Volt már nyálköved?Ha igen mit csináltak vele? (tudásbázis)
Nyálkő (sialolith) akkor képződik, amikor gyulladásos betegségek következtében elhalt és a mirigy állományából levált mirigyhámsejt köré, a gyulladás következtében megváltozott összetételű nyálból kiválnak a szervetlen anyagok. A kő mérete idővel nőhet, és újabb kövek is képződnek. A nyálmirigy gyulladása akkor következik be, amikor a kő elzárja a mirigy kivezetőcsövét, és ekkor kezdenek jelentkezni a tünetek (fezülés, duzzanat stb.). Ebben a stádiumban a mirigyből tejszerű, sűrű váladék ürül, nyomásra fájdalom jelentkezik. Hosszabb idő eltelte után a kő okozta állandósult gyulladás miatt a mirigy állománya kemény tapintatúvá válik. A kórkép elnevezése Sialolithiasis.
Nekem el kellett távolítani a jobb oldali szubmandibuláris nyálmirigyemet, ugyan először csak meglett szondázva, majd nagyobb kivezető nyílást csináltak, de utána ugyanúgy fentebb is elzáródott a nyálvezetékem, így eltávolították most viszont aggódok mert ugyan ez kezdődik a legnagyobb nyálmirigyemmel, bár még kezdeti stádium... először láz, majd mintha rendes torok fájás, végül a kevés nyál miatt száj szárasság... kezdek autoimmunra gondolni lassan...
Szia!
Nekem savanyúcukorkát kellett szopogatni,elmúlt 3 nap alatt,de közben fájt a fülem alatt,mintha mumpszos lennék.
Nekem egy kicsi vágást ejtettek a kőnél és egyszerűen kiszedték...
Akkora volt mint egy babszem.De csak kb. a negyede volt kint,amit látni lehetett. Meg is lepődött a doki is hogy mekkora...
Igen, hallottam róla. Egyik ismerősöm anyukájának volt nyálköve, ami pontosabban a nyálcsatorna elzáródása kis kövecske által. Hasonló a vesekőhöz. Csak annyit tudok róla, hogy ha növekedésnek indul, akkor operáció szükséges, mint ahogy az ismerősméknél is.
most ezt találtam róla:
nyálcsatorna eltömődés
Tisztelt Dr. Heéger Úr!
Hosszú ideje (kb egy-másfél éve) küszködöm azzal a problémával, amit a fogorvosom nyálcsatorna eltömődésként (ha jól emlékszem) diagnosztizált. Panaszaim a következők: fáj a szájüregem arc felőli részén egy kis duzzanat, amit a nyelvemmel érzékelek. A duzzadás a szájüregem mindkét oldalán érezhető, de az egyiken nagyobb. Az asszimetria kisebb eltérésekkel állandó, a fájdalom időszakos. A fogorvosom azt javasolta egyek citromos és/vagy sós ételeket elősegítve az elzáródás megszűnését, mivel más megoldás nincs a problémám kezelésére. Ez sajnos nem segített. Valóban nem tehetek mást? A fájdalom is kellemetlen de a napokban azt vettem észre hogy a duzzanat közelében egy apró vörös folt is megjelent. Igyekszem a lehető legtöbbet megtenni a megfelelő higiéniáért, ezért is keserít el ez a probléma. Ön mit tanácsol?
Köszönettel: Betti
Dr. Heéger László / 2006-12-06 08:49
Válasz / #40
Kedves Betti!
A diagnózis, - az Ön által leírtak alapján - helytállónak tűnik. A három közül az egyik pár nagy nyálmirigy, a fültőmirigy kivezetőnyílása a felső rágófogak magasságában van, normál állapotban egy egész pici kiemelkedésként érzékelhető.
A kivezető csatornában előfordulhat kőképződés, ami elzárja a nyál útját és ezáltal duzzanatot okoz, ez a duzzanat a pangó nyálban felszaporodó kórokozók okozta esetleges gyulladás miatt fokozódhat.
Segíthet ilyenkor a nyálképződést serkentő citromos ital fogyasztása, mert szerencsés esetben a nagyobb nyálmennyiség kimoshatja a követ, de ha ez nem jön össze, akár ronthat is a helyzeten, egy teljesen elzáródott csatorna esetén inkább árt, mint használ.
A kő gyanuját egy egyszerű röntgenfelvétel igazolhatja és ha beigazolódott egy kisebb szájsebészeti műtéttel megszabadulhat tőle.
Amúgy pedig ne legyen lelkifurdalása a kő kialakulásának nincs köze a szájhigiénéhez, tehát ne hibáztassa magát.
Ezek szerint nem a fogko az.
Meg sosem hallottam errol :S
Dokinal voltal vele?
További ajánlott fórumok:
- Prosztatamasszázs, avagy ki csinálta már? Vagy csinálták már neki?Élmények!
- Kérhetek-e kártérítést, ha rossz szemüveget csináltak?
- Édesanyámnak múlt hónap végén tüdőtükrözést csináltak. Azóta eszméletlen. Szerintetek, mi lehet a baj?
- Szalagavató tánc - nektek mennyiért csinálták?
- 13 hónapos kisfiam fogán vadhús nőtt.Volt már ilyen más babájának is? És mit csináltak vele?
- Volt már valakinek nyáltőmirigy gyulladása és ha igen mit csináltak vele?