Súlyprobléma (beszélgetés)
Szia!
Akkor jó hétvégéd volt :)
Írj mindenképpen! :)
Sziasztok!
Kicsit eltüntem, remek hétvégénk volt Zalakaroson. Épp a hókáosz előtt sikerült leérnünk, 2 óra helyett 4 órás lett az út, de legalább nem 2 napos, mint sokaknak sajnos.
Ettünk, ittunk, wellnesseztünk, pihentünk, úsztunk és olvastunk hatalmasakat. Felfaltam két könyvet, light-os romantikusokat, de ez esett jól most (Csokoládéimádók klubja és annak folytatása, a Csokoládéimádók diétája).
Ma elkezdem a diétámat, illetve életmódváltásomat. Most még munka van keményen, de majd írok gyakran. Amit ma elkezdek: folyadék mennyiség növelése, napi 2 litert szeretném elérni, mértékletesség, mennyiségek csökkentése. Éppen tegnap este jött meg a mensim, így a falásrohamnak egyből elé megyek. Remélem sikerül, majd tudósítok. Naplót is írhatnék, de nem biztos, hogy tudnék minden nap írni bele.
Huh de hányszor adtam Én fel anno ezért:D
De pár éve rájöttem, hogy ez normális és utána szépen fogytam is.
Pont ezt akartam írni.
Láttam egy képet egy csajról aki kb csak diétával fogyott vagy 20 kg-ot, de Nekem egyáltalán nem volt csinos és formás.
Meg az izom több energiát fogyaszt nyugalmi állapotban is, mint a zsír. Ezért, ha mozgás nélkül fogyózik valaki a test először izmot épít le, mert ezzel tudja a legtöbb energiát spórolni.
100 kiló nem voltam, 90 felett igen. Sinán bicóztam, kocogtam, nem volt semmi gond.
Nyilván egy nagyobb súlyfelesleggel rendelkező ember nem fog hosszútávfutni.
Én csak azt mondtam, hogy ha egy 100 kilós nő elkezd diétázni, és nem mozog hozzá, akkor kapásból 10 kiló biztos leolvad róla, de még az is elképzelhető, hogy 20 is. Ha sportol mellé, ez nyilván gyorsabb lesz. De ekkora súlyfelesleggel nemigen tudok más mozgásformát elképzelni, mint a séta, esetleg gyors séta, duci lötyögés. Gondolom, nem kezd el insanityzni. :)
Szóval... lemegy az sport nélkül is, csak a sport az milyen jó, meg egészséges, meg a többi...formásodsz, szálkásodsz, kockás leszel itt-ott, igen.
A hosszútávfutók rengeteg szénhidrátot esznek, de nincsenek súlygondjaik. Ugyanezt ülő életmód mellett nem lehet megtenni.
Tudom magamról, ha mozgok rendesen többet ehetek, ha lusta vagyok jobban kell figyelnem.
Pedig tényleg nem igaz. Mondjuk ahhoz, hogy a sport hatásos legyen nagyon sokat kell mozogni. Nézd meg a hosszútávfutókat, mit és mennyit esznek, és mégis vékonyak.
A kajának és a mozgásnak összhangban kell lennie szerintem, több kaja=több mozgás.
"Nem értek azzal egyet, hogy 80% az étkezés, és 20% a sport. A sport nem csak arra való, hogy zsírt égess. Egyéb nagyon fontos élettani hatása is van."
Attól, hogy nem értesz vele egyet, még így van, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell sportolni, hanem azt, hogy a fogyás titka 80 százalékban a táplálkozáson múlik, s csupán 20 százaléka a sporton. Nézz utána, ha nem hiszel nekem.
Sokan írtak itt rengeteg hasznos dolgot, én csak ismételni tudnám a legfontosabbakat:
- Pajzsmirigyed rendben van? Mert ha alulműködik nem tudsz majd fogyni sem. Menj el és vizsgáltasd ki. Én ezzel kezdenék.
- Nem fogyókúrázni kell!!! Mert azt úgyis abbahagyod. És akkor jönnek fel a kilók, még több, mint amit leadtál. Életmódváltás kell, ami életed végéig kitart. És mivel nem csak pár hónapig kellene így étkezned, ezért nem is kell annyi mindenről lemondanod. Csökkenteni kell a szénhidrát bevitelt.
- Nem értek azzal egyet, hogy 80% az étkezés, és 20% a sport. A sport nem csak arra való, hogy zsírt égess. Egyéb nagyon fontos élettani hatása is van. Pl csökkenti a vér inzulin szintjét. Mert ha az magas, akkor szintén túlsúlyt okoz. Vagy pl a keringés fokozása miatt méregtelenít is. Szóval szerintem sportolni kell!!!
- Egyébként én is vezetek kaja naplót. Ha gondolod nézd meg :)
Annyi mindent tudnék még írni...
9kg-ot vagy 26cm-t. De én extra elvárásokkal indultam neki a fogyókúrának. Azaz nem csak fogyni szerettem volna, hanem pl. a fenekemet és a combomat formálni, valamint nagyon nagy elvárás volt a részemről, hogy a melleim mérete ne vagy csak nagyon keveset változzon (ez a tény alapból behatárolta, hogy csak nagyon lassan fogok fogyni). Az étkezésemben a mennyiségeken kívül csak annyit változtattam, hogy fehércukor helyett mézet használok a teámba (sőt ma már szinte azt sem). Nekem fontos volt, hogy édességet is egyek ez alatt az idő alatt csak ne annyit mint korábban.
Egyébként rengeteget változott az ízlésem. Ma már pl. nem tudom megenni a zacskós chipseket, mert annyira intenzívnek érzem az ízüket, hogy már nem ízlik. A gumicukrot még mindig nagyon szeretem, de az is mintha már édesebb lenne mint régen és inkább a savanyú változatot preferálom. Ma már egy Mars szelet nem esik jól (túl tömény), inkább egy Twixet választok.
Az egyetlen "bűn" amire a fogyókúra alatt rászoktam az a cola. Régebben egy hónap egy kétdeciset ittam és ennyi, manapság egy héten egy litert.
Nemrég végeztem vele, hát nem semmi!
A lényege, hogy hetente 3x szabad vele maximum edzeni, 10-15 percet. Kezdem érteni, miért, én így elsőre több, mint fél órát nyomtam, érzem mindenem:) de nagyon szórakoztató és annyira nem is nehéz!
Nézd meg ezt a linket, ilyen edzések vannak fent, ezek alapján csináltam én is:
megjött a rezgőbotom!
este kipróbálom ;))))