Szoktatok nosztalgiázni? Szeretettel gondolni a múltra? (beszélgetés)
És én is bipolásis vagyok, szintén elhagytam a gyógyszerezést.
Rólam sokan nem hiszik el, hogy egyszerűen nem keltem fel az ágyból, csak üríteni megminimál bevitelre. Nem mentem be dolgozni. Akkor a gyógyszeres kezeléshez fordultam és a második segített.
Meg nagyon jó dokim volt.Tobbet segített, mint a magan pszichiater, aki arra sem emlékezett, mint mondtam az előző találkozón.
Talán mégis kellene szedni a bogyóidat? (Akàr csak egy ideig?)
A jó teràpia lényege, hogy előre kell nézni. Nem a szarbol, hanem a szar mellé építunk várat.
Én inkább az okos nagyszüleimre gondol,akik óvatosan figyelmeztettek,hogy én is majd úgy járok mint ök...
Fiatalság bolondság,-a nekem szánt sallert meg most kapom meg! Imádtam öket csak nem hittem nekik, talán azzal a mikulás,jézuskás dologgal rontották el? - vagy én már akkoriban is egy hitetlen voltam?
Csatlakozom. :)
Meghoztam a magam rossz döntéseit, követtem el hibákat (természetesen - ki nem?), de alapvetően elégedett vagyok az életemmel, és jó a mostban élnem. Vannak homályos, még nem egészen kiforrott terveim, így inkább előre nézek, nem igazán szoktam nosztalgiázni.
Én bizonyos emberekkel férj, barátnő, barátok, család, rengeteget tudok nosztalgiázni, azaz bizonyos emlékeket felidézni.
Nálunk ez nem a visszavágyódással kapcsolatos. Ha vissza is sírunk valamit, az az, hogy jó lenne ismét x évesnek lenni, mert akkor milyen szép volt a bőrünk, de jó bulikba jártunk, stb.
Tehát, igen. Szoktunk;)
Nem jellemző.
Persze, nekem is megvannak a magam emlékei, szépek és kevésbé szépek, de a gondolataim a jelenkori feladataimon és a jövőbeni terveim körűl járnak inkább.
További ajánlott fórumok:
- Mindenkit, aki a János kórházban fog szülni, szeretettel várok ide!
- Állatokat nevelünk?! Az oviban hogyan viselkednek szeretett gyerekeink?
- Egyik napról a másikra 16 év után elhagyott a párom úgy, hogy a 3. babát várom, akit ő szeretett volna...
- Apukámnak emlék szeretettel....
- Létezik olyan, hogy egy férfi több év(7év) után is szeresse azt akit egykor nagyon szeretett?
- Nős férfi szeretett belém