Tűrni születtünk? (beszélgetés)

a hatart ebben is ,mint minden masban tudni kell.

ne feledd csak egy eletunk van.

Alkalmazkodni kell, de mindent eltűrni nem kellene...

Van 2 olyan ismerősöm-barátnőm, akik évek óta benne vannak egy olyan kapcsolatban, ami nem az igazi.

Konkrétan mindketten lemondtak olyan dolgokról, ami fontos nekik. Egyikük a házasságról és gyerekről és a szabadideje abból áll, hogy otthon takarít, főz, mos, párja elé teszi az ételt, és ki se mozdulnak otthonról.

Másikuk mindent felad a fiúért. Arra vár, hogy ha összeköltöznek egyszer, majd minden jó lesz, holott most se jó semmi. A fiú nem szereti szerintem eléggé, neki a saját kényelme, igényei számítanak.

Kérdem én, hol van az ilyen kapcsolatban a nő? Hol van a KÖZÖS jövő, közös álmok, egymás boldoggá tétele?

A kérdésre, miért nem lépnek ki ebből a kapcsolatból: félnek...

... a magánytól,

... nem kellenek majd másnak,

... nem fog ennél jobb kapcsolatot találni és akkor már hiába sírja ezt vissza,

Inkább elhitetik magukkal, hogy végül is nem rossz ez, mert azért "Józsi" ebben és ebben jó.

Persze - persze, de azért mint semmi másban, ebben sem lehet általánosítani.

DE: Igazad van!

Nemrég beszélgettünk erről a haverokkal és számos személyes példán igazolást nyert, hogy a tudatalattiban raktározódik el a családmodell. Rögtön leszögezem hogy vannak kivételek!

Megpróbál az ember tudatosan szabadulni tőlük (én ezt nem így akarom csinálni), de amikor természetesen ösztönösen cselekszünk, akkor keményen dolgozik a tudatalatti. Sajnos!

Nemrég láttam egy egyszer megnézős filmet, amiben a témaindító íráshoz tudnék írni egy szót: DEPRESSZÍV típus.

Sokszor ugyanis nem csak akkor van együtt egy pár, ha közös hitel, gyerek, stb. van. Vannak olyan emberek, akik a "szenvedésben" látnak önigazolást, mert nem tudnak mit kezdeni a boldogsággal. És itt nem verésre, megalázásra kell gondolni, hanem önzőségre, elhanyagolásra, stb.

A gyerek miatt együtt maradni jó indok, de pont annak az embernek okozzuk a legnagyobb kárt, akit védeni szeretnénk. A gyerek ugyanis a saját családmodelljét nem könyvekből tanulja, hanem az otthon látottakat veszi természetesnek.

Pasiként azt mondom semmiképp ne küldj levelet. Ha facebookoltok, akkor nézd meg mik a hobbijai, mit szeret csinálni és azon dolgok mentén próbálj elindulni. (Például: ha szeret futni, akkor mond neki hogy szeretnél leadni pár kilót és ezért elkezdenél futni. De egyedül nem akarsz nekikezdeni, ezért nem lenne-e gond, ha egyszer-kétszer együtt mennétek vagy adna-e pár tippet)

Ha felajánlja az együtt futást, akkor szinte tutti, hogy bejössz neki. Szerintem ez sokkal jobb kezdés, mintha szinte ismeretlenül az érzéseidet írnád le neki.

De ennek is csak akkor vágj neki, ha tényleg el akarsz szakadni a párodtól.

Ebben teljesen igazad van. Szerintem egy kapcsolat kölcsönös tisztelet nélkül nem működhet, ezért sem bírom elviselni, ha nem normális hangnemben beszél a párom, mindig szólok neki,hogy ezt nem kellett volna, és ő igyekszik jobban odafigyelni...ha nem szólnék, azt gondolom sokkal többször előfordulna...

pár hónapja beszélgettünk ezekről a dolgokról, hogy az ember lehet fáradt,ingerült, vagy mérges valakire, de sokkal jobb ha egy fárasztó nap után odabújhat a párjához, és nem affelé igyekszik, hogy még vele is összevesszen.

Amíg ezt meglehet beszélni azt gondolom nem lehet gond...

Sziasztok!

Ha ver, akkor menni kell, mert alávaló az a pasi, aki megüti a feleségét, akivel szerelmeskedni szokott....a többi, a megalázások szóban, csak azért vannak, mert nem aláztok vissza....ha okosan előre elgondolnátok, vagy kikérnétek az ilyen bunkó hangnemet, sokat javulna a helyzet. A férfiak azért szeretik megalázni a nőket, hogy elvesszen az önbizalmuk, és azt higgyék, csak az az egy pasi van a világon, aki kitart mellettük, annak is milyen nehéz.....lószart....minden nő szép és tetszetős, csak húzza ki magát, és ne válljon a pasi rabszolgájává....

Kedves Csiperke!

Ülj le és gondold át, hogy neked mi a jó, vagy mi lenne a jó. A sok, "de" vel kezdődő mondatot felejtsed el és gondold át. Azért ne szakíts, mert van egy remény egy másikra, azt sem tudod mit érzel. Magaddal légy tisztában és utána döntsél, különben az események fognak sodorni és elveszíted az irányítást és egyszer csak kényszerdöntés elé kerülhetsz. Jobb ezt neked átgondolni, hogy merre tovább. De tudd, nincsen segítség, se barátnő, se senki, így csak azt tudom tanácsolni, hogy tudd mit szeretnél a jövőben és a szerint cselekedj és ne játszon a döntésedben szerepet a mostani flört, mert annak a kimenetele bizonytalan és ugye egy kapcsolat kialakulásához a flörtnél és a szimpátiánál jóval több kell. Nézz magadba...

Szia!

Szerintem amit leírtál most abban rejlik az igazság. A kulcs a "kell" szón van. A legtöbb ember ebben az esetben úgy érzi, ezt kell tennie, mert ez a legjobb, de igazából csak fél. Soha semmit sem kell. Van aki megrázza magát és tovább lép és az jobb mindenkinek. Nekem a saját szüleim az élő példa, sőt, az ismeretségi körömben is van egy teljesen megromlott kapcsolat, ahol a felek még maguk előtt is félnek ezt beismerni, hogy már mint nő és férfi nem funkcionálnak együtt, több gyermekük van, de egy napot nem töltenek együtt egy évben a gyermekek nélkül, hiszen már akkor kellemetlenül éreznék magukat, nem, hogy egy hetet. És van rá esély, hogy amíg a gyerekek ki nem repülnek addig ez így marad (ha csak nem üt be egy szerelem, mert az mindent felülír). Aztán, ha a gyerekek felnőnek vagy szétválnak útjaik, vagy olyanok lesznek, akik nem szólnak egymáshoz és egymást a pokolba kívánják, idegesíti őket a másik....

A szüleim szerintem legalább 15 évet éltek teljesen rossz házasságban... ugyanez a recept volt. Tavaly váltak el, de már sok éve külön élnek...

Érdemes szétnézni egy hipermarketben ahol vásárolnak az emberek. Csak figyelni a párokat, fiatalt, időset... rögtön észrevenni ki boldog, ki nem, ki unja egymást és ki nem. Süt az emberekről a mozdulataikról, gesztusaikról.

Ha valaki azt válassza, hogy szabad legyen annak ára van, de eddig még mindenki azt állította, megérte:

De ezekkel szembe kell nézni: Válás, vagyonmegosztás, vita, konfliktusok, a szülők és ismerősök rosszallása, két táborra szakadás, mindenki a másikat hibáztatja, az anyagi gondok, a gyermekek láthatósága. Nem kis lépés. Lehet egyszerűbb a kapcsolat közben megbeszélni mindent és nem hagyni, hogy a hétköznapok eltüntessék a szerelmet, de, ha az már elmúlt...

Mondom én, aki nem volt házas és gyermekeim sincsenek... de a kortársaimnál bőven látok rossz házasságot.

Példa: Egy ismerősömmel találkozunk, nem sűrűn, egy-két havonta és öt perc után szidni kezdi az asszonyt, hogy milyen... pedig ő választotta. Megkérdem, hogy akkor miért vagytok együtt? Kitérő válasz, majd ekkor, majd akkor, most még pici a gyerek... de az ordítozást meghallgatja nap, mint nap.... és hány ilyen van... akkor inkább jobb egyedül.

szerencsere nincs hitelem , igaz gyermekem sem meg....en csak igy latom a vilagot, s par kapcsolatot korulottem....

nem magamrol irtam , de ez a velemenyem, vagy az igaz valosag ?

Vannak olyan helyzetek, amikor tényleg nem lehet lépni, de a legtöbb ilyen helyzetben lévő ember korántsem amiatt ragad ott ,mert nem tud hova menni...

És még mindig fenttartom,hogy a gyereknek is az a jobb,ha már szép családot nem láthat, rosszat ne lásson..

Amig gyerekek vagyunk nem fuggunk csak a szuleinktol..

Aztan meg jon a szerelem, s fuggunk attol a szemelytol akit szeretunk.Ha elmulik a szerelem , mi marad ? Egy idegen ember mellett "kell" leelni az eletet.....bizony ez rettenetes...feladjuk magunkat, az almainkat, mert ott a gyerek, a hitel , egy befuccsolt szerelem aldozatai leszunk......rosszabb , mint a szuleinktol valo fugges.....

Hát ez egy nagyon jó téma és bizony nem olyan egyszerű ám,mindkét félnek tennie kell a boldogságért,nincs örök szerelem egy idő után szeretet van elfogadás és a másik iránti tisztelet,ha ezek nincsenek meg váltani kellene,DE!

Bizony a gyerek és a hitel nagy úr,nem egy pártól hallom hogy hát nem jó a helyzet de a gyereknek kell az apja is és a hitel miatt nem marad semmijük mondjuk 70ezerből egy 1-2-3gyerekes anyuka hova mehet ha mondjuk szülők sincsenek akik befogadják,nem olyan egyszerű ez kérem..

Én is biztam 23 évig, és hittem hogy jobb lesz.

Nem lett.

Háát... ezt a határt a legnehezebb meghatározni, mégis a legfontosabb, hogy pontosan sikerüljön.

Könnyen a ló valamelyik oldalán találhatjuk magunkat, ha elvétjük. Sokakat hallok válás után siránkozni, hogy tán mégse ez volt a legjobb megoldás (aztán páran újból össze is házasodnak) és maradni is ugyanilyen trauma, ha rosszul döntünk.