Problémák megoldása az iskolákban, tanári tapasztalatok (beszélgetés)

A jó tanár-szülő viszonyhoz a gyereken keresztül vezet az út. A szülő nap mint nap látja, hallja, tapasztalja, hogy állnak az iskolában a gyerekéhez, és ez akarva-akaratlanul befolyásolja a kapcsolatukat.

Ha a gyerek ellenőrzője tele van beírásokkal, egyesekkel, ha a szülői értekezleten, fogadóórákon csak a negatívumokat hallja, előbb-utóbb elmarad, mert a lelke mélyén érzi, az anyai ösztöne azt súgja, hogy az ő csemetéje nem olyan rossz, nem olyan ügyetlen, nem olyan buta, mint amilyennek láttatni akarják. Rosszabbik esetben elhiszi, és akkor meg a szégyen tartja távol az iskolától.

A vesztes mindkét esetben a gyerek... a hibás viszont a tanár, mert nem az a feladata, hogy a deficitet keresse a tanítványaiban, hanem az, hogy a pozitívumokra építsen. És aki így közelít, az tudja csak megnyerni a szülőt, akinek a segítsége nélkül nem hatékony az iskolai munka...

Olyan jókat írsz! Köszönöm.

"Csak" anyuka vagyok, de szüleim pedagógusok (már nyugdíjasok), nővérem jelenleg is tanítónő.Ebben nőttem fel, mindig is láttam a másik oldalt is.

Milyen tanár az, aki "csak" tanít, mert jobb hiányában a tanári főiskolára "nyomták be" (nekem is voltak ilyen tanáraim), vagy azokat, akik szívvel lélekkel hivatásuknak tekintették a gyerekekkel való foglalkozást.(Szerencsére ilyenek is vannak.)

Direkt nem ezzel kezdtem, hanem a szülő szemszögéből.Azt "is" gondolom, az oktatásban akkor lehet eredményeket elérni, ha a pedagógus és a szülő együtt működve, szeretve irányít, tanít, megtanít gondolkodni, és nevel.(Azért írtam a nevelést utoljára, mert ésszel, szeretettel tanítva lehet nevelni.)Ezt írtad te is.

Szüleim -főleg anyukám- azon kevesekhez tartozott, aki úgy magyarázott, hogy mindenki megértette, és ha egy gyerek "nagyon reménytelen volt", akkor kitalált valami vicceset amihez kötni lehetett még a legnehezebb történelmi eseményt is.Mindig kiszúrta, ha valamelyik gyereknek gondja volt, és segített -ha tudott- olyan dolgokban is, ami nem is volt a feladata.

Közel 40 év tanítás után olyan emberek keresik fel, akikre nem is emlékezett, de a mai napig emlegetik egy-egy óráját, és mindig ott a végén az üzenet: köszönöm!

Apukám legnagyobb "sikere" most tavasszal jelentkezett, egy lassan nyugdíjba vonuló mérnök-szakember.Azt mondta neki: apámnak köszönheti, hogy sikeres ember lett, pedig abban az időben eléggé nehéz volt nekiindulni a karrier létrán.

Ő tanította meg az alapokat -még kezdő tanár volt- a pontosságot, a hivatás szeretettet, műszaki eszközök használatát.Nem félt átadni a tudását, és később, mikor már nem ő tartott neki/nekik órát, akkor is elbeszélgetett vele/velük, kérdezte tud-e szakmailag valamit segíteni, mindent értenek-e, ismételjenek át valamit?

Ez a "bácsi" csak ennyit írt a levele végén: köszönöm, hogy megtanított EMBERNEK lenni!

Azt hiszem ez az amiért érdemes ezt a szakmát választani.

Ez a kulcsmondat, idézem:

"A gyerekek imádják.Szülők is sokkal jobban támogatják, mert látják törődik a gyerekek lelkével is."

Rátapintottál a lényegre! 50 éve még azért tisztelték a tanárt, mert ő volt a tanult ember. Mi már csak azt tiszteltük, aki ezt a tudást emberi módon tudta átadni nekünk. A mai gyerek már nem esik hasra a piszok nagy okosságomtól. Neki arra van szüksége, hogy szeressék, megértsék. Mindenhol elmondom: A GYEREK ESZÉHEZ A SZÍVÉN KERESZTÜL VEZET AZ ÚT.

Ezért teljesen más tanári hozzáállás szükséges, mint akár 20-25 évvel ezelőtt. Ezt a saját munkámban látom. És aki ezt nem tudja vagy nem akarja megérteni, az válasszon más pályát!

Igen, van... és ettől háborog a lelkem... az iskola ugyanis a társadalmi jelenségek lecsapódásának helyszíne... a zéró toleranciáról beszélek... büntetni, büntetni, büntetni... büntetik a dohányost, az autóst, a motorost, a biciklist; büntetik az adóst, a munkást, a peremen élőket, büntet a rendőr, az adóhatóság, a bank, a főnök, a tanár, a szülő... hibázni TILOS, mert különben fizetsz, börtönbe mész, kirúgnak, megszégyenítenek, beírnak az ellenőrződbe... aztán a gyerek szépen továbbadja a nála gyengébbnek, amit tanult, megveri a kicsit, megveri a tanárt, belerúg a macskába, elszökik otthonról, hazudik, lop, csal... ugyan, miért érdekelnék a mások által alkotott szabályok, amikor az ő kis lelke sem érdekel senkit?!

Pedig a hibázás a tanulás útja.

Az iskolában a fekete pont, az egyes, a beírás mind-mind büntetés. Mert ezt sokkal könnyebb adni, mint segítséget, megértést. Semmire nem jár semmi. Ezért nem adok leckehiányra egyest. Mert annak oka van, hogy miért nem írja meg - ezt a tanárnak illene tudni - az okot főleg...

Beírást sem adok, mert sem ösztönző, sem visszatartó ereje nincs. A szaktanári dicséret elveszik az ellenőrzővel együtt. Ha valaki kimagaslóan teljesít, megkérdem, mit akar: ötöst, vagy beírást? Az ötöst választják. Év végén pedig a bizonyítványba íratom a dicséretem. Ott örökre megmarad.

Ha valaki rendszeresen elmulasztja a kötelességeit, vagy otthon hagyja a felszerelését, annak úgyis hiába írok be. Van más megoldás: megbeszélem a szülővel, hogy ez van, a gyerek napközis lesz, a cucca benn marad a suliban, és a probléma ezennel megoldódott.:)))

Ha pedig évente 1-2 alkalommal van hiányosság, minek büntessem?! Időnként én is otthon felejtek ezt-azt. Én sem vagyok mindig a topon, akkor hogy várjam el ezt egy gyerektől?!

Szép amit leírtál, és el is hiszem, hogy ilyen vagy.

De...ez működik alsóban max 1-2 esetleg 3. osztályban.

Utána a tanrend, a feladatok sokasága nem hagy erre időt.Felsőben meg..., bár ott is egy jó ofő sokat tud tenni, ha akar.

Én pedagógus párti vagyok, és az a véleményem, az igazán jó tanárt nemcsak a gyerekek szeretik, hanem a szülők is.

Példa kedvéért: középső fiam 4-ben kapott új tanárt.Az a tanító néni, aki addig tanította, lement 1-be.

Az új tanító néni azzal kezdte, hogy 5 éve munkanélküliről jött vissza.(Szerintem ez sem a szülőkre, sem a gyerekekre nem tartozik.)

Az a sok munka, amit az eddigi tanítónk elért, egy év alatt kárba veszett.Az új tanárnő sem fegyelmezni nem tudott, ráadásul nem állt ki az osztálya mellett, úgy kezelte őket, mint h..e gyerekeket.Tény és való észben nem egy erős osztály és sok a problémás gyerek.(Mi azért vagyunk itt, mert az a módszer ahogy az első tanítónk dolgozott, és a szigorúsága, de főleg az igazságérzete, nagyon tetszett nekem.Négyes-ötös tanulók vagyunk, igaz minden nap együtt tanulok a gyerkőccel, sose hiányzik a házi, és a felszerelés.)

Egyre többször volt üvöltés, igazgató bejött stb. Mire végeztek a legrosszabb osztály lett.Totál elrontotta őket.Tanulni alig tanultak, az alapokat is éppen hogy teljesítették.Tanár csak mondta, mondta, nem foglalkozott vele: értik-e a gyerekek, megtanulták-e, stb...

Most 5-ben új tanárokat kaptak.Az ofő, egy férfi azzal kezdte: azt mondta neki a volt tanítónk ezek hülye gyerekek!Valamint, hogy ő is gyenge osztályt vett át 4-ben. Persze ez nem igaz.Érdekes, de 1-3-ban nem volt annyi probléma a gyerekekkel?!

Furcsa módon ez volt az első szülői, ahol az összes szülő ott volt.

Aztán beszélgetés szintjén elmondtuk neki, mi a helyzet.Erre a legkorrektebben reagált.

Tiszta lappal indulnak a gyerekek nála.

Felmérte mik a hiányosságok matekból (matek -infó szakos) és felajánlotta, minden héten egy nap 0. órában bemehetnek a gyerekek gyakorolni.

Két hónapja újra veszik ilyenkor az egész 4-es tananyagot.Minden gyerek javított.

Sokkal jobbak az osztály eredmények, szívesebben tanulnak.

Már versenyen is voltak tőle, és azt kérdezte, elviheti-e majd a gyerekeket ide-oda kirándulni, biciklizni.

A gyerekek imádják.Szülők is sokkal jobban támogatják, mert látják törődik a gyerekek lelkével is.

Ez a tanár társuk is, kiáll mellettük.(Pedig ő is másik iskolából jött át.)

Jó lenne, ha több ilyen elkötelezett emberbarát pedagógus lenne, és az alkalmatlanokat elküldenék.

Sajnos sok helyen lehet hallani, hogy fiam: h..e vagy az is maradsz.

Pedig sok gyerek nagyon értékes, és mindenkihez megvan a kulcs, hogy sikeres legyen, szeressen tanulni.Bár az igaz, a szülők is kellenek ehhez.

Nem vagyok fehér holló:))) Vagyunk jópáran, akik így gondolkodunk. Én ezeket a dolgokat a volt tanáraimtól lestem el :)))

Nem varázslat, amit csinálunk, egyszerűen azt kell belátni, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek, a "nagy tudományból" csak egy apró részletet ismerünk, és bármilyen jók vagyunk ebben az apró részletben, a gyerek másban magasan meghaladhatja a mi tudásunkat, képességeinket... vagyis nem akkor lesz "ember" belőle, ha tökéletesen tudja, amit mi, hanem akkor, ha segítünk neki kibontakoztatni azokat a képességeket, amik BENNE rejlenek... ehhez viszont az kell, hogy tudjunk magunkba nézni és önkritikát gyakorolni :)))

Tündérke! Ha ezeket beírod a dolgozatodba, nem fogják elhinni, hogy létezik ilyen.

Pan Dóra! Én azért elhiszlek, és kívánom, hogy tanítsál még jó sokáig és "legyen belőled" minél több! :-D

Köszönöm!!! :)))

Még néhány dolog eszembe jutott, bár 30 év munkáját elég körülményes pontokba szedni.

8. arra megyek be, hogy zaklatott néhány gyerek vagy az egész osztály: nem állok neki tanítani, úgysincs semmi értelme, amíg a sebeiket nyalogatják vagy bosszút forralnak valaki ellen... a rendelkezésemre álló időt beszélgetéssel töltjük, keressük a megoldásokat a problémára. Sokkal nagyobbat lépek előre ezzel a lelkükben és értelmükben, mint bármilyen okosság rájuk erőszakolásával :)

9. Verekedés: bár ez nem mindennapos dolog az iskolánkban, én gondolkodás nélkül állok az egymással kakaskodó kamaszok közé a magam 50 kilójával. Eddig még minden esetben megállt a kezük az orrom előtt :)))

10. kezdő pedagógusként az egyik tanítványomtól tanultam a következőt: bármekkora balhé volt az osztályban, ő egy darabig csendesen szemlélődött, aztán beszólt valami vicceset - erre gyerek és tanár ledermedt, és utána mindenki gurult a nevetéstől! Szóval azt tanultam, hogy a konfliktusoldás legjobb eszköze a humor, amit engedek és alkalmazok is az óráimon. Mert egy kiadós, jóízű nevetés után mindenki számára könnyebb lesz még a nemszeretem munka is :)))

1. puskázás: elveszem a puskát, a gyerek írja tovább a dolgozatot, és azt értékelem, amit bead. Nem számít, hogy addig csalt-e, mert ha nem vettem észre, én is hibás voltam :) A kollégák nagy része egyest ad, és ráadásul jól megalázza a gyereket az osztály előtt :(

2. órán oda nem való dologgal játszik:

a.) szó nélkül kiveszem a kezéből, kiteszem a tanári asztalra, ahonnan kicsengetés után kérés nélkül elviheti

b.) ha még egyszer előkerül ugyanaz (bár ez még nem fordult elő), a tanítási nap végén adom vissza

3. nem tanulja meg pl. a verset - megkérdezem, akarja-e, és kell-e a segítségem - ha elfogadja, délutánonként benn maradunk, és együtt megtanuljuk - ha nem akarja, addig halogatom, míg elfogy a türelme, és végül valamilyen módon megtanulja és felmondja - ugyanez a helyzet a fogalmazásírással is: ha nincs kész, a semmiért nem adok egyest :)

4. nem csinálja meg a leckét: az ő baja, saját magát fosztja meg a gyakorlástól

5. órán rendetlenkedik: módszert váltok, mert a rendetlenkedés azt jelenti, hogy nem tudom lekötni a figyelmét - túl sok vagy túl kevés számára, amit nyújtok

6. nem akar hangosan olvasni: diszlexiás- vagy gyengén olvasó gyereket nem olvastatok közösség előtt, mert ő ezt szégyennek, megalázásnak veszi, és beláthatatlan következményei lehetnek

7. olvashatatlan az írása: felajánlom, hogy nyomtatott betűkkel írjon, vagy használjon számítógépet a beadandó munkákhoz - minden óra végén lefénymásolom egy szépen író gyerek füzetéből a napi anyagot, és beragasztom a diszgráfiás füzetébe - így már tud otthon tanulni az órai vázlatból :)

Sziasztok! Dolgozatomhoz gyűjtök információkat probléma megoldással kapcsolatosan. Nagyon szívesen fogadom minden tanár tapasztalatát, véleményét a témával kapcsolatosan. A kérdés az alábbi: Milyen problémával találkoztál eddigi tanításod során és hogyan sikerült megoldanod? Kollégáid hogyan oldották volna meg? Most hogyan oldanád meg?

Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Kellemes hétvégét!