Szerinted a társadalom, hogy itéli meg a depressziós embert? (beszélgetés)

Az hogy valaki ideges, az még nem depresszió.

a depresszió komoly dolog. Sokszor végződik öngyilkosággal, ha nem talál támogatókat, segitőket.

Nehéz belőle kilábalni. Kilátástalannak találja az életetet. Tudom miről beszélek.

Bocsánat, kicsit későn ébredtem. :-)

Én az Érzelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) művelője vagyok magamon és másokon is ilyen célból... mármint hogy megszüntetni a kilátástalanságot, és felébreszteni az emberekben az általános biztonságérzetet és az alkotó kedvet...

Azt vallom,...mások végett kell xanaxon élnem!

Régen a depressiót idegbetegségnek nevezték.Nos,én idegbeteg vagyok.Csodálja valaki?A mai életvitel,a kilátástalanság,hozzá a sok tragédia,-ok arra,hogy ideges legyek,azaz depis.Nem lehet túlsiklani rajta.!Van itt valaki aki nem ideges valamiért?

Hogy a depresssziós embert hogyan ítéli meg a társadalom?

Szerintem ellentmondásosan.

Akik tudják, mitől van a dolog (pl. én), azok nem ítélik el őket.

Aki nem ismerik a dolgot, azok talán idegenkednek tőlük.

Bár kétségtelen, hogy elég nehéz rajtuk segíteni.

Egy depressziós olyan, mint amikor a játékba fordítva tesszük be az elemeket. Nem működik az élettel együtt. Csak akkor sikerülhet a gyógyulása, ha meg tudja fordítani a saját elemeit. Azokat, amelyek az önsanyargatásba taszítják.

Amúgy szerintem a depresszió nem betegség, hanem különböző súlyosságú szeretet- és figyelemhiány.

Ezek nem szedálnak, nem tompítanak....az agy szerotonin szintjére hatnak, amiből a depressziós betegeknek hiányuk van. S mért van hiányuk? Mert a szorongás egy idő után ezzel jár. Az valóban igaz, h könnyebbé teszi az életet annak számára, aki erre rászorul..Igen, van egy kémiai folyamat az agyban, ami ha felborul Stressz, haláleset, tragédia, szorongás)azt ezekkel a gyógyszerekkel helyre lehet tenni..

Ugye, egy inzulinos betegnek sem mondjuk, hogy ne éljen az inzulin adta lehetőséggel? Mert anélkül rosszul lenne..így kell ezt elképzelni.

Valamikor régen: igy fogalmaztak. A vegetativ idegrendszer betegsége. Akarattól független.

Vannak sulyosabb és vannak enyhébb tünetei. Sokszor, sajnos nagyon sokszor párosul pánikbetegséggel.( Valós tüneteket produkál, csak szervi elváltozás nincs.) Vannak esetek, amikor csak vérvétel dönti el, infartktus volt vagy nem.

Az enyhébb eseteket az erős akaratu emberek átvészelik, ugymond átlépnek rajta. De kigyógyulni ebből sem lehet, csak meg lehet tanulni vele élni, magunkat "gyógyitani. 20 évesen volt az első tünetem. Azt hittem tul vagyok rajta. Aztán jött egy-két pánikroham az évek során. Aztán elfáradtam de nagyon. Fizikailag és szellemileg is. Sok minden közrejátszott. Ha nem szedtem volna antidepresszánst, akkor már nem biztos hogy élek.

Aztán jött egy forditott eset (mint ami belerángatott) és ugymond visszatértem a rendes kerékvágásba. Vannak még pánikrohamaim, akkor éjszakákat nem alszom, nem vagyok jól, sőt rosszul vagyok, (szó szerint ) De gyógyszert már nem szedek. Tornázom néha(fizikailag kifárasztom magam - ez akkor is tettem gyakran amikor gyógyszereztem.) Megpróbálok ujra optimistán szemlélődni. És kigyógyulni soha nem fogok. Bármikor jöhet egy ujabb "depi".

Nem csak bebeszélt betegség. Létezik. Sajnos. Gyógyithatatlan, de kezelhető.

Aki még nem esett át ezen, az nem tudja. Az akinek a családtagja átesik rajta, már érzi, de nem tudja.

Segiteni rajtunk nem tudom hogyan lehetne, hiszen olyankor nem hagyjuk, belesüllyedünk a saját sajnálatunkba, nem hallgatunk senkire, csak magunkra.

Nehéz dolog.

Világos, itt nem is az én ismereteimről van szó. De a köztudatban szerintem az is benne van, hogy ezek a szerek nyugtatólag hatnak az emberre, gyakorlatilag leszedálják, eltompítják, és sokkal könnyebbé teszik az életet (átmenetileg legalábbis) - ezt sok-sok embertől hallom mint véleményt.

Én magam nem tudom, ezért is nem mentem bele abba, hogy személy szerint mit gondolok róla, mert nem akarok baromságokat leírni.

Kedves kékmeggy!

Az anidepi nem bódít, csak hogy tudd:)

Én, mint teljesen laikus, azt mondanám, szerintem a nagy átlag (amibe én is beletartozom) az ellentmondó információk sokasága miatt nem tudja eldönteni, a depresszió létező betegség, amit a hétköznap szóhasználat sokszor hibásan kiterjeszt tartósan negatív hangulatra, fásultságra, stb. is, vagy pedig nem is létezik maga a betegség. Elég sokszor halljuk azt, hogy bki bemegy a pszichiátriára, mert szomorú, nincs jól, nem szeret élni, és már kezelik is mint depressziós beteget, és azt is halljuk, a depresszió kezelése gyakorlatilag külön iparág, jó biznisz.

Nehéz így egy laikusnak őszintén hinnie abban, a depressziós betegek valóban egy betegségben szenvednek, és szerintem a többség éppen ezért azt gondolja, elhagyták magukat, és hagyták, hogy átvegye az uralmat az a negatív életérzés, fájdalom, fásultság, ami mindenki életébe be-beköszönt alkalmasint, csak aztán a többség valahogy előbb-utóbb túllép rajta.

Ez utóbbi nem az én véleményem, csak azt gondolom, a társadalom nagy része így ítélheti meg a depressziót, és emiatt nem megértéssel és segíteni akarással fordul a társai felé - meg ha akarna is, akkor sem tudja, hogyan kellene.

A környezetemben sok ember vallja, hogy a depresszió kitalált betegség, egy jó fogódzó, akaratgyengeség, ürügy arra, hogy antidepresszánsokkal elbódítsuk magunkat, stb., erre alapoztam a feljebb írtakat.

Ezt magyarázd meg a munkahelyeden!

Megtudják, hogy depressziós vagy, úgy repülsz, hogy csak na!

Ennyit a népbetegségről! :DDDDDDDDDDDDDD

Na én is léptem hali ma! :))))