Második osztályos lányomnak a Kincskereső kisködmön a kötelező olvasmány. Reális ez? (beszélgetés)
Én másodikos koromban kiolvastam az Egri csillagokat.
És a fiam is, pont 8 éves korában.
Ismerni kell a betűket, ennyi.
Hali. Keresek kitöltött: nem üres!!
Bozsik Rozália: kincskereső kisködmön Móra Ferenc regényéhez olvasónaplót. Most 4. Osztályban kötelező. S.o.s
privi ha meg van valakinek
Ez se normális. Így csak azt érik el, hogy az a szegény gyerek megutálja az olvasást és a szülők is totál kiborulnak. Mivel harcolnak a gyerekkel és a végén ők maguk csinálják meg, ami úgy hiányzik a napi munka után, mint kecskének a kés.
Biz Isten nem értem ezeket a kollegákat!
Nekünk az Emil és detektíveket kellett,126 oldal vért izzadtam vele.A suliban elkezdték a Misi mókus kaladjait,abból 4 fejezet maradt nyárra.
Ezek mellé 3 ajánlott van még,de nem olvastatom ki vele.Persze kell az olvasás,de szerintem túl sokat várnak el a suliban.Én totál ki vagyok bukva,már utál a gyerek,hogy minden nap tanultattam-olvastattam majdnem,mert nem haladtunk,csak nyögtünk-nyögünk.Tavaj 10 mese volt+olvasónapló,én írtam meg.Alig végezte el az elsőt,már felpakolták nyárra!!!!!
Szia!
Én indítottam a fórumot, azóta is irígykedve olvasom a hozzászólásokat, melyben írják, hogy kinél mit kell olvasni :-(
Janikovszky NAGYON jóóóóó!
Nem csodálkozok, hogy senki nem mondta, hogy náluk is a Kincskereső van.
Egyetértek annakitti véleményével, valóban nem a 8-9 éveseknek való olvasmány a Kincskereső kisködmön, ettől valóban nem fog a gyerek kedvet kapni az olvasáshoz!!!
A mi tanítónénik nagyon rugalmas, neki is ez a véleménye, ezért a gyerekeknek Janikovszky Éva: Az úgy volt... című kötetét adta kötelező olvasmánynak.
Az én másodikos lányom nagyon örült a hír hallatán, mert ismeri és kedveli a kötetet, korábban már olvastunk belőle néhány részt.
azt úgy sejtettem, hogy kérdőívvel.
:)
nyitott, vagy zárt kérdésekkel?
legjobb lesz ha az összes ilyet elfelejtjük?
Nem a tanár utáltatja meg, hanem esetleg a szülő aki a gyerek feje fölött megkérdőjelezi az iskolát a tanárt...és már az első másodikos gyerek is a jogaira gondol nem arra hogy esetleg kíváncsi e rá vagy hogy érdekeli e stb.
nem ezt mondtam.Egyébként akkor lesz hülyébb, ha otthon én is lebeszélném hogy olvassuk el együtt, és inkább félreteszem, merthogy a tanár nem jól tudja...ez a butító.
Igen a waldorfba meg a hagyományosba is elsősorban a pedagógus szakértelme az ami eldönti működik e a dolog, ha rosszul végzi a munkáját bármelyik iskolába tanít is, akkor tényleg üresfejüek lesznek a gyerekek.
Nem tudom miből gondolod, hogy bajom van a filmmel. Lehetnél kicsit kedvesebb, vagy esetleg nem ennyire nyers. Én is tudok bunkó lenni, bocsi, nyers, de nem akarok.
A Galaxis útikalauz stopposoknak volt az a film, amit a gyerekeimmel inkább megnéztünk, mivel vannak benne nem egyszerű szövegek, még filmen is kétszerre értették meg igazán. De a Kincskereső egyszerű ehhez képest. A képzelet pedig gyerekkorban sokkal nagyobb, és sokkal színesebb, másabb. Ha a megadott dolgok mentén vagyis a vizualizált kép után kell elképzelniük, a fantáziájuk már nem úgy működik. Nemhogy egyszerűbb, hanem épp fordítva. Nem tud már szárnyalni. Szerintem. :)
Nálunk az volt érdekes, hogy a fiam elsős. Nagyon szeret olvasni és jól is olvas,de szégyenlős ezért a suliban ha felszólítják, csak dünnyög az orra alatt, és a tanítónéni sem tudja, hogy egyéként milyen jól olvas a gyerekem.
Eyik np jött haza,kérdezte hogy beíratom e őt könyvtárba mert nagyon szeretne járni, de neki nem engedi a tanítónéni hogy beíratkozzon.
Másnap bementem, kérdeztem miért nem mehet könyvtárba a fiam, mire azt mondta a tanítónéni, hogy azt ki kll érdemelni, az jutalom, csak az mehet aki jól olvas. Döbbenet. Nem az lenne a lényeg hogy szeressenek a kicsik olvasni, könyvtárbajárni, a mai világban? Nem túl sok gyerek tud jól olvasni, aki szeret is, és szeret könyvtárba járni. A jellemző hogy nem tudnak, és nem is érdekli őket az olvasás.Az olvasás nem jutalom szerintem, örülni kéne annak ha egy gyerek hajlandóságot mutat szorgalmasan olvasni.
További ajánlott fórumok:
- 3. osztályos lett a gyerekem
- 6. osztályosok tanítási órán a Múmia c. filmet nézik a tanár beleegyezésével. Szerintetek ez normális?
- Milyen laptopot válasszak 3 éves lányomnak?
- Név leendő lányomnak
- Ki volt Küsmödi a Kincskereső kisködmönben?
- Hótündéres, hókirálynős vagy jégtündéres bemutatkozó versikét keresek első osztályos lányomnak, farsangra.