Távkapcsolat - mellette vagy ellene? (beszélgetés)
Ok, rendben, ezt fogom tenni, mindenféle kertelés nélkül. :) Köszi!
Ha mindketten úgy gondoljátok, hogy a szerződése után összeköltöznétek, akkor nem nagy ügy ezt előrébb hozni. :) De a férfiak általában egyszerűen működnek, ha azt beszéltétek meg, ahhoz tartja magát, és lehet, hogy nem is gondolná, hogy te már korábban szeretnéd. :) Mindent meg lehet beszélni, csak ki kell mondani, nem rágódni rajta. :)
Ez is igaz :)ezt egyébként már mondtam neki, hogy én Vele el tudnám képzelni a szorosabb kapcsolatot. A helyzet az, hogy határozott idejű szerződése van, még egy évig tart. Mondtam neki, hogy ez így rendben van, de utána mindenképpen szeretnék Vele élni, ez így oké, is, ezt Ő is így gondolja. Csak addig még egy év van és nem is a családnak bemutatást szorgalmaznám, csak hogy legalább hétvégén egy lakásba menjünk haza. Igen, ezt meg kell beszélni.
Az jó, hogy látom most már, ez nem nagy "elvárás" ennyi idő után, sőt ez lenne a természetes, nem pedig nekem van irreális elvárásom. :)
Mivel megegyeztetek az elején, lehet, hogy ő azért nem szorgalmazza a szorosabbá válást, pl. családnak bemutatást, mert messzebb dolgozik, és még nem jött el az ideje házasságnak, egyébnek. Lehet, hogy te ezen rágod magad, miközben ő nyitott mindenre. :) Ezért ne kombináld túl, beszélj vele. :) Azt is jó tudni, ha esetleg ő nem tervez jövőt veled, még ha fáj is, de legalább nem várnál még éveket feleslegesen. :( De ha ő is pozitívan áll hozzá, akkor jobb örülni, mint nem beszélve még sokáig rágódni. :)
Köszi :) lehet, hogy úgy van, mindenesetre felhozom ezt neki, az biztos, nem hagyom a dolgot annyiban. Csak hát... olyan nagyon szép lett volna, ha nem nekem kell mondani, hogy legalább ilyenkor minden éjszakát töltsünk együtt, hanem ezt Ő magától is igényelné. Valahogy az lenne az igazi. Ennek egyértelműnek kellene lennie így, hogy alig látjuk egymást.
Sztem felesleges gyötrődnöd és túlkombinálnod, lehet, hogy ő is szívesen költözne össze veled. :) Egy év után ennyi idősen simán belefér egy komolyabb beszélgetés. :)
Igen, ez az, ez nyugtalanít engem is... és nekem már nem elég ennyi, még így sem, hogy nagyon ragaszkodom Hozzá, és amúgy eszem ágában sem lenne elhagyni Őt. Az összeköltözés így annyi lehetne, hogy hétvégén ugyanoda járnánk haza. Nekem az mindegy, hogy hozzám jönne vagy én hozzá, csak egy helyen legyünk.
Amúgy nagyon rossz lesz, ha vége lesz, az biztos, sokáig nem fogom tudni túltenni magam rajta, mert nagyon nehezen engedek magamhoz ennyire közel valakit, és már nagyon mély érzelmeim vannak, viszont ha neki nincsenek... és sajnos, ha neki elég belőlem ennyi, akkor nincsenek. Ezzel szembe kell néznem.
Azért is írtam ide, mert most semmit nem vagyok képes objektíven látni, csak érzem, ez így nem stimmel, és szomorú vagyok, hogy úgy érzem, kevésbé ragaszkodik, mint én. Itt a hétvége és egyedül vagyok, holott van egy szerelmem, aki megtehetné azt, hogy ugyan van külön programja, de mégis hozzám bújik minden éjjel.
Sztem ennyi idősen ennyi idő alatt már tovább kellett volna fejlődnie a kapcsolatotoknak. :( Ha ő hétközben máshol dolgozik, és csak hétvégente vagytok együtt, miért nem költöztök össze? Sztem kérdezz rá erre, ha ő nem akarja, akkor nem valószínű, hogy szorosabbra fonódna a kapcsolatotok. :(
Érintett lettem ez ügyben én is. A párommal néhány hónapja távkapcsolatban élünk, ami igazából 80 km - t jelent, ő költözött el, és albérletben él, hétvégén jár haza. Nem vagyunk már annyira fiatalok, ő 40, én 33 éves vagyok.
Egy éve vagyunk együtt.
Még régebben megegyeztünk, hogy csak akkor mutatjuk be egymást a családnak, szülőknek, ha már annyira komolyra fordul, hogy tényleg nagyon - nagyon, és talán esküvő lesz a kapcsolat folytatása.
Amiért most itt vagyok, az nem az, hogy minden nagyon szép és jó, hanem...hétvégén Ő hazajön, a pénteket velem tölti, hozzám jön, mert külön lakásban élünk/éltünk itt. Majd mindig van valami, ami számára elfoglaltság, mivel az itteni ügyeit csak itt tudja intézni (ami érthető is, ez nem gond.) Még az is rendben van, amikor a bátyjával elmennek valamerre néhanapján. Ami zavar, az az, hogy az utóbbi néhány hétben valahogy mindig volt valami, ami éppen az együtt töltött időt érintette. Ebből a munkahelyi elfoglaltság a legkevesebb, mert azt is megértem, és nyilván nem szólok érte semmit.
Most viszont a másik bátyja hazajött az ország másik részéről a családjával, kb. félévente kétszer jönnek, és ez annyiban érint minket, hogy ilyenkor mindig velük van (Ő, külön)ami megint rendben lenne, csakhogy nekem nagyon fontos, hogy amikor csak tudjuk, legalább az éjszakákat együtt töltsük. És ez sem lehetséges, mert ha kicsit iszogatnak, Ő már nem tud átjönni.
És ez a probléma. Vasárnap este vége annak az időnek, amit együtt tölthetnénk, és még ezt a két éjszakát sem szánja rám.
Ez nem egyszeri alkalom, többször előfordult.
Hozzáteszem, nekem nincs jogsim, de ha felülök egy buszra, 20 perc alatt nála vagyok. Ezt nem mondtam neki ugyan, de evidens lenne, hogy ha számára is fontos, hogy velem legyen, esetleg megemlíti, hogy menjek át én hozzá.
Nem említette, így majd holnap találkozunk.
Ami számomra természetes és normális lenne, az az, hogy ha már együtt vagyunk, hétvégén egy lakásban legyünk és ugyanoda menjünk haza. Szerintem közel egy év alatt már időszerű lett volna egy ilyen szintre eljutni a kapcsolatnak.
Erőltetni viszont nem akarom. Mondom neki, hogy szeretnék többet lenni vele. Még ezen kívül hétköznap el szokott jönni hozzám, amikor csak tud.
Amúgy amikor együtt vagyunk, nagyon jó minden, és én nagyon szeretem Őt, ezért is írtam ide. Mit tegyek? Nekem ez így nem stimmel, vele szeretnék lenni, sőt feleségül mennék hozzá.
Leírtam, mert nem tudom, mit tehetnék az ügyben, vagy meddig várjak még.
Már mondtam neki, egyértelmű, hogy meg kell beszélni vele, de csak annyit mondtam, hogy szeretném ebből a rövid időből a legtöbbet kihozni és a legtöbbet vele lenni.
Szerintetek normális ez egy egyéves kapcsolatban, amit leírtam? Nincs kulcsunk egymás lakásához, én mondtam, hogy adnék neki, de nem fogadta el.
Vagy már tovább kellett volna fejlődnie régen a kapcsolatunknak?
Ha erösen akarunk valamit az meg fog valosulni,ez motiväljon titeket!
Tartsatok ki egymäs mellett es ne fogalakozzatok azzal,hogy ki mit mondd!
Sziasztok!
Én is hasonló cipőben járok, mint itt mindenki, legalábbis még. Tavaly a tavaszi félévemet Hollandiában töltöttem Erasmus ösztöndíjjal. Kint megismerkedtem, szintén a campuszban lakó francia sráccal. Egy percig se haboztam belementem a kapcsolatba. Mikor július elején hazajöttem, ő pár nappal később utánam jött és egy csodás hónapot Magyarországon töltöttünk. Augusztusban körbe utaztam vele én Franciaországot, bemutatott mindenkinek. :) Szeptembertől neki is és nekem is suli, így maradt a távkapcsolat... Szeptember második hetében pár napra eljött meglátogatni, majd októberben az őszi szünetben én jöttem ki 10 napra, majd decemberben együtt töltöttük a karácsonyt és a szilvesztert. A szülei is eljöttek és együtt karácsonyoztunk. Január 13-án kijöttem hozzá 1 hónapra, mivel sikerült a vizsgáimat előbb befejeznem. Utolsó éves vagyok, ő pedig márciustól szakmai gyakorlatozik. Most itt vagyok nála és ismét szóba került a jövő... Mindent elkövettünk, hogy Budapesten töltse a szakmai gyakorlatot, de senki nem reagált neki. Nagyon sok helyre elküldte a CV-t, de semmi. Itt ahol lakik, már két állásinterjún is volt, nagyon úgy néz ki itt fog maradni. Nekem ugye szakdolgozat, államvizsga stb, így nem tudok csak úgy kiugrani majd hozzá. Ő teljesen reménytelennek tartja a jövőt, mondván, hogy nem tudok még franciául és különben sem alkalmaznának. Tanácstalan vagyok, van még több mint két hetünk együtt, és lehet ennyi lett volna a 9 hónap? Én olyan szívesen belevágnék, megpróbálnám, de ehhez az ő támogatása is kéne... Nem tudom mi a jó döntés...
Sziasztok sorstársak! Gondoltam a sebeimet nyalogatva leirom én is a történetem Az én párom ma hajnali egykor utazott haza tőlem, tehát Angliából Szlovákiába. Mi már két és fél éve együtt vagyunk, több megpróbáltatással kellett megküzdenünk, mivel fiatalabb tőlem, es a szülei nagyon ellenezték/ellenzik . Mi már a kapcsolatunk elejétől fogva úgymond kisebb távkapcsolatban éltünk, amit én a mostani helyzethez képest nem is neveznék már annak..Én fősulin tanultam az ország másik végébe..es csak kéthetente találkoztunk, de ugye akkor sem az egész hétvégét sülve főve együtt, de ha igen akkor azt mindig rendesen kihasználtuk túrákkal, hegyi biciklivel, es mindennel, ami közös élményeket hoz. Sokszor meg is látogatott, együtt töltöttünk napokat, de a maximális napszám azt hiszem nem volt több ötnél amit egyhuzomba együtt voltunk. A kemény dió ezéven jött. A főiskola elvégzése után, több mint háromnegyed év elkeseredett munkakeresés közepette jött egy ajánlat. Anglia. Egy barátom aki ott lakik felajánlotta a segitségét, hogy elhelyezkedésben, lakhatásban, és mindenben ami külföldi munkavállaláshoz szükséges, segit. Én mivel teljesen mar a kilátastalanság helyzetében voltam, kicsi gondolkodáas után máris belementem. A barátom eszméletlen nagy erőt öntött belém, hogy abszolút támogat, mivel tudta, hogy valamit bizony már lépni kell. Én az igazat megvalva, a búcsút nem is éltem meg annyira kegyetlenül mint vártam, mivel nagyon érzékeny ember vagyok…és az önostorozás kegyetlen klubbjába is növelem a létszámot Én annak tudom be a „könnyű” búcsút, hogy a kilátástalan helyzet miatt már szinte menekültem az otthoni környezetből, es a depresszióból. A megérkezés Angliába remek volt, az új dolgok, a város, az emberek, más környezet, munkábaállás, lakáskeresés stb…stb… lementek a dolgok, és elérkezett a december..a várva várt hónap, amit mar körülbelül szeptember óta minden nap vártam. Nagyon féltem az érzelmeimtől, és az övéitől, mivel négy hónapot külön voltunk, és lássuk be, bármennyire is szeretnénk a skype hosszútan nem pótolja maximalisan az érzelmeket…no az érintésekről ne is beszéljünk. De a találkozás pillanatától…a búcsúzás pillanatáig minden mint régen. És újra egymás karjaiba elaludni, es felkelni, ugye kedves távkapcsolatban élők mennyire leirhatatlan De ugye amint irtam önostorozó tipus vagyok, valahogy már amikor a végét éreztem a látogatásnak elkezdtem stresszelni, hogy na vajon milyen lesz újra egyedül…a bucsuzastol, elválástól, túldramatizáltam ugye, az utolsó három napot drámaként éltem meg, és tudtam jól, hogy csak annak a fránya búcsúnak kell lemennie már, és újra visszaáll a régi rend, újra home alone..Nem tudom, az utolsó apokat ti is kinlodásként élitek meg? Bennem van frissen még a pillanat, az utolsó ölelések, ami végülis nem utolsó, csak hosszabb időre szól, nehéz elképzelni, hogy Ő aki még 12órája ölelt, nemsokára újra a számitógépembe megy vissza chat és skype formájában. Azt hiszem legközelebb májusban találkozunk, nincs még fix időpont, de ez a legelképzelhetőbb jelenleg. Egyébként a terv, jövöév május..addig szól a gyötrődés, mivel befejezi a főiskolát, és kijön utánam. Szóval mindent összegezve, örülök, hogy itt volt, és hogy ujra egymásba tudtunk maximalisan szeretni, és, hogy ilyen fantasztikus barátom van aki igy kitart mellettem. Mint mondtam nagyon friss a búcsúzás pillanata, ezért is jöttem és olvasgattam a leveleiteket. Ha tudtok reagáljatok majd, és próbáljunk erőt önteni egymásba, hiszen akik ezen az oldalon vannak most valamilyen formában mind érzik a hiányt és a magányt. Köszönöm annak, aki elolvasta! Ez az én történetem.
Ja és néhány tipp:)
Nekünk, ahogy már említettem a skype vált be.
Próbálunk minden nap-persze ez nem mindig sikerül-beszélni. De naponta levelezünk. Ő nem az irkálós típus, én viszont az vagyok, úgyhogy én általában hosszú locsogós leveleket küldök, ő pedig a saját kis szűkszavú, de nekem annál értékesebb válaszait:) Tehát a skype. Egyértelműen lehet rajta beszélgetni, természetesen a webcamera fontos kellék, mert úgy látjátok is egymást. Mi legtöbbször filmet szoktunk nézni, mert csak ahhoz van általában energiánk.(Ő egész nap dolgozik, én pedig a 6 órás időeltolódás miatt virrasztok, hogy tudjunk beszélni). Ezt úgy csináljuk, hogy online keresünk filmet, közben be van kapcsolva a skype. Így a filmet is és egymást is látjuk:) Szokott még olvasni nekem, én dia vetítek neki. Ha valami különlegesebb alkalom van, akkor szépen kiöltözöm, veszek bort, ő sört és megvacsorázunk a monitor előtt. Az együtt alvás is jó dolog, laptopot a párna mellé, nincs annál szebb, mikor úgy kelek, hogy ott van "mellettem"(már,ha a skype nem kapcsol ki az éjszaka közepén rossz internet csatlakozás miatt...) És lehet mást is, együtt zuhanyozni........;)
Szoktam még postán küldeni neki kézzel készített lapot, én tőle most kaptam szülinapomra egy hatalmaaas virágcsokrot. Az egyik kedvence, ha veszek egy új fehérneműt és küldök neki fényképet róla:) Szóval minden lehetséges! Én így gondolom.
Nem lehet ezt örökké csinálni, pláne úgy nem, ha nincs meg, hogy mikor lesz vége. A körülöttem lévő emberek mind-mind ellene voltak az elején, most már a legtöbben támogatják és kezdenek hinni benne, hogy megtudjuk csinálni. Sokan ám, ha nem is mondják látom, hogy kizártnak tartják, hogy sikerülne. A jó hír az, hogy csak kettőnkön múlik, hogy végigcsináljuk-e, vagy nem. És mi mindig hezitálás nélkül azt mondjuk, hogy végigfogjuk. (Persze benne van a pakliban, hogy nem, de nem arra kell koncentrálni az biztos!) Én legalábbis érzem ott legeslegeslegbelül, hogy mi egyszer boldogan fogunk élni Kanadában, amíg meg nem halunk:)
A távkapcsolat nem egy, olyan dolog, amit bárki is szeretne csinálni. De véleményem szerint, ha mind két fél pont eléggé szereti egymást, akkor a működése lehetséges. A fontos, hogy legyen haditerv, cél, közös jövőkép és szerelem Íme a mi történetünk: Kanadában éltem kilenc hónapot. Ott ismertem meg a barátomat. A nemzetiségek gyűjtővárosában, Torontóban találtunk egymásra. Hihetetlen, hogy a nagy idegenben magyar fiút találtam magamnak. Már az első találkozásnál éreztem, hogy azt a furcsa érzést a gyomromban, ez más, mint a többi. Nem akartam, mert az eszem azt diktálta, hogy ne tegyem, de fülig beleszerettem. Négy hónapot voltunk együtt, hét, nyolc néha csak kilencnaponta láttuk egymást, de gyönyörű négy hónap volt. Aztán haza kellett jönnöm. Csak turistaként tartózkodtam kinn és lejárt a vízumom. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ne folytassuk tovább. Úgy jöttem haza, hogy én minden áron visszamegyek. Szerelmes voltam Kanadába és egy fiúba, aki Kanadában élt. Az első fél év borzalmas volt. Folyton sírtam, teljesen begubóztam. Nem akartam menni sehova, nem akartam látni senkit. Mindenhonnan hiányzott. Éreztem, hogy a szívemet ott hagytam nála. A szívem nélkül pedig nem tudok élni. Meglátogatott nyáron, aztán csak ment a skypeolás. Skypenál vacsora, randi, filmezés, diavetítés, olvasás… Csak legyen olyan, mint, ha együtt csinálnánk a dolgokat. A kimenéssel kapcsolatban rengeteg ötlet jött és vetődött el. Már azon is gondolkoztunk, hogy összeházasodunk, de ez sem oldotta volna meg teljesen a dolgokat. Kinn lenni kinn lettem volna, de mivel én érettségi után mentem ki, nem volt végzettségem, Kanadában az iskola drága, bevándorlóként végzettség nélkül pedig munkát kapni nehéz. Egy hónapja végre megtaláltuk a tökéletes haditervet. Olyan iskolát választottam, amit elfogadnak ezek a finnyás Kanadaiak. Így már könnyebb, sokkal könnyebb! Nincs az a szörnyű bizonytalanság. Megvan az út, megvan a cél. Már csak végig kell csinálni! Legutóbb hat hónapig nem láttuk egymást, de eljött a várva várt karácsony. Azt dúdolgathattam, hogy „All I want for Christmass is you!” és meg is kaptam Pár nap múlva lesz egy éve, hogy távkapcsolatban vagyunk. És én minden nappal csak egyre jobban szeretem! Az iskola három éves, fél év múlva kezdődik. Mivel hatalmas a távolság és nagyon drága a repülőjegy úgy 2, 3 látogatásra saccolunk egy évben. Sok? Ez bizony relatív. Mert, ha úgy veszem, hogy én egy egész életet akarok vele leélni, akkor bizony nem sok! Nehéz? Kutya nehéz! Minden nap, mindenből, mindenhonnan hiányzik. De a bizalmat kiépíti, megtanulunk figyelni egymásra, mert, ha skypeon megbántod a másikat, akkor sokkal nehezebb kibékülni! És én érzem magam a világ legszerencsésebb lányának, hogy hétezer kiló méternyire valaki csak rám vár!
Hát én ellene vagyok,tapasztalatból.12 évvel ezelőtt nekem erre ráment a kapcsolatom.Már 3 éve együtt laktunk amikor a párom vidéken kapott munkát először úgy volt csak 1 hónapra,és hétvégenként hazajön.Aztán az egy hónapból,egyre több lett,a hétvégi hazajövetelek is ritkultak,én meg egy év utánn megelégeltem a dolgot.Alapból,ha olyanok a körülmények nyitott lettem volna,hogy utánna menjek,dehát ő lovasedző volt,lovakat készített versenyre egy Isten háta mögötti tanyán.Én meg ott mégis mit csináltam volna?Hétvégén akkor vagy valamelyik lóval lett gond,vagy verseny volt,vagy a lovász ment haza és neki kellett ellátni a lovakat,l egyre gyakrabban közbejött valami.Szóval szerintem akkor működik jó,ha határtozott és nem túl hosszú időre szól a dolog.Meg nem tudom ti hogy vagytok vele,de nekem a szex is nagyon hiányzott,és nem igen volt kedvem maszturbálással tölteni éveket(a havi 1-2 együtlét meghát nem az én világom...)Megaztán később az anyagiakon is vita lett,mert én egyedül nem tudtam fizetni az albérletet,ő meg egy idő múlva egy vasat se óhajtott beleadni,mondván nem lakik itt.Szóval akkor abban maradunk,hogy felmondjuk az albit,én meg hazamentem Anyámhoz.De akkor meg az volt a gond,hogy nincs hol találkzoni.Megjegyzem mindezek ellenére nem mondhatnám,hogy nem szeretett,mert tartjuk hébe-hóba a kapcsolatot,és nemrég azt mondta,hogy még senkit se szeretett úgy mint engem.Ezt meg miért mondaná,ennyi év utánn,ha nem lett volna úgy?Egyszerűen nálunk mégsem működött a dolog:-(
Sziasztok!
nagyon megörültem a hasonló cipőben lévő embertársaim által írottaknak. Nektek.
Leírom az én történetemet. Örülnék, ha reagálnátok, leírnátok a véleményeteket.. mert nem tudok eléggé objektív lenni - bár már ezerszer próbáltam kívülállóként, testemből kilépve magam-magamról, s kis életemről tisztán látni..:-)))
szóval: távkapcsolat.
3 és fél hónapja jöttem össze a külföldi párommal, szerelmemmel, első találkozáskor éreztem-éreztük, hogy Ez Valami Komoly. Elég sok kapcsolatom volt már, nem vagyok kezdő, felnőtt nő vagyok, a párom sem nagyon fiatal már.. (30-asok vagyunk). szóval beindult a távkapcsolat, én pesten ő messze-messze tőlem.. 1,5 havonta találkozunk, ezt tudjuk mind a szabadnapok, mind a repülőjegyek beszerzése, stb... miatt kivitelezni. de naponta mindenféle módon kommunikálunk. találkozásunk óta, amikor 2 napot töltöttük együtt, s a párom azt mondta, látni akar mindenáron, találkoznunk kell, mert végre rám talált.. , szóval azóta 2-szer voltam nála, mindkétszer 10 napra, szilveszterkor ő jön ide, 10 napra... szeretjük egymást, de már most kicsit beárnyékolja a dolgot, hogy ha belegondolunk, hogyan tovább?? 2 felnőtt ember, lassan családra vágyók, majd döntenünk kellene.. ilyesmi. De mindketten nagyon szeretjük a saját lakóhelyünket. Ő egy sokkal fejlettebb országban lakik, Franciaországban, és...plusszban: angolul kommunikálunk, nagyon jól (meglepő számomra is, hogy nincs semmi problémánk ezzel), de én nem tudok franciául, még.., ő meg, hát... magyarul.
Nagyon örülnék, ha saját élményeitekkel, ismerősök töréneteivel, segítenétek. Mégis mik a reális esélyeink...?
Előre is köszönöm szépen!!!
Ági
Hát igen,az tuti hogy ilyenkor már észbe kap az ember,és vasárnap van és jön a búcsúzkodás:/De még a karácsoy ajh :( Akkor most tripla kitartást! Nekünk is pont tavaly volt az,hogy november 17.től karácsonyig nem láthattuk egymást.Tudod,régen amúgy azért volt könnyebb kibírni,hogy 2 hetente láttam,mert még ugye mi előtte nem szoktuk meg egymást,nem voltunk együtt sokat,és így nekünk ez volt a megszokott.Persze,mostmár azért,hogy sok ideje együtt vagyunk,kialakult a ragaszkodás,meg az összeszokottság,és mostmár mi se bírnánk ki nagyon.Ezért is megyek fel Pestre melózni,hátha nem lennének olyan kötöttek a lehetőségeink,mivel ő is fenn van,én meg befejeztem a fősulit(egyelőre,mert folytköv jövőre)Nahde...szóóóval ha nagyon beüt a crach,nyugodtan írd le a bánatod,mert megértem,mit élhetsz át!Szia :)
Szia! A hétvége, nagyon jól telt. . . csak túl gyorsan. :( Az elfoglaltsággal nincs baj, aerobikra járok, olvasok, filmezek, a barátok is lefoglalnak, de hiányzik és hiába a sok program nehéz nélküle. :( Irigyellek, régen még ezt sem bírtam volna ki, mármint a heti 1-2 találkát, most meg mit nem adnék érte. :( Jól esik, hogy bíztatsz. Remélem jól alakulnak a dolgok. Most pedig várom a karácsonyt, jobban mint gyermekkoromban. :)
Szia! Remélem azért jó volt a vele töltött hétvége! :) Hát látom,most csak én élek itt a fórumon,de nem irigyellek,hogy ilyen sokára látod Őt!.Nagyon sz.r,meg kell hagyni.Hogy mit tegyél?Nem olyan rég asszem írtam valaki másnak is.Foglald le magad,járj el,találj valami hobbit,könyvet,vagy sorozatot a tvben ilyenek! Ez a legáthidalhatóbb megoldása,hogy átvészeld a dolgot!Elég nehéz,tudom,mert nekem egyszer másfél hónapot kellett kibírnom nélküle,mondjuk mi alapból is távkapcsolatba vágtunk bele,de már ennek is több mint 1 éve.És biztos vagyok benne,hogy nehezebb úgy,ha már megszoktad a másik közelségét.Régen 2 hétből 3 napokra lehettünk együtt,mostmár azért hetente van lehetőségünk.És ha én is visszapottyannék most csupán abba,amibe voltunk...hát nem tudom:S De mindenesetre kitartást!Adig meg sajna marad a telo,msn,sms ...
Holnap este jön haza a barátom, 3hét után... Mondanom se kell, majd kiugrom a bőrömből, de sajnos hétfőn már megy vissza és legközelebb csak karácsonykor látom megint. :( Nagyon lelomboz...Félek, hogy kevés lesz a 4nap vele. :( Nagyon szeretem. Nehéz hat év együttlét után ennyit távol lenni Tőle. Nem tudom meddig lehet ezt így bírni. Mindenféle testiség nélkül...Oké, hogy van telefon, msn-en, de az nem ér fel egy csókkal egy öleléssel... FÉLEK! Akarom őt, szeretem. :( Mit tegyek?
Vannak néha ilyen gondolataim, máskor viszont imádom. Tök ellentétes a kettő, pont ettől ilyen nehéz egyik perben utálod a másikban meg hiányzik és mindent megtennél érte. Szerintem amikor ezt irtam pont egy ilyen lejtmenet volt.
A saját érzéseimmel sem vagyok tisztában ezek miatt az váltások miatt.
Miután meglett a kicsi ment oda dologozni, vagy eredetileg is ott lakott?
Mondjuk,igaz...a szerelem az nem épp ilyen...főleg,míkor így írtad,hogy az lenne a rémálmod,ha többet lennétek együtt a jelenleginél :D Ez azért durva..de gondolom akkor nem vagy szerelmes a pasiba!
Bocs , hogy megjegyzem , de akkor miért vagy vele ?
Én baromi jól megvagyok nélküle, rémálmom jelenleg az lenne ha kétheti 1 nél többet látnám!
Sziasztok!
Mi havonta 1* találkozunk a Párommal, aki egyben a kislányom Apukája is, tehát igazából Mi "egy család" lennénk.
Ő viszont Olaszországban dolgozik (kb.850km), ezért sűrűbben semmiféleképpen sem tudunk találkozni, ilyenkor is csak egy hétvégére jön haza, ami az utazás miatt ugyebár lerövidül 1 napra... :(
Szegény Picurim alig ismeri az Apukáját (8 hónapos a kislányunk).
A közeljövőben szeretnénk, ha Ő is ide tudna költözni Magyarországra és akkor végre együtt lehetnénk, mint egy normális család, de azt hiszem ez még várat magára egy kicsit. :(
Persze,érthető,hogy befordulsz azért.Igazából én is néha úgy éreztem,h áá nem bírom,mert rohatt kevés stb stb Barátom mindig mondta h de annak örüljek ha együtt lehetünk,meg minden. Ez idáig oké is,de ha az ember nem tudja magát igazán lekötni,akkor ugyis akarva-akaratlanul is arra gondolsz,h most milyen szar,meg milyen szar ez az egész,meg bárcsak itt lenne :) Nem könnyű,de majd most fog kiderülni,hogy mennyire erős köztetek a kötelék.Ha erős,akkor nem lesz gond.Nem mondom,h mindig minden simán megy,de komolyabb baj nem lehet.Szar,ha az ember nem tud mit tenni a körülményekkel.Mi mostmár azért hetente találkozhatunk általában 2..max 3 napig.De nekem is kevés ez néha..már el is felejtettem milyen az hacsak 14 napból 3-4 et látom :D Egy idő után könnyebb lesz,de nem mindig és nem sokkal,de könnyebb.Ez lehet 1-2hónap is,készülj fel,amíg hozzászoksz.Szerintem,főleg ha tényleg szereted és hiányzik.Kitartást!!!
Sziasztok . Én is távkapcsolatban élek , nem mintha ez lett volna az életem álma . Rémes , de a körülmények sajnos ezt hozták . Be kell érnem azzal , hogy hétvégén találkozunk , és naponta megy sms , és persze msn-en beszélgetünk ( már amikor tudunk ) . Momentán a héten nem igazán , ami nem tett jót a részemről a kapcsolatunknak .de a kérdésre válaszolva nálunk müködik , de csak azért mert ő mindig jön hozzám . Egyébként tutira nem unjuk meg egymást :)
További ajánlott fórumok: