Te Mit csinálnál az anyukáddal...? (beszélgetős fórum)

És nem tudjuk, ránk mi vár :(

Kezdek félni az öregségtôl...

De ismerek tündér nyolcvanasokat is...

Az.

A legrosszabb az volt, hogy látnom kellett az én okos, intelligens, szorgalmas, mindenki által nagyon szeretett anyukám leépülését.

Egy alkalommal elkóborolt, tőlem egy utcával odébb találták meg elesve. Mentőt hívtak hozzá; s valamilyen csoda folytán megtaláltak telefon. Azonnal ott voltam. A mentős, miközben vizsgálta anyut, megkérdezte tőle, hogy tudja-e, ki vagyok én. Anyu arcán halvány mosoly ömlött el, s magabiztosan mondta: "persze, ő az anyukám".

Nem kívánom senkinek azt, amit akkor éreztem.

Csak az a nagy baj, hogy ez nem kívánságműsor...

Igazad van,ezen valóban nem mentünk keresztül.Az én rokonaim teljesen máshogy fogták fel ezt,ők örültek,várták,és beilleszkedtek,a család sem hagyta őket magukra.Én kifejezetten szeretném ott tölteni az öreg napjaimat ha ne adj ég beteg leszek,mint ők.De ez körülményektől függ,amik ahol ők vannak,szuperek.

Sajnálom amin keresztül mentetek,borzasztó lehet...

Nem tudni elôre, hogy mivé válik az ember :(

Amikor a kedves, udvarias férfiból egy vicsorgó, átkozódó, szitkozódó, pelenkázásra szoruló roncs lesz; rövidtávú memória 0, nem tudja milyen hónap-nap van :( Aki mindenben kifogást talál, kötekedik, aki éjszaka várja a vendégeket, vagy éppen menne kutyát etetni, kergeti a nemlétezô macskát; aki tüzel éjjel-nappal, de akár a 40 fokos melegben is. Nem akar tisztálkodni... de káromkodni, szentségelni annál inkább... mert neki "fáj a lába"... hiába mondja az orvos, hogy járkálni kellene... a 24 órából 23,5-t fekszik. És bizony egyre gyakrabban emelgeti a botot ütésre, miközben a szemében, a hangjában iszonyatos düh, harag, gyûlölet zúdul rád.

Aki letolja a nadrágját akár elôtted, akár az udvaron úgy, hogy a szomszédban ott van a két tizenéves félárva lány az alig negyvenes özveggyel. Amikor szólnak ezért neki, még ô van felháborodva és megsértve.

Szép és derûs öregkor :(

Nos, ilyen elôzmények után azt mondom, hogy otthon!!

Aki mellett nincs se éjjel, se nappal.

Csak a "hé te, menj innen". stb.

Nyugtató, altató viszont annál inkább...

Nem érted, mert nem mentél keresztül rajta.

Sajnos nekem meg kellett lépnem, hogy anyukámat idősek otthonában helyezzem el. Húztam-halasztottam, amíg lehetett. Ő soha nem ivott, „csak” az időskori demencia lett úrrá rajta. Felfogadtam valakit, aki hetente háromszor látogatta, gondozta őt, a fennmaradó napokon meg én. De eljött a nap, amikor be kellett látnom: 24 órás felügyeletet igényel. Ezt a munka, a gyerekem eltartása mellett nem tudtam felvállalni.

A nyugdíjas bátyám döngette a mellét: amíg ő él, anyu nem fog otthonba kerülni. Aztán, amikor egyszer arról volt szó, hogy vasárnap délutántól hétfő reggelig mellette kellett volna lennie, akkor persze nem ért rá. (Azt a hétvégét péntektől felvállaltam volna, de vasárnap éjjel aludnom kellett, hogy másnap dolgozni tudjak menni.) A kórházban kisírtam, hogy ne adják ki pénteken, csak hétfőn reggel, az otthonban meg kisírtam, hogy ne a szabályok szerint kedden, hanem már hétfőn reggel fogadják.

Amíg élek, nem felejtem el a szeméből sugárzó rettegést, rémületet, amikor felfogta: az a négyágyas szoba lesz attól a naptól fogva az otthona. De csak annyit kérdezett: ugye, jössz majd látogatni, nem hagysz magamra?

Persze, mentünk minden nap. Vagy én, vagy a testvére, vagy a bátyám, vagy a fiaim. Beosztottuk.

Jól beilleszkedett, de az már nem az ő élete volt. A hideg kiráz, ha arra gondolok: én is sorsára juthatok…

Biztosan igazad van,voltak.Bár nem elsősorban ezen..Pontosítok:A nem kevés ismerőseim között,akik szülőkkel együtt éltek,NEM ez miatt volt a probléma.

De ...problámából van elég akkor is,ha külön vannak...Akkor meg nem mindegy?..:)

Igaz! Más világ volt,más szokások,más emberek,más problémával.Ez tagadhatatlan:(