Szeretnék tesót lányomnak, de van olyan napom, hogy félek belevágni.Ti mit tennétek? Félek megbánnám. (beszélgetés)
Erre nem tudok mit írni...megdöbbentő!
Ahol én szültem a lányaimat, annak a kórháznak sem túl jó a híre...na de ilyet...
Az orvosod nem állt melléd?
Nekem szülés előtt volt egy negatívum a kórházban, amikor bár megbeszéltük, hogy a férjem is bent lesz velem szüléskor és már be is öltözött, az a banya főnővér állandóan kizavarta...a doki meg vissza. Már attól féltem, nem engedik be. Aztán szóltam az orvosomnak, hogy mi a helyzet. A főnővér elnézést kért és nem is láttuk többet.:)
Illetve azért döntöttem a baba-mamás szoba mellett, mert láttam, hogy a pólyás piciket úgy viszik, mint a vekni kenyeret. Egy hajszálon múlott, hogy az egyik kisbabának be nem vágták a fejét az ajtófélfába.
Érdemes lenne egy cikkben "bemutatni" az ilyen kórházat (névvel!!!), biztosan van több kismama is, aki ott szült és ilyen kegyetlenül bántak vele, szívesen csatlakoznak hozzád. Mások pedig láthatják, milyen szerencsések, ha nem ilyen körülmények közé kerülnek. És talán akad valaki, aki érdemben tud reagálni, segíteni ezzel kapcsolatban.
Én úgy tudom, de majd érdeklődj utána, hogy a betegjogi képviselő bizalmasan kezeli az adataidat, nem kerülhet ki tőle...vagyis nem fogják tudni, ki tette a feljelentést.
Ha komolyan fontolgatod, van egy ismerősöm, utána kérdezek.:)
Én is gondoltam a betegjogi képviselőre... főleg mivel minden hajnalban, mikor kiráztak minket az ágyból, hogy megmérjenek (az utolsó hónapot bent kellett töltenem, mivel veszélyeztett terhes voltam), ott lógott előttem a falon... csak visszatartott a tudat, hogy nekem itt még talán még egy babát meg kell szülnöm és akkor mi lesz?? Hihetetlen milyen embertelen emberek vannak! Az ember nem is gondolná! Csak amikor a saját bőrén tapasztalja meg.
Az egyik minket, az anyákat aláz meg (teszem azt olyan kijelentésekkel, hogy dagadt disznók, a férjeitek úgyis el fog hagyni benneteket.. s mindezt semmilyen előzmény nélkül, csak bejön a kórterembe, s elkezdi mondani...). A másik a babáinkat bántja (pl. az egyik úgy akarta szoptatásra bírni a babáinkat a gyermekágyon, hogy a nagy karmaival (hosszú, hegyes körmök) bökdöste-lökdöste a kis babácskáink érzékeny kis fejét... hát hogy ne állna meg az emberbe még az ütő is!? Az egyik sorstársam sírógörcsöt kapott az eset után. Mondhatnám meg voltunk félemlítve. S hogy miért nem tettünk ellene? Ki tudja, mire vetemedtek volna akkor, amikor a kicsinyeink nem mellettünk voltak, hanem a közös újszülöttosztályon...
Nem beszélve a körülményekről, amiknek ugye szinte a legnyugodtabbaknak kellett volna lenniük! Ezzel szemben a szülészet az átjáróház, boldog-boldogtalan bejár és bámészkodik, miközben te egy szál véres lepedővel a lábad közt és temérdek lógó csővel (melyiket fogd?) vergődsz el a mosdóig...
... császár után meg az a nővér, akitől függsz, ezt jól tudja, és úgy kell kikönyörögd a fájdalomcsillapítót... mire nagy kegyesen, reggel megjelenik az injekcióval és még akkor sem adja be, hanem direkt ingerel vele, körbejárkál, mutogatja, hogy nála van, de azt csinál, amit akar, s mikor már lassan a halálodon vagy a fájdalomtól, s hallja, hogy jön az orvos, akkor szúrja be........és még sorolhatnám (mert a kismamaként végigállt vizsgálatok sem voltak leányálmok egy huzatos-sötét folyosón, majd a vizsgálat egy ablaktalan, szinte dohos szobában...), tényleg nem kívánom senkinek!
Lássuk meg a szépet: a lányom teljesen egészségesnek született, de ez nem az ő érdemük.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen körülmények között vártad a babádat és ilyen helyen kellett szülnöd. Nekem szerencsére ismeretlen ez a fajta bánásmód (össze is teszem a kezem),de itt a fórumokon sok, hozzád hasonló helyzetben lévő kismama és anyuka írását, hozzászólását olvastam.
Felháborító, hogy ez előfordulhat és nem lehet semmit tenni az ilyen empátiát és megértést nem ismerő emberek ellen, hiszen annyian vannak munkanélkül az egészségügyben is. Miért ezekhez az emberekhez ragaszkodnak? A betegjogi képviselők ezért vannak, ha úgy érzed, nem megfelelően bánnak veled, keresd/keressétek fel!
Teljesen megértelek, hogy félelemmel és szorongással vágsz majd neki a második terhességednek...kitartást kívánok neked és remélem, addig változik a helyzet és szerencsésebb leszel!:)
Nagyon megértem a félelmeidet a várandóssággal és a szüléssel kapcsolatban ezek után az élmények után. Én 2001 és 2006 között folyamatosan jelen voltam a debreceni női klinika szülészetén, mivel minden évben babát vártam( kettő még pocaklakó korában itthagyott minket). Ezek alatt az évek alatt nagyon sok orvos vizsgált, a bentfekvések alkalmával (cukor miatt havonta voltam bent) nagyon sok nővérrel találkoztam. Volt köztük jó, de volt köztük embertelen is.Sokszor már én is sírtam, de muszáj volt végigcsinálni a fiaim miatt mindent.Ha ezekre az élményekre emlékeztem volna a következő baba előtt, akkor biztosan nehezebb lett volna vállalni őket. Én azzal biztattam magam, hogy legközelebb biztosan jobb orvost, nővért fogok ki. Általában így is lett,pedig nekem nem volt két gyerek között 5 év. Annyi idő alatt szinte biztosan cserélődnek az emberek egy kórházban. Szóval vágj bele nyugodtan, kétszer biztosan nem kerülsz embertelen nővérek és orvosok keze közé! :-)
Sok sikert a babaprojekthez!:-)
Sziasztok. Én is félek, de én nem a szülés utáni időszaktól, hanem az előttitől és magától a szüléstől, pedig már van egy négy éves lányom. Csak röviden, egy nagyon nem kismama barát kórházba jártam vizsgálatokra, ill. szülésre. Változtatni sem tudtam, mert a legközelebbi kórház nagyon messze van a lakóhelyünktől. Így csupa szorongással/fájdalommal éltem meg a vizsgálatokat (most nem egy vérvételre gondolok, mert az ilyesmikkel nincs bajom, hanem a bánásmódra, a beszólásokra, stb.!), szinte rettegtem, amikor menni kellett.
A szülésem meg természetesnek indult, aztán mégis császár lett belőle, hát az azt követő éjszaka... maga volt a pokol, mivel az éjszakás nővér direkt kínzott minket (tudom, szörnyű ezt mondani, de ez volt az igazság) és most teljes frusztrációba vagyok, hogy ilyen körülményekkel a hátam mögött, hogyan vállaljak még egyet? Pedig kell, mert szocpolt vettünk fel, de ez a dolog annyira megrémiszt, hogy folyamatosan elutasítom az újabb babaprojektet, mert nem akarom újra átélni azt a kálváriát (szülés után négy hónappal kórházba kerültem, mert idegileg kimerültem, borzalmas volt)..
19 hónapos volt a nagyobbik lányom mikor megszületett a kisebbik lány és semmi gond nem volt. Segítségem nem volt egyik szülés után, sem de úgy osztottam be az időmet, hogy mindenkire jusson időm és még pihenni is tudtam napközben. Férjemnek olyan munkája van, hogy átlagban korán indul és megpróbál fürdetésre hazaérni. Segítségem annyiban lett, hogy kaptam egy kis autót így könnyebben mozgok, ha valami gond van vagy rossz az idő és könnyebben tudok vásárolni is, amit a három kicsivel szoktam.
Úgy szoktattam őket, hogy este 18,30-19 között lefekszenek aludni és 11-13 órát alszanak így a férjemre is jut egy pár óra és a napi fáradságot is ki tudom pihenni így másnap reggel frissen kezdem az új napot.
Tudod, hogy két gyerek milyen kreativitásra ösztönöz? Nem is gondolná az ember!
Most már könnyebb, a férjem más beosztásban dolgozik és a lányok is nagyobbak (éppen most is ölik egymást). Szinte már összenőttek, a kicsi nagyon sokat tanul a nagyobbtól, pedig még ő is csak 32 hónapos. Nagyon önállóak, imádják egymást szinte kezdettől fogva (amikor Zsófit hazahoztuk, Lili azért homokozólapáttal a tudtára adta, ki a főnök), mindig mindenben összetartanak, és kiállnak egymás mellett. Igazán sok örömöm van bennük! Mindenkinek ugyanezt kívánom!:))))))
A nővéremnek is 4 volt a fia mikor kiderült hogy újra terhes. Dalma most 3 éves és imádják egymást a bátyjával. A másik tesóm (2 nővérem van) neki 3 gyereke van és sokszor meg emelem a kalapomat hogyan tud egyszerre 6 felé szakadni.
De egyikőjük sem bánta meg egy pillanatra sem, főleg amióta a lányom megszületett gondolkoznak megint egy csemetén :))
Ebben a kérdésben inkább nem adnék tanácsot, nektek kell a döntést meghoznotok, elvégre tiétek lesz a felelősség is.:)
Viszont leírom az én sztorimat. Nekem gondolkodni sem volt időm, 4,5 hónapos volt a lányom, amikor terhes lettem a kicsivel. 13,5 hónap van a két csajszi között, az első év nem tagadom, nehéz volt, szinte magamra maradtam a két gyerekkel, a férjem a munkájából adódóan minden 2. héten külföldön volt, vagy sokat utazott itthon is. De soha eszembe sem jutott, hogy másképpen is történhetett volna, a két gyerek mindenért kárpótolt! Sok hasonló helyzetben lévő anyuka írt pozitív tapasztalatokat, tartottuk egymásban a lelket, megosztottuk a tapasztalatokat. És számtalan előnye van a kis korkülönbségnek, amire nem is gondolnátok!
Bárhogyan is döntötök, az lesz a jó!:D
Sziasztok! Bennem is vannak nagyon nagy féleémek. Tudjátok nekem van egy 14 hónapos kislányom, tündéri jó gyerek. Sajnos a férjem munkájából kifolyólag, nagyon kevés ideje van a ház körül tevékenykedni, így szinte mindent én csinálok itthon. Persze nem bánom mert ezzel tudok nemi segíteni de sajnos azt az időt minden nap a lányomtól eszem el, amit együtt is tölthetnénk.
Én szeretnék egy másik babával is örömet szerezni a férjemnek, de a lányomra sincs sok időm, 2 gyerek meg dupla annyi felelősség.
Úgy vagyok vele még várok ezzel és majd kiforrja magát a dolog, a jövőre bízom, ti hogyan gondoljátok?
Minden gyerek féltékeny egy ideig az új kis jövevényre még,ha nem is mutatja nagyon.Emiatt nem érdemes várni szerintem.
A lányom 1hónapig volt féltékeny,de ez fizikailag nyilvánult meg nála-folyamatosan beteg volt(meg is beszéltük a dokival,hogy olyan,mintha pszihoszomatikus tüneteket produkálna).Viszont soha nem bántotta,nem mondta vigyem el vagy ilyesmi.Ma már szeretettel itatja,babusgatja stb...
Egyébként egy 3,5 éves gyerekkel már könnyebb megértetni, hogy a kistesó kicsit nagyobb odafigyelést igényel. Ezenkívül elhalmozhatod apró feladatokkal a baba körül, pl. beszéljen hozzá, énekeljen neki, és akkor nem érzi azt, hogy ő "felesleges", sőt a kicsik imádják, ha fontosnak érzik magukat. Ezen kívül felelősséget is tnul, meg neked is könnyebb lesz, mert nem kell mindig azonnal ugranod. Vagy mégis, sőt kétszer annyit kell ugrálni? Hmmm... :D:D:D
Na, egy szó mint száz, eleink annak idején 8-10 gyerekkel is boldogultak még úgy is, hogy eljártak kapálni... ;)
Nem elrettentésként írtam,hogy néha nehéz!Félre ne érts!Egy gyerekkel is nehéz sokx:)
Nálatok sem lenne nagy a korkülömbség és az jó,mert "összenőnek".A nagyobb korkülömbségnek is meg van az előnye és hátránya is.Én és a tesóm között 10év van,de igazából játszani nem tudtunk sose.
Már most lehet vele komolyan beszélgetni,már lassan mehetnénk együtt bulizni,de én már kirepültem és más az érdeklődési köröm is:)
Sziasztok!
Én is hasonló cipőben járok, mint a fórumnyitó. Félek kicsit, hogy megbánnám. Párom viszont nagyon szeretné. Sajnos a leányzót kicsit elrontottuk, nagyon anyás (igaz, hogy gyakorlatilag csak én vagyok vele). Félek, hogy nagyon megviselné, ha lenne egy kistesó. Szeetnénk kiköltözni Bécsbe, mert párom ott dolgozik, és így sokat kell autóznia. Nekem viszont nyelvet is kéne tanulnom. Jah, és szeretnénk összeházasodni. :)
Szóval, megegyeztünk, hogy az újabb babaprojektet áttesszük esküvő utánra. Addigra a lányom is ovis lesz (már Bécsben), és talán feléri majd ésszel, hogy nem csak ő van...