondom, hogy nem fájt, nem mondom, hogy nem volt olyan, úgy éreztem belehalok, de ezeket már csak az eszem tudja. A szívemben mindig csodás emlék lesz, és ezt köszönöm a páromnak!Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen párom van,és hogy minderre lehetőségünk volt! Mostmár csak azt kívánom, hogy mielőbb újból átélhessük ezt a csodát!
Sziasztok! Az én férjemnek elég megmutatni egy injekciós tűt a TV-ben, és rosszul lesz. Vérvételnél előrelátóan felfektetik az asztalra, és olyan is volt már, hogy fájt a füle, és a fülvizsgálat közben elájult (és nem a fájdalomtól), ja legutóbb a fogorvosnál úgy, hogy be volt injekciózva tömés előtt). Mindezt csak azért írtam le, mert ilyen előzmények után legmerészebb álmaimban sem akartam volna, hogy jelen legyen a szülésnél. Az az én "nagyjelenetem", és nem az övé, gondoltam. Ebben is állapodtunk meg (meg is beszéltem a nővéremmel, hogy ő lesz bent), majd mikor eljött a szülés időpontja, mégis úgy adódott, hogy egészen addig ott volt velem, míg el nem vittek császározni (és nem én kértem, fel sem hívtam rá a figyelmét, hogy még mindig ott van, mert nagyon jó volt, hogy fogta a kezem). Pedig elég sokminden történt velem addig... Oda már nem engedték be, de a nővérem szerint, - aki viszont az üveg mögül végignézett mindent- jobb is.
A második babánál már úgy fogalmaztunk, hogy addig van ott, amig minden OK vele. Volt egy-két pillanat, mikor kiment a folyosóra, de végig ott volt ismét. Sajnos újra császár lett a vége, és megint kimaradt a "jóból".
Szóval szerintem sok szempontból elég tanulságos a történet. Nem szabad előre kerek-perec eldönteni semmit. Senki nem tudhatja, hogy az a különleges helyzet mit hozhat ki belőlünk (a papákból, és a mamákból egyaránt)...
Szerintem ez egy olyan élmény, amiből nem szabad kihagyni az apákat, ha szeretnének részt venni a dologban. Azzal, hogy "ne lásson ilyen állapotban" nem értek egyet. Társak vagyunk jóban rosszban. :) Természetesen, ha tiltakozik, akkor erőszakkal nem lehet betuszkolni, de ha szeretné, akkor mindenképpen legyen ott. Olyan élményt nyújthat neki az egész, ami egy életre meghatározó lehet a kapcsolatban anya és apa között, és apa és baba között is. :)))
Én otthon szülnék, akkor csak nem megy el! :))))
Nekem ez bizonyára azért fura, mert én sose kérdeztem erről a párom, de fel se merült bennem, hogy nem lenne ott. Azt próbálta volna meg! :))
Nem a testem feltem, bar teny es valo, leamortizalja az az ember lanyat, szamomra nem letfontossagu, hogy szuljek, sajat gyerekem legyen, szivesen fogadnek orokbe, hiszen annyi kicsi van szanaszet a vilagban, a paromnak viszont fontos, hogy tudja a gyerekeert dolgozik, ezert kompromisszumot kotunk, amint eljon az ideje. O nagyon vagyik ra, nem tudom hova rohan 31 evesen, de szerinte mar itt az ideje es hallani sem akar az orokbe fogadasrol. :( Felek is a szulestol, de majd lesz valahogy.
sziasztok. Én egy hónapja szültem császárral és a párom végig ott volt velem. Fogta a kezem és beszélt hozzám ez mindennél többet számított és ő sem bánta meg hogy bejött
Azért annyira nem lehet valaki eltájolva, hogy ne tűnjön fel, hogy a szülőszobába keveredett:))
Egyébként abban igazad lehet, hogy ha megszokja a közeget, akkor valószínűbb, hogy kevésbé fog idegenkedni a gondolattól, hogy a szülőszobába is bekísérje a párját.
Szerintem is könnyen meggondolhatja magát még addig. Az én férjem sem akart bejönni nagyon sokáig, de aztán meggondolta magát. Talán mert látta, hoyg mennyire szereteném, hogy ő is ott legyen. Én mindig vele mennék a vizsgálatokra, és akkor talán fel sem tűnik neki, hogy a szülőszobára is bement!:))))
Ezzel szerintem most ne foglalkozz, simán megváltozhat a véleményed az első görcsöknél:)
Érdekes,mintha egy-két hete azt olvastam volna a naplódban,hogy te nem akarsz gyereket,az anyaság ne tegye tönkre a testedet.Meggondoltad magad???
Ra kell beszelned? Szerintem barmelyik apuka szivesen bemegy, es ma mar olyan termeszetes, hogy automatikusan ra fogjak adni a zold kopenyt. En szemely szerint nem szeretnem, hogy ott legyen a ferjem ha majd en szulok, ne lasson olyan allapotban. Nalam az a kerdes, hogyan tartsam majd tavol. Persze ez meg odebb van.
Első babánkat várjuk! Hogyan tudnám rábeszélni a férjemet, hogy bejöjjön velem szülni? Kérlek adjatok tanácsot!
Én képtelen lettem volna nélküle végigcsinálni. Ő meg képtelen lett volna nem jelen lenni. :))
Egyébként egyre több apa van jelen, ami szerintem jó. Olyannal még nem találkoztam, aki megbánta volna.:)
Mi is beszélgettünk már a témáról, és jelenleg mindketten jó dolognak tartjuk, ő azért mert szinte minden fiatal ismerősünk pozitív tapasztalatokról számol be, én peig biztonságban érezném magam, ha volna mellettem valaki, akire számíthatok, foglalkozik velem, támogat, bíztat. Most így gondoljuk, de hogy ez hogan változik az elkövetkező terhesség folyamán, nem tudom...
Az én férjem végig ott volt.Mondta az orvos hogy reggel 6 kor megindítja,és a férjem már fél 6-ra ott volt.Erre az orvos csak 7-re jött.15 órát járkált velem a folyosón mire megcsászároztak.Egyébként 1 óra az út tőlünk a kórházig.Szegény éjfél körül indult haza,de reggel 9 körül már bent volt nálam.Jobban meg akarta nézi a kislányát,mert előző való nap csak egy pár pillanatra látta.Egyébként a folyosón várta már a babát anyukám,apukám,sógornőm,anyósom,apósom.Azt mondta az orvos hogy délután 2-re meglessz a baba,de nem így lett és ők megvárták amíg megszületik.
Sziasztok!
Igaz a párom épphogy beesett a kitolási szakaszra, de nagyon jó volt, hogy foghattam a kezét! És nem utolsó sorban neki is óriási élmény, hogy láthatta megszületni a kislányát!
Tapasztalatból mondom: a papás szülés a legnagyob dolgok egyike a világon!
Mivel nagyon fiatalon vártam az ikreimet (terhességem nagy része alatt még csak 16 éves voltam, és a 17. után egy nappal - szinte szülinapi ajándékként - vajúdtam ki őket), az orvosom azt tanácsolta, hogy a férjem legyen velem a vajúdásnál. Ő elfogadta, anyám is rábeszélte,és így ő is bent volt a szülőszobában.
nálam ez elég nehéz lenne,mert egyedül maradtam.DEe azt gondolom naygon fontos szerepe van a férfinak részt venni a gyerek fogantatásától a nevelésig........
az tuti kínos helyzet, ha az apukával többet kell foglalkozni, mint a vajúdó kismamval :)
Nekem az első gyerek születésénél biztos hogy nagy segítség lett volna ha ott van a férjem , mert rosszul lettem és nem volt ott se az orvos se a szülésznő. csak az hozott vissza az ájulás széléről hogy a gép sípolni kezdett ami a magzati szívhangot figyeli!
Talán azért is jelenthet valami biztonságérzetet, mert van ott valaki, aki kívülről, de mégiscsak hozzátartozóként része az eseményeknek. Ez fontos lehet az anyuka számára, főleg, ha kiszolgáltatottnak érzi magát. Persze, ha apukával többet kell foglalkozni, mint a szülő nővel, az nem biztos, hogy szerencsés:)
A férjem velem volt a szülésnél és csak annyit mondhatok, hogy mindkettőnknek így volt a legjobb. Nekem abból a szempontból volt jó, hogy a legnagyobb fájdalmak közepette törölgette a homlokomat, szorította a kezem. Igaz a szülésznő is fogta a kezem, de mégis csak más, ha egy szeretett személy foglakozik veled ezekben az órákban. A fréjemnek meg azért volt felejthetetlen élmény, mert annak ellenére, hogy a természetes szülés nem jött össze, az üvegablakon keresztül elsőként láthatta meg a kislányunkat.
Szerintem a szülés csak a nőkre tartozik. Nem véletlenül alakult ki így évszázadok óta. Persze ha valaki akarja, vigye be az apukát a szülőszobába, én semmi esetre sem tenném.
Engem mindig elkísért a férjem a vizsgálatokra,együtt jártunk szülésre felkészítő tanfolyamra.Először azt mondta nem akar ott lenni a szülésnél,aztán ahogy nőtt a pocakom már meggondolta magát.Sajnos nem lehetett velem(foglalt volt az apás szülőszoba).Nagyon sajnálom,hogy így alakult,talán a következőnél már szerencsénk lesz.Ettől függetlenül nagyon jó a kapcsolata a kisfiunkkal.
Nálunk a párom kijelentette, hogy ha azt szeretném, hogy bejöjjön a szülőszobába, akkor hívjak egy belgyógyászt is, mert ő tuti, hogy el fog ájulni. Ezek után szerintem jobb, ha nem erőltetem.
Nálunk a párommal megbeszéltük, hogy inkább kimarad ebből a dologból.Ha kérné sem biztos, hogy azt mondanám, hogy jöjjön be.
Én, mivel ez már a negyedik szülésem lesz, olyan kiszolgáltatott helyzetnek tartom a saját szempontomból, hogy nem is igazán szeretném, ha így látna.
Nem hiszem, hogy ezen múlna, hogy erősebb legyen benne az érzelmi kötelék a gyermekeinkhez.
Vége már azoknak az időknek, amikor az apukák csak külső szemlélői voltak a gyermek születésének. Ma már ők is érdeklődnek az iránt, ami tulajdonképpen a saját életük tovább adása. Segítsük hát kedvesünket.
Ugrás a teljes írásra:
Vonjuk be az apukákat is a baba születésébe!További ajánlott fórumok: