Valakit elveszíteni... (beszélgetős fórum)

Részvétem

Az én édesapám 1957 10.03. - 2006 02.06.

Egy napon volt a szülinapjuk és Jánosok voltak és az enyémnek is szívproblémája volt

Kicsit furi

Oszinte reszvetem,megrikettalsoraidal.At tudom erezni a fajdalmad.Nekem is a nagypapamhalt meg 1 eve .Bar nekem nincsenek gyerekeim de en is nehezen doilgoztam fel.A nagypapamat apamkent szerettem mert o es a nagyim nevelt 13 eveskoromig.

De hidd el hogy az Apukad Odafentrol minden nap figyel titeket es vigyaz Ratok

Részvétem mindenkinek, aki itt írt, és elveszített valakit!

Nekem sajnos kijutott ezekből bőven!

4 éve ikergyermekeket szültem.Az egyik babám sajnos a születésénél meghalt. Hiánya a mai napig feldolgozhatatlan, de némi vigasz, hogy talán jobb így, mintha már kötődtél volna hozzá.Legalábbis a pszichológus szerint.A tavalyi, 2010-es év volt életem legeslegrosszabb éve!Márciusban, minden előzmény nélkül elvesztettük nagymamánkat. Mint egy előttem szóló írta, hogy talán jobb is így neki,mert nem szenvedett és a korára való tekintettel...

Nyáron végre elszántuk magunkat egy újabb baba vállalására,mégis csak legyen a gyerekünknek testvére. Ezért is és más okok miatt családi házat vettünk, hogy majd milyen szépen fel tudjuk nevelni a gyerekeinket a kertes házikóban.

Október közepén kaptunk meg a kulcsokat, 2-3 héten belül terveztünk a költözést, hogy karácsonyra már kellő képen be tudjunk rendezkedni.

November elején derült égből villámcsapásként a párom álmában elhúnyt!!! Rá pár napra pedig a nagypapa is!

Jött az advent, jött a karácsony, az új év...

Semmitől, de semmitől nem lesz jobb az életem...Idővel? Dehogy.Talán kevesebbet fogunk sírni.Itt maradtam egyedül a világban egy kisgyermekkel, és már jó, hogy jelenleg nincs testvére.

Tudjátok, lehet vígasztalni egymást, közhelyeket írni, de már semmi nem lesz szép ezután. Teljen el akárhány perc, óra, vagy nap, mit sem számít már, csak mint egy robot teszed a dolgot a világban.

A gyermek pedig akkor is apa nélkül nő fel, akinek csak egy támasza lehet, az édesanyja. De neki ki a támasza?!

Szívünkben örökké élnek? Sovány vigasz.

De azért mi minden este a csillagoktól is elköszönünk, mert próbáljuk azt hinni, hogy ott fent van egy jobb világ.....Nem hinném, hogy mosolyogva néznek onnét le ránk, mert ennyi fájdalmat talán még ott sem lehet elviselni.

Ezek után nem tudom írni senkinek, hogy kitartást, de nagyon mélyen át tudom érezni azok fájdalmát, akik elveszítettek valakit...

Köszönöm!

Nem könnyű feldolgozni az biztos!Már közel 2 hónap eltelt azóta.Azt hiszem mára már sikerült helyre tennem a dolgokat.Már nem fáj annyira,de ezt az űrt amit a hiánya okoz nehéz megszokni.Ma már tudok róla sírás nélkül beszélni,és az emlékek sem hoznak ki belőlem könnyeket mint az első 1-2 hétben.Csak az fura még hogy anyunál ugye minden rá emlékeztet...

Végülis azt hiszem sikerült magamban feldolgozni az egészet,ma már nevetni is tudok bűntudat nélkül...IGEN!

Megőrzöm szeretettel a szívemben ,de kell hogy a családom tovább éltessen! A férjem,a gyerekeim,a testvérem és anyukám aki remélem még nagyon nagyon sokáig velünk lesz még!!!

Manapság kedves első hozzászóló!

Mélységesen együttérzek veled, mert ahogy írtad neked sokat jelentett, mert jó kapcsolatban voltatok, ami fontos egy családban és kevés helyen adatik meg a kiegyensúlyozottság és a harmónia. Ebből szépen jutott neked. Apukád elvesztése rettenetes fájdalmat okozott benned ez érthető, hiszen szeretted őt és nagyon örült az unokáinak csak nem sokáig tudta élvezni az ő szeretettüket és a többiekét sem. Ezt feldolgozni nem könnyű az egyszer biztos, de a szíved mélyén mindig meg fogod őrizni az emlékét, mert azt senki sem veheti el tőled. Őszinte részt vétem Ágnes

Kedves Mazsi!

Te is fogadd őszinte részvétemet Édesanyád halála miatt! Mint írtam, én Anyukám is elment már jó pár éve, de még mindig van hogy hallom a hangját, ahogy a nevemen szólít. Aztán jön a rideg valóság, hogy nem, már nem fogom hallani hogy: Kislányom, vigyázz magadra!:( Közben pedig Ő volt beteg. Ha úgy érzed sírnod kell, akkor sírjál, kicsit megkönnyebbülsz, de bánatodat nem fogja csökkenteni. Tényleg a kislányod érdekében is erősnek kell lenned, bár ez iszonyú nehéz lehet Neked, kislányod majd később fogja majd ezt fel:(

Utólag is fogadd őszinte részvétemet Édesapád tragikus halála miatt!

Igen, utólag az ember hajlamos arra, hogy úgy érezze, sok mindent másképpen is "csinálhattam" volna. Hidd el, bármit is tettél volna, ez a gondolat akkor is megmarad. Sajnos én már teljesen "árva" vagyok 10 ill. 8 éve. De még mindig fáj a hiányuk, és még mindig vannak lelkiismereti problémáim miattuk. Pl. Édesapám mellett ott voltam amikor elment, Édesanyám mellett nem tudtam ott lenni, mert én is kórházban voltam.:( A mai napig nem tudok megnyugodni emiatt. Azt hiszem én még nem fogadtam el, hogy már nincsenek, úgy veszem, hogy elutaztak és várom Őket. Ha kimegyek a temetőbe, akkor úgy érzem, az csak egy sírkő.

Nézd, nem felejted el Őt, sokat emlegeted, még most is szereted, akkor a lelked mélyén mindig Veled lesz, és Ő fentről "látja" ezt. Édesanyádat pedig a jó Isten még nagyon sokáig tartsa meg neked, hogy sokáig légy "gyerek" még sokáig mondhassad azt, hogy: Édesanyám, mert talán ez az egyik legszebb szavunk.

Én is teljesen árva vagyok és a férjem is 4 éve elhagyott mert nem született gyermekünk.Nagyon szomorú dolgok ezek és nehezen feldolgozható.Én mindíg úgy tartottam nem a temetőbe kell a virágokat hordani(hogy szinte versengenek ki tud gazdagabb szebben díszített sírt csinálni)hanem addig amíg él az ember addig kell szereteben megértésben megélni úgy a napokat,hogy holnap már nem lesz.Ápolónőként is azt tartom úgy kell törődni ápolni a betegeket mintha én feküdnék ott és egy mosoly egy bíztató szó többet ér bárminél.

Agyors halál nagyon fájó de szenvedni látni és vele szenvedni ahogy eljut odáig amíg meghal hát az nagyon kemény dolog.Én így vesztettem el édesanyámat 2003.június 7-én de amikor meghalt és láttam a megnyugvást az arcán akkor döbbentem rá nekem is bele kell nyugodnom,hogy nem szenved már.

NAGYON NEHÉZ TUDOM,DE AZ EMBER SAJÁT EGÉSZSÉGE ÉRDEKÉBEN MEG KELL ,HOGY TEGYE.

Természetesen ne felejtsük el soha,emlegessük és akkor olyan mintha közöttünk lenne.

Hidd el szép lassan el fogod fogadni hogy nélküle is van élet... csak tudni kell elengedni.

És akit a szívünkbe megőrzünk és ápoljuk az emlékét az sosem hal meg igazán...

Fogadd szívből jövő őszinte részvétemet!

Sok eőt és kitartást kívánok az elkövetkezendő nehéz napjaidra...

Csak még annyit,hogy sírni nem szégyen.Én sokig gondoltam ezt és még a temetésen sem mertem csak otthon a szobám magányában a párnába dugva a fejemet,hogy minél kevesebben hallják.A suliban is eltitkoltam ,hogy az apukám beteg csak a legközelibb barátok tudták.Még a beteg ágya mellett mikor már tele volt pumpálva morfiummal és már a világból szinte semmit sem érzékelt,akkor sem mertem csak a gombóc volt,fogtam a kezét néha szorított egyet,de mondták a nővérek,hogy csak az idegek és reflex...A többi beteg a váróteremben akik szintén hasonló sorsra voltak ítélve csak nézték és nem értették ,hogy egész nap csak ott ülök és még csak nem is sírok .És biztos azt gondolták ,hogy mennyire szerencsés apuka,aki mellett agész nap ott van a lánya,mert a legtöbb beteghez nem is jött napokig senki.

Nem tudom miért gondoltam ezt,de most már kicsit jobb ha időnként kisírom magamat.A legnagyobb bánatom az hogy nem élte meg az érettségimet,pedig biztos nagyon büszke lett volna rám.Kész gyászszertartás volt számomra. Az járt a fejembe,hogy ő ezt már nem élhette meg és annyira szerettem volna ha vár még 2 hónapot,csak a tudat csak hogy tudja hogy igen sikerült a lánya leérettségizett.Még ha nem is tudott volna ott lenni.

Nem láthatja hogy lett belőlem nő és hogy majd férjhez megyek és gyerekeim születnek.Ki viszi majd oviba a babákat ,ha én nem érek rá,ki kísér majd az oltárhoz és ki fog titokban cukorkát adni a picinek mikor én megtiltottam nekik.A baj az hogy nem volt minta élete és minket sem úgy nevelt fel mint egy igazi 'minta' apa ,de biztos vagyok benne ,hogy ezek olyan dolgok ,amikért nagyon büszke lenne rám ,hogy főiskolára mentem és hogy nemsokára diplomám lesz és megállom a helyem az életben és hogy ő sírna a legjobban mikor meghallaná mikor az unoka azt mondja majd nekik,hogy Papa...

Őszinte részvétem!

Én tegnap este vesztettem el a nagymamámat:(

Ismerem az érzést:(

Az én édesapám 5 éve hagyott itt minket,hasonló volt a betegsége.Neki az aortája "pattant szét"(igy magyarázta a prof.nő)azon a végzetes hajnalon.

Még mindig hiányzik,de ami a legrosszabb,nem engedték,hogy mellette legyek,cak látogatni lehetett.

Nem tudom hogy vigasztaljalak,csak azt irhatom,az idő majd enyhit a fájdalmadon.Gondolj arra,a szeretet,amit iránta éreztél,most is ott van a szivedben....és örökké élni fog.

Őszinte részvétem.

Fogadd őszinte részvétemet.

Én még ugyan gyerek vagyok, de már nekem is van egy kincsem.

Én az első papám elvesztésekor 2,5, a másodiknál majdnem 9 éves voltam. Én is taték nélkül nőttem fel, de borzasztóan hiányoznak. Csak most érzem igazán, kíváncsi vagyok ők hogyan élnék meg, hogy felnőttem, mi lett a szakmám, férjhez mentem és kisbabám született.

Sajnos ebbe előbb-utóbb bele kell nyugodnunk...

Nekem ugyanezen a napon halt meg az anyukám,és azóta csak kóválygok a világban,pedig itt van a családom testvéreim de ez felfoghatatlan.

Apukám pont 10 éve hogy meghalt,És én már nem vagyok gyerek:(

Ez a mondat borzasztó érzés és kimondani is:(

Részvétem.

3 hónapja halt meg Anyukám és jobban fáj, mint amikor megtörtént.

Olyan űrt hagyott itt, amit sohasem tud betölteni semmi és senki.

Idővel biztos könnyebb lesz, de a mai napig, ha Rá gondolok, elkap a sírás.