Túlzott anyai aggodalom (beszélgetés)
Nehéz,mert ,,,én csak jót akarok,,, de nem kellene mindíg mindenben jót akarni.
Így utólag már ,,,okos,,, az ember,de ehhez kellett egy kis sokk.
Jesszus,mennyi hülyeséget csináltam már. Mert csak aggódtam,vagy csak jót akartam.
A ,,,nagypofon,,, átvitt értelemben értendő.
A túlzott aggódásomból kifolyólag lett egy olyan probléma, ami rávilágitott arra, hogy mit, meddig, hogyan, és hogyan ne.
Nekem ugye, van 5 gyerekem, 4 fiú, után 1 lány,
Mivel az én gyerekkorom pokol volt, mindig óvtam őket mindentől, persze egy idő után, ki előbb ki később elkerült itthonról. Egy fiú van még itthon, 4-nek a karrierje felfelé ivel, de ennek az egynek a betegsége miatt, nem úgy alakultak a dolgai, mint a többinek.
A vége az lett, hogy az én hibám az egész, mert nem hagyom felnőni, ,,,de én csak segiteni akarok,,,mondom én, de most a ,,,nagypofon,,, után rájöttem, nekik van igazuk. Most küzdök magammal, hogy nem, ,,,nem ugrasz ha nyilik az ajtó,,, ,,,nem, nem nézel utána ha dolgozni megy,,, ,,,nem, nem teszed be a mikróba a kaját, majd beteszi ha éhes lesz,,, ,,,nem, nem várod egyik lábról a másikra állva, mikor jön haza,,,
Igy magamba nézve, tiszta horror amiket műveltem, és ez csak egy gyerek, hol van még a másik 4 miatti aggódás.
Tovább is van mondjam még?
Csakhogy más ne essen az én hibámba.
egy gyerekem van, kiskorában én is betegesen féltettem, még a mindenkit túlféltő édesanyám csititgatott, hogy tulzásba viszem, bár egyetlen érve az volt, hogy a jó isten majd megsegit bennünket, nem lesz semmi baj.
Eltelt minden katasztrófa nélkül 30 év,megfordult a kocka, le vagyok döbbenve mert most a fiam félt olyan betegesen engem, mint én őt kiskorában.
Kedves Fórumindító!
Én is egyedül vagyok a lányommal, ő 12 éves lesz.Nekem is pont 8 éve nincs egyáltalán kapcsolatom. A lányom az apjával még sosem találkozott. Mi is össze vagyunk nőve, megértelek. Ami fontos lenne, hogy valami hobbit találj magadnak. Mi az, amit szeretsz csinálni? Ne csak a házimunkával foglalkozz,ha épp nem dolgozol, és a lányod nincs otthon, hanem töltsd olyan dolgokkal az idődet, amik feltöltenek lelkileg. Az egyik hozzászólásban írtad, hogy fürdeted,a körmét vágod, öltözteted. Ezeket már ebben a korban egyedül tudja csinálni. Hagyd önállósodni. Szívesen beszélgetek veled privátban. Ha gondolod, írj rám.
Én inkább elsem mesélem, mert csak felnyomja az agyvizem, időbe telt, mire megértettem, az akkor volt, ez meg most van, rohadt nehéz volt magam visszafogni, de egy ,,,nagypofon,,,után rájöttem.
Én is csináltam hajmeresztő dolgokat, máig se értem miért, mostanra jöttem rá, nem lett volna szabad.
Lassan rendeződnek a dolgok, de nagyon elcsesztem. Nem most, csak most tört ki a vulkán.
Igen, mindenkinek megvan a maga keresztje.
3 gyermekem van, 3 kislány.
Édesanyám hipochonder, depressziós pánikbeteg, idegbeteg stb stb egy 💩 házasságban nevelkedtünk. Ahol úgy go dolták jobbha együtt a 2 szülő még akkor is ha folyamatosan veszekednek, és úgy élnek mint a lakótársak.
Ő hasonlóan bánt nővéremmel, mi te, engem meg folyamatosan másokhoz hasonlított, elhanyagolt. Kényszeresen ellenőrízgette nővéremet. Rá volt telepedve. Mikor kollégiumba ment akkor is hetente 1x megjelent a kollégiumban..
Folyamatosan azt hallgattuk, hogy ő megfog halni, megakar halni, mindennek úgy kellett lennie ahogy ő akarja különben jöttek a pánikrohamok. Folyamatosan büntudatot keltett, folyamatosan megfeleléai kényszert akart ránk nyomni.
Neki se volt senkije, ha voltak is barátnői azok mind hasonló deffektesek voltak.
Nővérem 15 évesen lett először terhes, majd 3 nappal a 18.szülinapja előtt szült, férjhez ment csak hogy megszabaduljon anyámtól. 3 év múlva elvált.
Én is ápoltam édesapámat szívinfarktus után, rák után, még a külföldi munkámat is ott hagytam. Neveltem unokaöcsémet.
Szóval, hidd el tudnék én is mesélni, ahogy rajtam kívűl kb mindenki. Mindenkinek meg van a maga keresztje, de akkor sem normális egészseges a gyerekre kivetiteni vagy vele kompelzáltatni a te rossz megélt dolgaidat.
Semmi rosszat nem írt Enissa. Viszont nagyon is igaza van.
Felnőtt vagy, tanácsot kértél. Tessék a kritikát is fogadni, helyén kezelni. Hisz kívűlálló személy így látja a leírtak alapján.
Szerintem sem normális, sőt nagyon nem oké az egész viselkedésed.
Az egyik nagy igazság itt bújik meg az egyik mondatodban. És a 12.hsz.
"olyankor szenvedek csak, amikor nincs velem, mihelyst hazajön elmúlik minden és olyanok leszünk mint 2 barátnő."
10 éves kislány,rendben van, hogy az ember őszinte vele, a korához mérten, de nem lenne szabad felnőttként és legfőképp barátnőként kezelni. Te felnőtt nő vagy ő meg egy kislány. Fontos a jó kapcsolat ez tény, csak ez már túlzás. Elcsúszott valahol.
Nem tudom finomabban írni, de nem normális ahogyan rá vagy függve a gyerekedre.
Mindegy mi váltotta ki belőled, keress másik szakembert és kezelted mert ez senkinek sem lesz jó hosszútávon.
Nem könnyű ez,belénk van kódolva.
Aztán vagy rájövünk időben, hogy nem jó az irány, vagy belefutunk abba, hogy állandóan azon rettegünk ,hogy nehogy érje őket valami.
Én a saját bőrömön tapasztaltam meg, hová jut a túlzott féltés.
Időbe telik mire feldolgozom.
Annyit tennék hozzá az előttem szólókhoz hogy amíg tényleg nem találsz rendes szakembert,addig fejleszd magad pici apró lépésekkel.
Hisz nem csak a szakemberen múlik te magad is tehetsz.
PL:Határozd el és addig tréningezz amig nem sírsz a suli előtt.Ne érj oda "órákkal" hamarabb ,ne legyen időd belehergelni magad.Gondolj arra ha elkezded egyedül ,azt is magatokért teszed.Aztán így tovább mindíg csak kicsit lazíts valamin:)))
A legtöbb anya aggódik a gyerekéért. A tiéd már kóros. Elgondolkodtál már azon, hogy a kislányodat teszed tönkre?
A gyereknek állandó lelkiismeret furdalást okozol, nem mer barátokat szerezni, mert azt látja sír az anyja nélküle. Nem mer majd egy normális kapcsolatot kialakítani, meg ne bántson. Hogy valami boldogságot vigyen az életébe még a drogokba is bele hajszolhatod. Ez nagyon nem normális dolog, hogy elsírod magad a gyereked láttán.
Keress másik szakembert, ha nem látsz fejlődést, és addig keress, amíg nem találod meg az igazit, aki tud segíteni.
Nekem 11 éves a lányom.Van egy 7 éves fiam is.
Ennyire azért nem aggódom túl mint te de az átlagnál én is jobban aggódok.Nem engedem el egyedül az utca végi suliba se.Játszóra se mehet egyedül.Szóval kb sehova, ami neki nagyon ciki, de ilyenkor mindig elmondom neki h nagyon csúnya a világ és én csak nagyon szeretem őt.
Én őszintén kiírom a mocsok pedofiloktól féltem.El se tudom képzelni h egyedül elengedjem.A gondolattól is rosszul vagyok.És ezen nem változtatna egy szakember se csak ha valaki kiírtaná az ilyen férgeket a világból.
Szóval megtudlak érteni, de csak azt teheted, hogy mellette vagy amikor kell és persze világosítsd fel, hogy tudja milyen világban nő fel és miért is aggódsz érte.
További ajánlott fórumok:
- Down-szűrés: vérvétel vagy amniocentézis. Avagy hogyan válik a babavárás aggodalommá?
- Vezetés miatti aggodalom
- Van aggodalomra okom ha a 9 hónapos kislányom még csak "öööö" -zik ls "eeee"-zik, s nem mondja hogy mamamama, papapapapa, babababa stb?
- Véres széklet - van ok aggodalomra?
- Ma töltöttük a 34. hetet, a pocaklakó alig-alig akar nyugton maradni, sokkal aktívabb, mint máskor, normális ez vagy jogos az aggodalom?
- 7 hetes terhesség esetén a görcsölés, derékfájás nagy aggodalomra ad okot?